hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az utolsó utáni vacsora

2007. 03. 14.
Stadler József juhászként kezdte, majd jött az üzlet, s aztán három év börtön. Utólag a bíróság minden vád alól felmentette. Solton új birodalmát építi. Bőráruban ma már ő a legjobb.



A pisai ferdertorony megvételén nem gondolkodott?

Eddig nem, de most, hogy mondja…

Fotó: Somorjai László

– Tanyán születtem, Akasztótól hat kilométerre. Volt egy csomó földünk,
megműveltük, búza, kukorica, takarmányok, kellett az állatoknak. Anyámnak akkor
sok műtétje volt, kimaradtam az iskolából, és apámmal vittük a tanyát.

Mennyi iskolája van?

– A nyolc általánost úgy ahogy elvégeztem. Ott voltak ezek az idős juhászok,
akik világéletükben juhászok voltak, de én már tizenöt évesen egy bárányról egy
kilóval több gyapjút nyírtam, mint ők. Gondozni, olajozni a birkákat, a
patájukat késsel kezelni, nevelgetni, az is tudomány, nem csak a filozófia. Egy
háromszázas nyájnál nem mindegy, hogy a kezed alatt háromszázötven lesz belőle,
vagy kettőszázra fogy.

Hogyan kezdett üzletelni?

– Tizennyolc éves koromban katona lettem két évre. Miután megjöttem, még egy
évig juhászkodtam, de láttam, hogy tovább kell lépnem. Nekiálltam kereskedni,
bőr- és tollfelvásárlónak álltam, jó szakma volt. A libatollhoz kevesen
értettek, én meg ebben nőttem fel. Nem mindegy, hogy első tépés, második,
harmadik vagy negyedik, a fejpárnába csak első tépésű toll a jó, mert abban a
legtöbb a pehelytartalom.

Meg is tollasodott a tollal?

– Egy nap alatt annyit kerestem vele, mint a juhászkodással egy hónap alatt.
Ebből indultam el, aztán jött bőr, de adtam-vettem szőlőket is itt a megyében.
Sokat mozogtam az országban, és nyitott szemmel jártam.

Hány éves volt ekkor?

– Huszonöt-huszonhat. Akkor már a környéken ismertek, Akasztón is akkor
vettem egy szép házat. Harmincévesen elmentem Ceglédre, a megyei tsz-ker-hez
(összevont, tsz-ek fölötti intézmény – a szerk.) bőrfelvásárlónak, majd
bővítettem a munkakörömet minden irányba. Tíz évet dolgoztam ott. Rengeteg
pincegazdasággal, gyárral, feldolgozó üzemmel, tsz-szel kerültem kapcsolatba.
Szállítottunk szőlőt meg bort az egész országba, de adtunk el kifelé is, főleg a
Szovjetunióba. Annyira jól ment a bolt, hogy majdnem egymagam tartottam el a
kétszáz fős céget, már akkor piszkálni kezdtek, de az igazgató urak elrendezték,
hogy hagyjanak békében dolgozni. Mindig megláttam azt, hogy mibe kell
belenyúlni. Mikor eljöttem, a maszek világ egyik legelső kft.-je az enyém volt.
Megszimatoltam, hogy a sörösüveg betétjét, ami akkor két forint volt, fel fogják
emelni jócskán.

Hogyan lehet ilyesmit megszimatolni?

– Kapcsolatban voltam sok sörgyárral, nem bírtak kiszolgálni, mert nem volt mibe
tölteni, akkor láttam, hogy más nem következhet, csak áremelés. Szépen elkezdtem
fölvásárolni országszerte az üvegeket, így még inkább hiányt képeztem. De
nemcsak az üreset, a telit is. Sörrekeszhegyek álltak a tsz-ker telephelyein.
Na, két hét múlva fel is ment a betét ára hat forintra. Csak az üvegeken tisztán
hatvanmilliót kerestem.

Ez hányban volt?

– Kilencvenegyben. Mindezt szabályosan, lepapírozva csináltam, semmi csalás
nem volt benne. Csak ügyes voltam, és merész. Először a románokhoz szállítottunk
magyar árut, aztán jöttek a szlovákok, lengyelek, végül az orosz piac lett a
nagy üzlet. Kilencvenháromban nyolcvanezer vagon árut szállítottam hozzájuk,
elsősorban élelmiszert. Magyarország összes bent ragadt, eladhatatlannak vélt
készletét kitakarítottam.

Milyen áru volt ez?

– A liszttől kezdve, konzerveken, üdítőkön, felvágottakon, befőtteken, a
boron, sörön, a pezsgőn át minden. Mikor a legjobban ment, így-úgy ötvenezer
embernek volt munkája rajtam keresztül. Sok gyár Szobtól Nagykanizsáig a
belföldi szállításain kívül csak nekem termelt. Mentünk egészen Vlagyivosztokig.
Mentünk volna Mongóliába is, már fel volt térképezve a terület, de azt már nem
hagyta az adóhivatal. Két éven keresztül itt ültek mindennap az irodámban,
együtt a személyzetemmel. Nem akarom mondani, ki került akkor az adóhivatal
élére, egy tollvonással áthúzta az addig szabályosnak tartott dolgaimat.
Sztornó. Ez az ember azt mondta, hogy szabálytalan az eddigi összes
áfa-visszaigénylésem. Én a nyolcvanezer vagonnyi árut áfástól vásároltam meg,
ahogy kiment az áru az országból, az áfát vissza lehet igényelni. És rendesen
vissza is fizették. Amelyik árut nem áfásan vettem, ott nem is igényeltem vissza
semmit. Az apeh-os azt mondta, hogy ez mind jogtalan, és utólagosan a
nyolcvanezer vagonnyi áru áfáját vissza kell fizetnem. Elindították a bűntető
eljárást, a futballcsapatot lefoglalták, a játékosokat gyakorlatilag elkobozták.
A stadion ellen még ma is tart a felszámolás, be se tehetem a lábam.

Hol vannak most a focisták?

– Szanaszét a nagyvilágban.

Abból mi igaz, hogy az egész áfa-ügy úgy pattant ki, hogy maga megvette
Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című képét – ami érthetetlen, hiszen az egy
freskó, amely a római Sixtusi kápolna falán található –, majd eladta, és mikor
ez után is visszaigényelte az áfát, ez feltűnt egy tisztviselőnek.

– Sok pénzünk volt, vettünk huszonkét értékes képet is. Kifizettük érte,
mondjuk a százmillió plusz áfát, azaz százhuszonötmillió forintot, amit aztán
vissza is igényeltünk.

Melyik országban vásárolták?

– Itt Magyarországon.

Ezek magyar képek voltak?

– Külföldi képek voltak, de magyar cégtől vásároltuk. Van egy Leonardo
keresztnevű ukrán festő, ennek is megvettük egy képét. Eredeti orosz címe az
Utolsó táncmulatság volt, a certifikáció is orosz nyelven volt hozzá, rosszul
fordították le a címet. Pláne, hogy Leonardo nevű a festő, a kettőt összemosták,
a sajtó felkapta, és az lett belőle, hogy megvettem Leonardo da Vinci freskóját.
De a képügyből is felmentett a bíróság százszázalékosan.

Akkor mi ez a Leonardo másolat itt a hátunk mögött?

– Ezt már csak poénból csináltattam egy itteni festővel, aki már régóta
nekem dolgozik. Nagyon meghurcoltak a kép miatt, gondoltam, ha már lúd, legyen
kövér.

A pisai ferde torony megvételén nem gondolkodott?

– Eddig nem, de most, hogy mondja, lehet, hogy meg kell próbálni. (Stadler
élvezi a beszélgetést, nagyokat nevet.)

Voltak szakemberek maga mellett?

– Nagy könyvelőstábom volt, volt vagy tíz főkönyvelői végzettségű köztük.
Mikor már nem is tudom, mennyi ideje ült a nyakamon az Apeh, kérdem tőlük,
meddig akartok maradni? Azt mondják még, még. A régi nagy irodámban volt vagy
tíz telefonvonalam. Egyik cimborám meg telefonos. Tudtam, hogy az Apeh melyik
vonalamat használja. Mondom a cimborámnak, csináld már meg, hogy le tudjam őket
hallgatni. Megcsinálta.

A kecskeméti központból kérdezték őket, na, hogy álltok, találtatok végre
valamit? Azt mondja az egyik, te, abbahagyjuk, mert nem hiszed el, nem találtunk
semmit. El nem jöhettek, amíg valamit nem találtok. Ha nincs, csináljatok. Így
aztán munkájuk vége felé már az irodáink WC-ben használt WC-papír-számláit is
keresték és nézték.

Hivatalosan Önt miért ítélték el, és miért ült börtönben csaknem három évet?

– Gyakorlatilag áfacsalásért ítéltek el első fokon kilenc évre. Tizennégy
hónapot ültem előzetesben, aztán a másodfokon a kilenc évet két évre
változtatták, amit le is ültem. De még kilencvenháromban is, amikor elítéltek,
közel ötszázmillió forint adót fizettem be az államkasszába. Kilencvennégyben
pedig – akkor már csak egy negyed évet hagytak dolgozni –, kétszázmillió fölött.
Végül is utólag fölmentettek minden vád alól. Nyolcvanezer vagonnyi áruból hét
vagonnyi volt az, ahol nem találták jogosnak az áfavisszaigénylésemet, de a
többinél jogszerű és szabályos volt minden.

Mikor jött ki a börtönből?

– 2005. január 23-án. Amit itt lát, azóta alkottam. Én már csak így hívom,
hogy alkotni, mert szerintem ez az. Óriási kapcsolatrendszerem van, ez
megmaradt. Kimerem jelenteni, hogy az elmúlt tizenöt évben az egész ország nem
csinált annyi üzletet az oroszokkal, mint akkor én egyedül egy év alatt. Persze
ma már nincs orosz piac, mert mikor eltüntettek engem, eltűnt a piac is, és az
én helyemet mára elfoglalták a nyugatiak.

Rehabilitálták?

– Hát azt nem. De nem is tudnák már megtenni, mert ráment a börtön az
egészségemre, cukor, hasnyálmirigy, meg mindenemre. Csak azt szeretném, ha
hagynának dolgozni. Lenulláztak, de már újra talpon vagyok, üzletelek, itt,
Solton kezdtem meg új birodalmam kialakítását. Ahogy kijöttem a börtönből, itt
vettem egy területet, amit fokozatosan bővítek, mert kinőjük. Szeretnék építeni
egy négyezer négyzetméteres áruházat, tudja, kicsiben soha nem tudok
gondolkozni! Anyám szokta mondani, ez a te bajod Józsikám. Bőrkabátban a
legerősebb vagyok az országban. Hétezer darab van most is belőle, Németországból
hozom be.

Maga megy ki, vagy az emberei?

– A beszerzést én intézem. Német, angol és magyar ruháink vannak, a kabáttól
a fürdőruháig bárki teljesen felöltözhet. Van másfél millió ruhadarabom. Mondják
is a barátaim: lehet, hogy voltál sokkal gazdagabb Józsikám, de ennyi ruhád még
soha nem volt.



Fotó: Juhász Tamás

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!