New York Times: Ahmadinezsádot akarta hatalomra juttatni Netanjahu és Trump
Ezért járhatott Budapesten a volt iráni elnök
New York Times: Ahmadinezsádot akarta hatalomra juttatni Netanjahu és Trump

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2026. 05. 20.
Izrael és az Egyesült Államok az „Ordító Oroszlán” (Roaring Lion) és az Epic Fury hadműveleteket többek között azzal a céllal indította el, hogy a korábbi iráni elnököt, Mahmúd Ahmadinezsádot helyezzék vissza az ország élére – derül ki a New York Times friss beszámolójából, amiben bennfentes amerikai tisztviselők nyilatkozataira hivatkoznak.

Ahmadinezsád egyik munkatársa pedig azt is elmondta a lapnak, hogy az amerikaiak olyan személyként tekintettek a korábbi iráni elnökre, aki képes Irán vezetésére, és a kialakult „politikai, társadalmi és katonai helyzet” kezelésére. Éppen ezért lehetett jó választás a zsidó állam és Amerika részéről.

Az érték állandó! Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel a friss újság mellett a teljes archívum is elérhető! Részletek: https://www.hetek.hu/elofizetes

A beszámoló azért is érdekes, mert mint arról írtunk, a iráni elnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására Budapestre érkezett két évvel ezelőtt, hogy szűk körű megbeszélésen vegyen részt és előadást tartson. Májusi látogatásával kapcsolatban kezdettől fogva számos kérdés felmerült, hiszen sokak többet sejtettek az egyetemen tartott előadásoknál, tekintve az azt övező titkolózás mértékét. A HVG akkor meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állította, hogy a férfi valójában informális találkozóra érkezett, amiről a kormány is tudott.  Diplomáciai forrásokra hivatkozva a HVG azt is hozzátette, hogy a látogatás hátterében valamilyen iráni–izraeli-ügy állt.

Ahmadinezsád 2005 és 2013 között töltötte be az iráni elnöki tisztséget. Ezt követően viszont a 12 tagú Őrök Tanácsa három alkalommal – 2017-ben, 2021-ben és 2024-ben – is megakadályozta, hogy újra induljon az elnöki posztért. A 2017-es kizárása után a jelentések szerint Ali Hámenei nyílt bírálója lett. Ahmadinezsád korábban keményvonalas Izrael- és Amerika-ellenes nézetei miatt is vált széleskörben ismertté.

Mozgásterét a januári tömeges rezsimellenes tüntetéseket követően korlátozták a The Atlantic márciusi beszámolója szerint: telefonjait állítólag elkobozták, testőreinek számát pedig körülbelül 50-re emelték. A márciusi Atlantic-jelentés arra is rávilágított, hogy az Izrael és az Egyesült Államok által Ahmadinezsád otthona ellen intézett közös csapás valójában a kiszabadítására, nem pedig a likvidálására irányuló kísérlet volt. A korábbi iráni elnök egyik munkatársa megerősítette az NYT-nek, hogy ő is szöktetési kísérletként tekintett a támadásra.

Ahmadinezsád újbóli hatalomba iktatásának tervét eredetileg Izrael dolgozta ki, és egyeztettek is vele erről a NYT szerint.

A jelentés szerint azonban a terv végül kudarcba fulladt, miután a szöktetési kísérlet során megsebesült, tartózkodási helye és állapota pedig a csapás óta ismeretlen. Az Iránból való állítólagos szökése óta Ahmadinezsád több nyilvános beszédet is tartott, köztük egy gratuláló üzenetet is küldött Modzstaba Hámenei legfőbb vallási vezetővé válása apropóján.

Az NYT megjegyezte, hogy Ahmadinezsád felettébb szokatlan választás lett volna a jelenlegi iráni rezsim felváltására, mivel elnöksége alatt „Izrael térképről való törlésére” irányuló felhívásairól volt ismert, emellett az NYT kiemelte, Ahmadinezsád az iráni nukleáris program erőteljes támogatója is volt.

(New York Times via JPost)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!