"Tisztességtelen Izrael-ellenes politikát folytatnak" - kemény beszédet mondott Szijjártó az ENSZ-ben
A külügyminiszter leszögezte: Magyarország Izrael mellett áll
"Tisztességtelen Izrael-ellenes politikát folytatnak" - kemény beszédet mondott Szijjártó az ENSZ-ben

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

2022. 01. 19.
A közel-keleti helyzet több szempontból is kiemelt jelentőségű Magyarország számára, többek között a térség biztonsága és migrációs hullámok megindulása vonatkozásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az ENSZ Biztonsági Tanácsának közel-keleti helyzetről szóló nyílt vitája előtt kiemelte, amennyiben a régióban a stabilitás, a béke és a nyugalom irányába mutatnak a dolgok, akkor jóval kisebb az esélye a migrációs kiáramlásnak.

"Világos, hogy amikor instabilitás van, háborús helyzetek jönnek létre és az emberek menekülni akarnak, akkor komoly migrációs hullámok indulnak ki" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a bevándorlók általában Európát veszik célba.

Világossá kellene tenni, hogy az ENSZ Izrael pártján áll

Fontosnak nevezte azt is, hogy Izrael stratégiai szövetségese Magyarországnak, és a kormány mindig kiállt a zsidó állam önvédelemhez való joga mellett. Szerinte a nemzetközi közösségnek ezért világossá kell tennie, hogy Izrael pártján áll és el kell ismernie, hogy az ország óriási terrorfenyegetettségben él, illetve nevükön kell neveznie a terrorszervezeteket, a terroristákat, amelyek fenyegetik Izraelt és az állampolgárait. 

"Mindig sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az ENSZ-ben egyes bizottságok, testületek, tagországok kifejezetten Izrael-ellenes politikát folytatnak, és tisztességtelen, sportszerűtlen, egyoldalú álláspontot fogalmaznak meg Izraellel szemben"

- mondta, kiemelve, hogy Magyarország a kiegyensúlyozott megközelítés híve. Szijjártó felszólította az ENSZ-t és a tagállamokat arra, hogy függesszék fel az Izrael-ellenes megbeszéléseket és ne foglalkozzanak ilyen napirendi pontokkal.

Magyarország a megbékélés pártján

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag minden közel-keleti béketerv kudarcot vallott, egyedül a Donald Trump elnöksége alatt elfogadott, úgynevezett Ábrahám-megállapodások látszanak valóban működni. Így szerinte fontos, hogy azok továbbra is érvényben maradjanak, és minél több arab ország normalizálja a kapcsolatait Izraellel.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy támogatják, hogy további megállapodások szülessenek az Ábrahám-egyezmények keretében az arab országok és Izrael között, és

Magyarország is elkötelezett, hogy a folyamat sikeréhez hozzájáruljon.  

Mint fogalmazott, az Európai Unió tagjaként szorgalmazzák, hogy Izrael és Brüsszel kapcsolata javuljon, ezért kezdeményezik az Izrael-EU találkozó összehívását. 

Az ENSZ-nek is felelőssége van a keresztényüldözés kérdésében

Emellett leszögezte, hogy a közel-keleti helyzet a térségbeli keresztény közösségek miatt is rendkívül fontos az ezeréves keresztény államisággal rendelkező, irántuk alapvető felelősségérzettel rendelkező Magyarország számára.

"A Közel-Keleten sok keresztény közösség szenved üldöztetéstől, és felhívjuk ma is a figyelmet, hogy az ENSZ-nek is felelőssége van ebben a kérdésben"

- közölte.

Hozzátette azt is, hogy a tömeges illegális bevándorlással együtt az antiszemitizmus is komoly problémát jelent ismét a kontinensen, ezért is büszke arra, hogy a legnagyobb zsidó közösség Közép-Európában Magyarországon él, miközben a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. 

A Biden-kormánnyal "ritkán esnek egybe a megközelítéseink"

Végezetül a miniszter a Joe Biden elnök vezette amerikai kormányzattal kapcsolatban elmondta, hogy bár a kétoldalú kapcsolatok kétségtelenül Donald Trump hivatali ideje alatt voltak a legjobbak, Magyarország mindig tiszteletben tartja a partnerországok állampolgárainak döntéseit.

"Mi nyitottan állunk ehhez a kérdéshez. Sajnálatos módon ezt a nyitott hozzáállásunkat nem mindig viszonozzák hasonló hozzáállással az óceánnak erről a partjáról"

- vélekedett.

"A magyar-amerikai kapcsolatok nem pártkérdést jelentenek számunkra, mi természetesen mindig a megválasztott adminisztrációval törekszünk a legjobb kapcsolatokra. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a politikai megközelítéseink nem mindig esnek egybe, sőt meglehetősen ritkán esnek egybe" - tette hozzá.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!