A Királyhágót friss hó  borítja, csendes minden, nyoma sincs a nyári nyüzsgésnek, forgatagnak, hiába van március közepe, alszik még a hágó, és vele együtt talán Erdély is a hó alatt. Budapesttől majd’ ezer kilométerre járunk: a Hites Adakozók Hálózata és a marosvásárhelyi Hit Gyülekezete közös segélyakciójakeretében húsz tonna élelmiszert, iskolai felszerelést, tankönyveket, illetve filmeket viszünk a csángó községekbe.

Acivilek, a hatóságok és a városvezetés példaértékű összefogása nyomán eltűnt Kiskunhalas környékéről az úgynevezett „bódés prostitúció”. A prostituáltak és futtatóik a hatályos jogszabályokat kijátszva egy sajátos „know-how”-t dolgoztak ki a kéjipar hatékony működtetésére, amely akár országosan is elterjedhetett volna. A jelenségnek azonban nagyszabású rendőrségi akció vetett véget.

A rendszerváltás után rövid időn belül kiderült, hogy a kelet-európai társadalmakban nem volt meg a vállalkozáshoz szükséges tudás. A termékek elavultak, a cég-vezetők nem rendelkeztek megfelelő piaci ismeretekkel, így nem csoda, hogy a szovjet piac összeomlását követően nem tudtak versenyképesek lenni. Ekkor jelentek meg a multinacionális cégek, a külföldi tőke. Szerepük mára választási kam-pánytémává vált: hozzák vagy viszik a pénzt? Menjenek vagy maradjanak?

A válság közepén is stabil, 14 éve prosperáló céggé vált a Forest Papír Kft., melynek ügyvezetője, Bodrogai Ferenc, megkapta az Ernst and Young Év Üzletembere díját. Mint fogalmazott: „Papírcsónak vagyunk, szemben a multinacionális versenytársaink óceánjáróival, mégis versenyben tudunk maradni. Kicsik vagyunk, de gyorsak: havonta képesek vagyunk új termékkel előrukkolni.”

„Oroszország elveszítette az ellenőrzést az Észak-Kaukázus fölött” – állapította meg nemrégiben a L’Espresso című olasz hetilap. Csaknem szó szerint ugyanerre a következtetésre jutott a Magyarországon is ismert orosz biztonságpolitikai szakértő, Pavel Felgengauer. Az Oroszországi Föderációhoz tartozó kaukázusi muzulmán autonómiákban szinte szüntelenül dörögnek a fegyverek.

1990 március idusán csupán az erdélyi magyarság józanságán múlt, hogy nem tört ki polgárháború a több halálos áldozatot is követelő összecsapások nyomán, amely a marosvásárhelyi két nagy etnikum között robbant ki. Mintha csak az a három hónappal azelőtt kivégzett román diktátor, Nicolae Ceausescu nyúlt volna ki a sírból, hogy még egyszer lesújtson az általa oly gyűlölt erdélyi magyarságra.

Napjaink fiataljait egyre nagyobb mértékben érik szexuális hatások – azt is mondhatnánk, hogy túlszexualizált környezetben élnek: jelentős részük semmitől nincs elzárva, sőt egyenesen szexuális céltáblákká válnak a média és a biznisz világában. A brit belügyminisztérium megbízásából készített átfogó jelentést a témában Linda Papadopoulos, ennek fő megállapításait az összes jelentős brit hetilap közölte az elmúlt hetekben.

Pszichiátriai kezelés alatt állt az a tényői férfi, aki saját otthonukban brutálisan gyilkolta meg feleségét és két gyermekét, majd nem sokkal ezután magával is végzett. A nyomozás eredményei alapján a kivégzésszerű gyilkosság mindössze néhány perc alatt zajlott le a Győr melletti település erdőszéli házában.

Vajon miként élik meg a gyerekek lelkileg egymás között az anyagi különbségeket? Rosszabbul, mint a felnőttek, és minél materialistábbak, annál rombolóbb hatásúak a különbségek. A kutatók szerint igen veszélyes jelenség, hogy a magyar társadalom rivalizálása és kasztosodása ma már egész fiatalkorban kialakul.

Sok esetben indokolatlanul helyezik előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat, pedig volna lehetőség humánusabb és költséghatékonyabb megoldásra is – derül ki a Hetek által megkérdezett szakemberek interjúiból. Az utóbbi időben előzetesbe helyezett, a nagypolitikában is érintett személyekről ugyanakkor nem kívántak nyilatkozni, többek között azért, mert nem látják a rendezőelvet, amely egyeseket szabadlábon tart, míg másokat kevesebbért is rács mögé juttat.

Büntetőpolitikai szempontból az előzetes letartóztatás általában eléri a célját?–ŰEgyrészről a büntetőeljárási törvény határoz meg célokat: ilyen az eljárási cselekményen való jelenlét, illetve a további bűnelkövetés megakadályozása. Ezeket a célokat természetesen eléri. A baj ott van, hogy vannak úgynevezett apokrif célok, vagyis nem hivatalos, sőt sokak által tagadott célok. Ilyenek a közvélemény megnyugtatása, vagy egyfajta büntetés, mivel sokan azt mondják, hogyha valaki például emberölést követett el, akkor tartóztassuk le, „mert miért van még szabadlábon, ha úgyis bent fog ülni harminc évig”?Ezek szerint komoly társadalmi nyomás van azzal kapcsolatosan, hogy a bűnelkövetők minél előbb kerüljenek rács mögé?–ŰIgen, ám az a baj, hogy ez sok esetben nem egyeztethető össze az ártatlanság vélelmével. Példaként lehet említeni a móri ügyet, ahol egy elkövető ugyan rács mögé került, „csupán” any­nyi volt a probléma, hogy semmi köze nem volt ahhoz a bűncselekményhez.Az ügyészség általában megfelelően gyakorolja az előzetes letartóztatással kapcsolatos indítványozó hatáskörét?–ŰTörvény határozza meg, hogy mely esetekben van lehetőség az indítvány benyújtására. Nem jellemző, hogy nagyon enyhe bűncselekmények miatt helyeznének előzetes letartóztatásba bárkit is, inkább az a jellemző, hogy alapvetően magas büntetési tétellel fenyegetett cselekményeknél, de indokolatlanul történik az előzetes letartóztatás indítványozása. Példaként hozható egy megtörtént eset: egy hatvanéves beteg embert elkaptak azzal, hogy a kertjében marihuánát termesztett, gondolkodás nélkül előzetes letartóztatásba helyezték fél évre, amibe a gyanúsított majdnem belehalt. Ez meglehetősen súlyos hátrány volt ahhoz képest, hogy az illető utána mindössze két és fél év felfüggesztett szabadságvesztést kapott arra hivatkozással, hogy nincsen meg a börtöntűrő képessége. Ennek meglétét azonban a letartóztatásnál senki nem vizsgálta, sőt kizárólag a végleges szabadságvesztés megítélésekor lehet a vizsgálatát indítványozni.Saját gyakorlatában tapasztalt ilyen hozzáállást?–ŰSokszor fordult elő, hogy olyan esetekben is indítványozta az ügyész a letartóztatást, amikor rá kellett kérdeznem: szerinted ez az ember meg fog szökni? Válasz: Nem. Szerinted újabb bűncselekményeket fog elkövetni? Válasz: Nem. Akkor miért? Válasz: Ilyen súlyos cselekménynél nem tudok mást csinálni.Politikai vonatkozásai is vannak ennek a diszfunkciónak?–ŰErről az oldalról nem kívánok belebocsátkozni a kérdésbe, mert mindkét oldal használhatja eszközül az intézkedést. Mondhatjuk ugyanis, hogy ilyen és ilyen párttól letartóztatnak bizonyos személyeket, de ugyanattól a párttól viszont nem tartóztatnak le más személyeket akár annak ellenére sem, hogy milliós csalás a vád ellenük.Hogyan lehetne javítani az előzetes letartóztatás problémáin?–ŰHa egy intézmény alapvetően nem működik megfelelően, nem nagyon lehet részletszabályokkal segíteni rajta. A megfelelő helyettesítő intézmények lehetnek megoldások,  például a házi őrizet. So­kan ódzkodnak tőle, de valószínűleg azért nem működik nálunk megfelelően ez az intézmény, mivel alapvetően elektronikus ellenőrzésre találták ki. Így egy karperec segítségével egy négyzetméteres körzetben meg tudják mondani, hogy hol tartózkodik a terhelt.Sokan hivatkoznak arra, hogy ez túl költséges megoldás lenne.–ŰUtánanéztem az interneten: harminc dollár körüli ára van egy ilyen karperecnek. Összességében pár tízmilliós fejlesztés lenne országos szinten,  arról nem is beszélve, hogy ki lehet fizettetni a terhelttel saját karperecét. Minden valószínűség szerint boldogan kifizetné az előzetes letartóztatásra kötelezett, ha nem kell a börtönben ülnie. Nyolc-tízezer forintba kerül egy napi letartóztatás, a karperec ára ezt az összeget nem is éri el. Akit tényleg le kell tartóztatni, annál persze ez nem megoldás, de a letartóztatottak hetven százalékánál működne ez a módszer is.

Válság által feldúlt hazai ingatlanpiaci helyzetkép: több ezer eladatlan új építésű lakás, több száz csődbe ment építési vállalkozó, sok-sok lakásra váró család. A szakma azonban nem várja meg a válság végét, a piac teljes rendeződését, „feltalált” egy új hitelezési formát, amely belendítheti a lakásvásárlást.

Google, BKV, MÁV – csak néhány cég, akik mostanában kerültek reflektorfénybe etikátlan üzleti magatartásuk miatt. De mit is jelent mindez, amit a globális cégek olyan fennen és eltökélten szoktak a zászlajukra tűzni?

A márciusi eseményekre gondolva néha eszembe jut az a történet, amit a családban már gyerekkorunkban is sokszor elmeséltek, hogy a családnevünk csak alig több, mint száz éve Horváth, egyik erdélyi ősünk ugyanis Jelačić-ról „magyarosította”. Érdeklődve hallgattuk, hogy dédapám, Jelačić József, aki 1880-as években a brassói gimnáziumban tanult, nagyon felháborodott, amikor az irodalomórán elhangzott Petőfi A vén zászlótartó című költeményéből ismert verssor: „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva”, mivel osztálytársai ezután gyávának csúfolták. Dédapám sírva ment haza, és kérte, hogy változtassák meg a nevüket, hiszen ők már hű, jó magyarok.

Haraszti György történészt Finta Szilvia kérdezte a nemzeti történelem e keveset emlegetett fejezetéről.Milyen helyzetben volt a magyarországi zsidóság a forradalom előtt?– A magyar és a magyarországi zsidóság történetét meg kell különböztetnünk egymástól. A történeti Magyarország tekintetében akár kétezeréves zsidó jelenlétről is beszélhetünk, hiszen a Római Birodalom Pannonia nevű tartományában is éltek zsidók. De nem nevezhetjük őket magyar zsidóknak, sőt, még a középkor vonatkozásában is csak Magyarországon élő zsidókról eshet szó. A zsidóság helyzete a 19. században megváltozott, a magyar zsidó kifejezésnek a 19. század második harmadától van értelme, amikortól a magyar és a zsidó jelző is egyaránt hangsúlyossá válik. A magyar zsidók története tehát mintegy százötven-száznyolcvan évre tekint vissza. A 18. századig a környező magyar keresztény társadalom a zsidók esetében csak a gazdasági tevékenységüket tolerálta, tűrte és tette lehetővé. Nem voltak nemesek, tehát nem játszottak szerepet az ország közéletében, mivel földet nem birtokolhattak, nem játszottak szerepet a mezőgazdaságban, és mivel a városi polgárság nem engedte be őket a céhekbe, ezért nem játszottak szerepet a céhiparban sem, így árendával, kisebb pénzügyletekkel és közvetítő kereskedelemmel kellett, hogy foglalkozzanak. A magyarországi zsidóság 1840-ig abszolút túlnyomó többségben vidéki településeken, falvakban élt, mert a városoknak joguk volt a zsidókat be nem engedni. A Magyar Országgyűlés 1840-ben hozott egy törvényi  határozatot, melynek értelmében a zsidók a bányavárosok kivételével az ország bármely városában letelepedhettek. Mi az oka annak, hogy mégis pogromhangulat alakul ki ezekben az években?– A törvénycikk következtében megkezdődött a sokkal kényelmesebb és sokkal nagyobb lehetőségeket biztosító városi élet a zsidók számára is. Óriási mérvű bevándorlás indult meg vidékről a városokba, és ez azt eredményezte, hogy a zsidók szabadon űzhetnek ipart, kereskedhetnek stb. A városok viszont foggal-körömmel próbáltak tiltakozni a zsidók megjelenése ellen, megpróbálták ezt kérvényekkel, petíciókkal kivédeni, visszacsinálni. 1848-ban pedig úgy gondolták, elérkezett a lehetőség, hogy tevőlegesen is megpróbálják megakadályozni a zsidók betelepülését. Március második felében és különösen áprilisban, húsvét táján – amely szimbolikus időpontként kiemelt jelentőségű az egyházi antijudaizmus által gerjesztett vérvádak miatt – három hullámban is sor került antiszemita atrocitásokra, szinte az összes akkor létező mai magyar városban és számos vidéki településen is. Hogyan foglaltak állást ebben a kérdésben a szabadságharc vezetői?– A magyar történelem nagyjai a 19. században a számukra nagyon is élő és aktuális zsidókérdés vonatkozásában a legkülönbözőbb álláspontokat vallották Eötvöstől – aki a leginkább emancipációpárti álláspontot képviseli – Kossuthon keresztül Széchenyiig. Széchenyinek egészen különleges elgondolásai voltak a nemzetiségi kérdésben. Ő úgy gondolta, hogy a zsidók teljes polgári egyenjogúsítása nem aktuális: ha a zsidóknak minden lehetőséget biztosítanának, Magyarország nem tudná ezt a zsidó erőfölényt feldolgozni. És ennek az elképzelésének hangot is adott. De nem antiszemita volt, hanem azt mondta, hogy a zsidókkal csínján kell bánni.

„Az óvodai nevelés tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását” – többek között ezzel egészült ki az óvodai nevelés új országos alapprogramja tavaly novemberben. A módosítás meglehetősen nagy vihart kavart szakmai és politikai körökben egyaránt, sokak szerint a nemek közti emancipációt megint felülről akarják ráerőltetni a társadalomra, holott nincs is rá igény.

Az év elején lezárult egy tizennégy éve húzódó per a Balaton Airport Kft., valamint Sármellék és Zalavár önkormányzata között. A pernyertes Balaton Airport Kft. végrehajtást kezdeményezett az önkormányzati tulajdonban lévő volt szovjet repülőtéri ingatlanok vonatkozásában. Az önkormányzatok nem tudnak fizetni.

A szombat reggeli fagyban a gulyáságyúból felszálló pára pontosan útbaigazít bennünket. „Az Aréna mellett – mondja egy helybeli. – Ott, ahonnan a gulyás finom illata jön” – mutat az egyik szűk sikátor mélye felé. Hódmezővásárhelyen szorgoskodik éppen a HAH segélyszervezet, de ennek az akciónak van egy különlegessége is: a helybeli romák által működtetett egyesület szervezte a városban élő elesettek, rászorulók számára. Ruhaosztás, meleg étel, péksütemény, déligyümölcs, gyerekprogram – közel 4 millió forint értékű adományt osztottak szét estig a vásárhelyi romák.A főzéshez már hajnalban hozzákezdtek, úgyhogy kilenckor a gulyás már félig elkészült, de a rendezvény csak tízre volt hirdetve. Ennek ellenére a kezdés előtt már egy órával nyolcvanan várakoznak az épület előtt. Benn nagy a nyüzsgés, zajlik a szervezés: asztalokon várja a több tonna ruha és gyümölcs az érke­ző­ket. A főszervezők szigorú rendet követelnek, nem lehet csak úgy szertelenül „romásan” bonyolítani a dolgokat – mondja Bánfi Zoltán, az egyik szervező. Az osztással ugyanis komoly céljuk van, bizonyítani akarják ország-világ előtt, hogy a magyar társadalomban egyre erősödő romaellenesség mesterségesen szított, és közel sem olyan értéktelenek a romák, mint ahogyan azt egyes politikai szereplők állítják. A városban nemrég olyan feliratok jelentek meg, amelyek a hangulatkeltés eszközével egy bizonyos kisebbség gyűlöletét akarták kifejezni a romák iránt. A hangulatkeltésnek nem lett sajtóvisszhangja, mert az emberek békében élnek egymással, függetlenül a származásuktól – mondja a főszervezők egyike, Sándor. Bánfi Zoltán büszkén emlegeti az adakozókat, akik segítségével immár második alkalommal rendeznek ruhaosztást, közülük sok járt a bűnözés útján, de mára mindegyik megváltozott, megtért, és igyekszik hasznos tagja lenni a vásárhelyi polgárságnak és civil társadalomnak. Aztán rövid megnyitó, és beözönlik a nép, de a rend továbbra is marad, segítők állnak az asztalok körül, fogják a gyerekeket, a válogatásban, a méretkeresésben segítenek buzgón.Rendben megy minden, amikor az utca felől nagy zaj hallatszik. Hintók érkeznek, szebbnél szebb lovak vannak befogva eléjük. A gyerekeket elvisszük kicsit szórakozni – mondja a főszervező, de hangja belevész a gyerekzsivajba. A szülők csak bámulnak utánuk, miközben a ruhával tömött szatyrokkal a gulyáságyúnál várják az ételosztást. Mindszentről jött az egyik család, busszal, kilenc gyereket nevelnek, saját bevallásuk szerint nem romák. Álmélkodva nézik a tömeget, miközben gyerekeik a hintókon feszítenek, és a szervezőknek megköszönik a segítséget. Mint mondják, nekik még senki soha semmit nem adott, ezért most nagyon hálásak. „Lenézik az embert, ha sok gyereket nevel, de mi nem kértünk eddig soha senkitől semmit, most azonban olyan helyzetbe kerültünk, amikor nagyon jól jött a segítség.” „A gulyás nagyon finom” – kiáltja egy hajléktalannak látszó férfi, és kérne még, ha jut neki repeta, hetek óta nem evett főtt ételt, mondja, miközben szakállát törölgeti. „A gyűlöletre ezt a választ tudjuk adni, mert a politikai zavarkeltésre nincs értelme válaszolni, inkább tesszük azt, amit a szívünk diktál, segítünk és adakozunk, mert igazán a cselekedetek minősítik az embert” – mondja Bánfi Zoltán, és mosolyogva köszön el tőlünk, mert még estig rengeteg a dolga.

A kommunizmus rémtetteit senki nem kérdőjelezi meg, annak tagadását miért kellene büntetni? – oldja meg egy huszár­vágással a holokauszttagadást tiltó törvény körüli polémiát Kállai István. A nyolcvanegy éves humorista, író, dramaturg tizenöt évesen kalandos körülmények között menekült meg attól, hogy a Dunába lőjék. Azt mondja, hogy a magyarok között voltak, akik mentették-bujtatták a hazai zsidókat, azonban kiirtásukban és kifosztásukban is honfitársaink játszották a főszerepet, és ezzel egyszer szembe kell nézni. Minderről keserűség és düh nélkül beszél, mi több, az átélt borzalmak ellenére életöröm és derű sugárzik belőle.