Forrás: Shutterstock/PuzzlePix
Mindez alig néhány nappal azután történt, hogy Donald Trump azzal fenyegetőzött, miszerint leállítja a fegyverszállítást Ukrajnának.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A Financial Times riportere, Alec Russell interjút készített a Londonban tartózkodó Volodimir Zelenszkijjel, mielőtt az ukrán elnök továbbutazott volna Brüsszelbe, hogy ott az európai vezetőkkel tárgyaljon. A brit újságíró szerint Zelenszkij nehéz helyzetben van, ráadásul dühös is. Az ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban rendkívül harcias volt. Mint mondta, „Putyin az ellenségünk, és ő a mai világ igazi gonosza”.
Zelenszkij nekitámadt Donald Trumpnak is, akit Vlagyimir Putyin barátjának nevezett. „Szerintem ez hiba, de ez az ő döntése” – mondta és hozzátette szerinte Trump kedveli az autokratikus és gazdag embereket, akik 20–30 évig vagy úgy maradnak hatalmon. Mint mondta, Trump „ösztönösen vonzódik az önkényuralmi vezetőkhöz”, és „nyíltan meg is mondja, hogy szereti és tiszteli az ilyen embereket”.
Zelenszkij úgy véli, az amerikai elnököt csak az energiaipari üzletek érdeklik, és ezért kész feláldozni Ukrajnát. „Szégyenletesnek” nevezte Trump dízelmegállapodását Putyinnal, és bírálta a Kijevre kényszerített energetikai fegyverszünetet is.
Mint mondta, nem akar részt venni ebben a játékban.
„Három napig nem támadtunk meg egyetlen orosz energetikai, dízel- és egyéb rendszert sem. És három napig ők támadtak minket”
– állította Zelenszkij a Financial Timesnak.
Az ukrán elnök szerint bizonytalanná vált az amerikai támogatás, ezért most még nagyobb szükség van az európai fegyverekre és pénzre. Ezért Londonban és Brüsszelben arról próbálja meggyőzni a háborúpárti koalíció legkitartóbb tagjait, a brit miniszterelnököt és Ursula von der Leyent, hogy Ukrajna harca „Európa harca, a háború eléri Európát, akár tetszik Európának, akár nem, mert drónok csapódtak be Moldovába, Romániába, és más országok repülőterein is történtek drónincidensek, ezért Európának szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy ez nem csupán Ukrajna védelméről szól, hanem Európa védelméről is”.
A brit lap szerint azonban kérdéses, hogy az üzenet most mennyire hatja meg az európai vezetőket, akik maguk között kénytelenek elismerni, hogy a háború folytatása egyre kilátástalanabb Ukrajna számára, miközben nincs jele annak, hogy Oroszország valóban fenyegetné a nyugati szövetségeseket.
Mint arról beszámoltunk, Karol Nawroczki lengyel elnök azzal vádolta meg Donald Tusk miniszterelnököt, hogy a nyár folyamán a CIA állítólagos jelentéseire hivatkozva hamis állításokat tett a növekvő orosz fenyegetésekről, amikor azt mondta, hogy Putyin hónapokon belül hibrid vagy akár nyílt támadásokra készülhet európai országok ellen.