Pótolják a virtuális összejövetelek a hagyományos istentiszteleteket?
A Barna Group friss felmérése a digitális hitéletről
Pótolják a virtuális összejövetelek a hagyományos istentiszteleteket?

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 06. 10.
A történelemben egészen egyedülálló időszakot idéztek elő a COVID-19 miatt szükségszerűvé váló korlátozások a társadalom számos csoportjában és azok szokásaiban, többek között a keresztények vallásgyakorlási formáiban.

Bár a korlátozások enyhítésének megkezdésével sok gyülekezetben elkezdték az intézkedéseket, hogy az istentiszteletek megszervezésére újra élőben kerülhessen sor, több egyházi vezető óvatosabbnak bizonyul, és inkább maradnak a többé-kevésbé bevált online verziónál.

Sokan ugyanis még korainak tartanák megállapítani, hogy magunk mögött tudhatjuk a világjárványt, mások azonban az online közvetítések keretein belül megvalósított összejövetelek hatásosságát kérdőjelezik meg. Az elmúlt három hónap tapasztalatai alapján a Barna Research is készített kimutatásokat az amerikai keresztények szokásairól, melyek a kijárási korlátozás alatt alakultak ki.

A GYÜLEKEZETBE JÁRÓ FELNŐTTEK KÖZEL FELE NEM NÉZ ONLINE ISTENTISZTELETEKET

A pásztorok döntő többsége (96%) online oldotta meg az istentiszteletek megszervezését, de az utóbbi négy hét során a megkérdezet felnőtt korú keresztényeknek csaknem a fele (48%) nem követte figyelemmel ezeket az összejöveteleket. Meglepőek a kutatási eredmények, melyek szerint a még korábban aktívnak bizonyult keresztényeknek (ami havonta legalább egy istentiszteleten való részvételt jelent) a harmada (32%) is beleesik ebbe a kategóriába.

A kutatókat is meglepte az adatok alapján kimutatható lankadás a karizmatikus hívők lelkesedésében, főleg úgy, hogy a protestáns felekezeti vezetők nagy százaléka (40%) határozott növekedést tapasztalt az istentiszteletekre bejelentkező hívők létszámát illetően, mióta arra kényszerültek, hogy virtuális módon gyűljenek össze. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy a vasárnapi istentisztelet mellett a hívők igényeinek megfelelően lehetőséget biztosítottak több összejövetel megszervezésére is a hét különböző időpontjaiban, de az se kizárható, hogy a kezdeti fellángolás csak ideiglenes.

NÖVEKVŐ ONLINE „ELVÁNDORLÁS”

Nem annyira új jelenség a gyülekezetek közti "vándorlás", tehát amikor egyes hívők nem épülnek be egy bizonyos közösségbe, hanem kettő-három, vagy akár még több gyülekezet között ingáznak héttől-hétre. Mivel az online istentiszteleten való részvétel földrajzi helyzettől független, az utóbbi időben kezd egyre általánosabbá válni ez a magatartás a keresztények körében.

A hívek 40%-a megszokott közössége internetes összejövetelét preferálja, míg a gyakorló keresztények 34%-a vett részt más gyülekezet istentiszteletén az elmúlt hónapokban.

Ezzel egyidejűleg pozitív velejárói is mutatkoznak annak, hogy a részvételhez nem szükséges különösebb erőfeszítéseket tenni, hanem akár otthon az ágyból, vagy épp a kertből is be lehet csatlakozni egy összejövetelre. Az adatok ugyanis arról árulkodnak, hogy sokkal könnyebben fogadnak el meghívásokat az online összejövetelekre úgymond külsősök, az eddigi számokhoz képest.

A hívek 15%-A OSZTOTT FIGYELEMMEL KÖVETI AZ ISTENTISZTELETEKET

Ami azonban sokakban kérdéseket vet fel, az pont azzal áll összefüggésben, hogy az istentiszteleteken való részvételt nem különítik el az otthoni élettől, hanem sokan csak bezsúfolják a mindennapi teendők hosszú sorába, és nem kivételes eset, hogy a prédikációval, vagy a dicsérettel egyidejűleg a hallgatók egyéb kötelezettségeiket is igyekeznek teljesíteni.

Ezért is sürgeti némely pásztor a gyülekezeti házak újbóli megnyitását, mert kétlik, hogy vasalás, újságolvasás vagy fűnyírás közben a hívők ugyanolyan figyelemmel tudják követni a prédikációt vagy a dicséretet, mint amikor fizikai értelemben is összegyűlnek egy helyen, és nem a hétköznapi életükhöz tartozó tevékenységek végzésére berendezett környezet veszi körbe a őket.

 A kutatások alapján úgy tűnik, hogy a megkérdezettek egyötöde összeköti az istentiszteleteket egyéb háztartási teendőkkel, de ugyancsak nagy arányban képviseltetik magukat a passzív hallgatók: átlagban az online közvetítésekre bejelentkezőknek kicsit több, mint egyharmada (40%) kapcsolódik be a dicséretbe, és hasonló arányban vesznek részt az imákon (41%), közös megvallásokon.

De az sem magától értetődő, hogy a családok esetében mindenki egy közösségként kapcsolódjon be, a megkérdezettek 41%-a tudta ezt magáról elmondani.

Tízből három keresztény NEM BESZÉLT GYÜLEKEZETI VEZETŐVEL AZ ELMÚLT HÓNAPBAN

A pásztorok és gyülekezeti tagok között kisebb az interakció, bár az aktív, rendszeres látogatók és a passzívabb réteg között e tekintetben igencsak eltérnek a kutatási eredmények. Az viszont egyértelműen kimutatható, hogy kisebb lett az igény lelki tanácsadás kérésére, de drámaian csökkent az imaösszejövetelek és egyéb oktató jellegű Biblia órák iránt is az érdeklődés, a hívek mindössze 15%-a vett részt rajtuk a karantén időszak alatt.

Még csak az sem mondható el, hogy igyekeznek ezt interneten elérhető spirituális válaszok keresésével pótolni, bár ezen a területen is főleg a korábban is passzivitást tanúsító keresztények maradtak inkább alul (11%-7%).

A nagy kérdés abban rejlik, hogy vajon folytatódik-e ez a tendencia a vírus és a szabályozások enyhülésével, vagy lehetünk optimistábbak a jövőt illetően.

Mindenképp érdekes elgondolkodni a kutatásból kiderülő tendenciákon, tekintve, hogy nem kevesen vannak azok, akik távoli tervként tekintenek egy digitális egyház létrehozásának az ötletére.

A Barna Group felmérésében 1000 amerikai felnőttet kérdezett meg 2020 április 28 és május 5 között nemzeti reprezentációs panel használatával.

(Barna Group)

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!