A munkálatok során egy kert, egy temetkezési hely és egy kőfejtő nyomaira bukkantak, amelyek egymással átfedésben, közvetlenül az óváros falainak külső oldalánál találhatók.

A Liber Annuus című régészeti folyóiratban megjelent publikációban közzétett eredmények egy 2022 óta a bazilika padlója alatt zajló feltárást zárnak le, legalábbis egy időre. A Bibliában ugyanis több utalás is szerepel a sír helyére, közvetlen környezetére vonatkozóan: a János evangéliuma 19:41 egy kertről tesz említést, valamint egy új, korábban nem használt sírról, a keresztre feszítés helyszínétől nem messze. A János 19:20 ezt a helyszínt Jeruzsálem közelébe helyezi, a Zsidókhoz írt levél 13:12 pedig leírja, hogy a városkapun kívül található, ami összhangban van azzal, hogy a kőfejtők az ókori falakon kívül, de a városhoz egészen közel helyezkedtek el rendszerint. Máté, Márk és Lukács evangéliuma kivétel nélkül leírja, hogy sziklába vájták a sírt, éppen úgy, mint az ásatás során felfedezett egykori kőfejtőnél a sziklában kialakított kamrák esetében. János evangéliuma megjegyzi azt is, hogy a sír közel volt a keresztre feszítés helyszínéhez, ami lehetővé tette a gyors temetést, még a zsidó szombat előtt.

Francesca Romana Stasolla, a római Sapienza Egyetem vezető régésze elmondta, hogy csapata legelők, kisebb művelt parcellák és több sziklába vájt sír maradványait találta meg, amelyek mind ugyanazon a földterületen helyezkednek el, és ahol az ásatási munkálatok során csaknem 20 láb mélységig lejutottak. Mint megállapították, maga a helyszín egy domboldalba vájt kőfejtőként kezdte „pályafutását”, és mindezek teljes mértékben összhangban vannak a Szentírásban olvasható leírásokkal.

A földből kinyert olajbogyómagok, szőlőmagok és pollenek nyomai alátámasztják azt az elképzelést, hogy a terület művelés alatt állt, mielőtt a kereszténység egyik legszentebb helyévé vált volna. A kutatók 2025-ben találtak először bizonyítékot az ősi olajbogyó- és szőlőművelésre, de egészen mostanáig tartott, mire megfejtették, hogyan illeszkedik egymáshoz a kert, a kőfejtő és a sírok. Egy Hadrianus császár uralkodása alatt épült római kori építmény hozzáférhetetlenné tette ugyanis az eredeti sírkamrát. Amikor Constantinus építői a negyedik században lebontották ezt az építményt, kiásták a sírt, elválasztották a környező síroktól, és köré építették a kereszténység első szentélyét, amit ma Szentsírként ismerünk.

Stasolla elmondta, hogy az ásatások és leletek önmagukban nem igazolják, hogy konkrétan itt temették el Jézus Krisztust, de az a tény, hogy a korai keresztények éppen erre az egy konkrét sírra fókuszáltak és ezt őrizték meg a közelben lévő többi helyett, arra utal, hogy Jézus temetésének emléke az akkori társdalom körében valóban fennmaradhatott az évszázadok során, Majd megállapította, hogy a régészet kétségtelenül tanúsítja e hagyomány maradandó jellegét - még ha az ezzel kapcsolatos vitákat végérvényesen nem tudja lezárni.

(Daily Wire)