Havas Henrik
Médiaszemélyiség, kommunikációs egyetemi tanár
Mikor szembesült először azzal a ténnyel, hogy depressziós?
– A kilencvenes évek elején, amikor elkezdődött a Nap TV, a rádióval
párhuzamosan hetente többször kellett műsort vezetnem. Akkor éreztem először,
hogy nagy a nyomás. Jöttek a szédülések, a kézremegés. Aztán egyik pillanatról a
másikra jött egy hirtelen rosszullét. A feleségem orvost hívott, mert azt hitte,
hogy infarktus, de nem az volt. Kivizsgáltak, és kiderült, hogy nincs szervi
bajom. Egyszerűen kimerült vagyok. Először menedzserbetegségnek nevezték, később
világossá vált, hogy mániás depresszió. Ez a betegség genetikusan öröklődik. Úgy
tudom, hogy az apám is depressziós volt.
Akkor tehát nem természetes körülményekből fakad?
– Nem hát! A depressziósok könnyen elhagyják magukat. Egy depressziós, ha
komoly trauma éri, például ha elveszti a családtagját, vagy elveszti a munkáját,
vagy valamilyen rossz helyzetbe került, könnyen öngyilkos lesz. Ezzel szemben
az, aki nem beteg, mindig képes kihúzni magát a bajból.
A környezete, a családja hogyan viseli ilyenkor az ön állapotát?
– Nehezen. Nem tekintik betegségnek, azt gondolják, hogy ez egy alibi, hogy
kikerüljem a dolgokat.
Jelenleg is depressziós?
– Kilencvenöt óta gyógyult vagyok, tünetmentes. Pár hónapos gyógyszeres
kezelés után lényegében teljesen meggyógyultam.
Van valami olyan dolog, amire nagyon vágyik?
– Nincs. Semmire nem vágyom.
Mégis mi okoz önnek örömöt az életben?
– Nem igazán van olyan, ami örömöt okoz. Természetesnek veszem, hogy
egészséges vagyok, hogy nem hullik a hajam, hogy sikeres a könyvem. Nekem ez
természetes.
Nem is tud ezeknek egyáltalán örülni?
– Nem, nem örülök. Örüljek annak, hogy levegőt veszek?
Ennyire természetes minden? Az is, hogy sikeres a könyve?
– Hát persze. Ha nem lenne az, akkor nem írnék könyvet. És amikor már a
tizenhatodik sikeres, akkor annyira nem vág földhöz a meglepetés.
Semmi kudarcélmény?
– Annak idején ígéretes költőnek indultam, de amikor rájöttem, hogy nem
vagyok zseniális, azóta nem írok verset. Ebből az következik, hogy nincs
kudarcélményem.
Csak van valami, ami fontos önnek, ami megvidámítja?
– Semmi ilyen nem jut eszembe. Talán az, amikor egyszer eszembe jutott, hogy
szeretnék egy szép akváriumot. Elmentem, megvettem, azóta is gyönyörködöm benne.
De nem adok hálát a jóistennek, hogy van egy akváriumom. Most vettem egy új
autót is. Először örültem, két nap múlva pedig már nem. Ez csak egy autó. Mit
örüljek egy autónak?
Hisz a természetfölöttiben?
– Isten létezése nem foglalkoztat egyáltalán, és nem hiszek a
csillagjegyekben vagy az ezotériában sem. Az empíriában hiszek, a
tapasztalatban. Ugyan volt egy-két élményem, ami ebben megingatott. Az egyik
ilyen Jeruzsálemhez fűződik. Ahogy ott álltam, és néztem a várost, valami
megérintett. Mintha földöntúli sugarak értek volna, megfoghatatlan valamivel
találkoztam.
Ön szerint mit jelent az a szó: boldogság?
– Nem próbáltam még definiálni, hogy mit jelent. Nem is nagyon érdekel.
Szeretem a jó pillanatokat.
Albert Györgyi
Újságíró, műsorvezető
2007. 09. 21. (XI/38)
