Bár a washingtoni Főorvosi Vizsgálati Hivatal előzetes jelentése szerint a halál természetes okokra vezethető vissza – pontosan aorta-disszekcióra, azaz a főverőér megrepedésére –, a politikai kontextus, az időzítés és a szenátor által képviselt harcias külpolitikai érdekek miatt sokan felteszik a kérdést: ha nem természetes halál történt, kiknek állhatott érdekében Lindsey Graham elnémítása? Vagy fordítva: miként járulhatott hozzá a tragikus szívleálláshoz közvetetten a szenátorra nehezedő elképesztő geopolitikai nyomás, a Hormuzi-szorosban folyó háború és az ukrajnai krízis?

A közösségi médiát és a nemzetközi sajtót azonnal elöntötték a teóriák, miszerint a szenátort a Kreml likvidálta. Ennek legfőbb narratív alapja Graham utolsó útja volt: Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és közvetlenül a halála előtt egy olyan radikális kétpárti szankciós törvényen dolgozott, amely az orosz olaj ügyfeleit célozta meg, és amelyet még a novemberi amerikai félidős választások előtt át akart nyomni a Kongresszuson.

Az oroszbarát influenszerek és csatornák körében elterjedt az a pletyka, hogy Graham valójában egy ukrajnai dróngyár elleni orosz rakétacsapásban vesztette életét. Ezt a verziót azonban maga Donald Trump elnök cáfolta meg, megerősítve, hogy a szenátor szombat este – már az Egyesült Államokba való biztonságos visszatérése után – telefonon beszélt vele.

Egy másik, kifinomultabb összeesküvés-elmélet szerint Putyin ügynökei Kijevben egy olyan speciális toxinnal mérgezték meg a szenátort, amely szívrohamot vagy belső érfalszakadást imitált, és amelyet úgy időzítettek, hogy csak órákkal az Amerikába való visszatérése után fejtse ki hatását, elkerülve a közvetlen gyanút. Bár Graham az oroszellenes washingtoni establishment egyik legfőbb arca volt, a geopolitikai elemzők szerint Putyinnak nem állt érdekében a likvidálása. Az orosz elnök kifejezetten kerüli az olyan lépéseket, amelyekkel a kiszámíthatatlan Trumpot a vörös vonalak átlépésére és egy közvetlen amerikai-orosz katonai konfliktusra provokálná, ráadásul Graham halála önmagában nem változtatja meg az amerikai külpolitika alapvetően oroszellenes doktrínáját.

Van azonban olyan szereplő a globális porondon, aki számára Lindsey Graham még súlyosabb fenyegetést jelentett, ez pedig az Iráni Iszlám Köztársaság. A szenátor halálának pillanatában a Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szorosban brutális katonai eszkaláció zajlott. Donald Trump elnök alig egy hete mondta fel az iráni Egyetértési Megállapodást, amire válaszul Teherán lezárta a szorost, és rakétatámadásokat indított a térség amerikai létesítményei ellen, miközben az amerikai légierő közel kétszáz iráni katonai célpontot semmisített meg Bandar-Abbász és Kesm szigetén.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője szerint a „halál angyala igazságosan cselekedett”, és nincs miért gyászolni a „rosszakaratú örökséget maga után hagyó, forrófejű” szenátort.

Lindsey Graham nem egyszerűen támogatta ezt a háborút, ő volt a katonai nyomásért kampányoló washingtoni „héják” csoportjának abszolút vezetője és koordinátora. Graham nyíltan arra sürgette Trumpot, hogy amint a diplomáciai csatornák összeomlanak, engedélyezzen egy megsemmisítő erejű, totális katonai hadműveletet a Hormuzi-szoros megnyitására és az iráni flotta elpusztítására.

Ezzel párhuzamosan egy olyan átfogó, iráni háború utáni regionális rendezési terven dolgozott, amelynek csúcsa egy történelmi izraeli-szaúdi béke- és normalizációs megállapodás lett volna. Ez a paktum, amely mögé Grahamnek sikerült felsorakoztatnia Trumpot, Jared Kushnert, valamint szaúdi és izraeli magas rangú diplomatákat, Irán teljes geopolitikai bekerítését és regionális elszigetelését jelentette volna.

A szenátor tervei szerint ráadásul a novemberi választások utáni „béna kacsa” ülésszakban ratifikálták volna azt az amerikai-szaúdi védelmi szerződést, amely amerikai katonai védőernyőt vont volna Teherán legnagyobb regionális riválisa, Rijád fölé. Iránnak tehát minden oka megvolt arra, hogy tartson Graham novemberre tervezett intenzív közel-keleti diplomáciai offenzívájától, különösen miután Mohammad Bagher Ghalibaf iráni parlamenti elnök is nyilvánosan kijelentette, hogy az egyoldalú megállapodások korszaka véget ért, és a Nyugat meg fogja fizetni az árát a provokációknak. Graham kiiktatása így átmenetileg lefejezhette volna az amerikai háborús párt legagilisabb lobbicsoportját.

Bár Izrael állama Lindsey Grahamet az egyik legmagasabb szintű, leghűségesebb támogatójaként gyászolja, a szenátor grandiózus diplomáciai tervei komoly belső feszültséget okoztak Jeruzsálemben is. Graham víziója az izraeli-szaúdi békéről egy kőkemény feltételhez volt kötve, amelyet a Biden-adminisztráció és a washingtoni demokraták egyaránt megköveteltek a szaúdi-amerikai védelmi szerződés kétpárti kongresszusi támogatásáért cserébe: Izraelnek hivatalos kötelezettséget kellett volna vállalnia egy jövőbeli palesztin állam elismerése mellett.

Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös egyértelművé tette, hogy nem fogad el ködös ígéreteket, csakis konkrét lépéseket a palesztin államiság felé. Ez a feltétel viszont teljesen elfogadhatatlan Benjámin Netanjahu miniszterelnök jelenlegi jobboldali kormánya számára. Graham terve az volt, hogy az októberi izraeli választások után felálló új jeruzsálemi vezetésre – Trumppal és a Fehér Házzal karöltve – példátlan, kőkemény amerikai nyomást gyakorolnak annak érdekében, hogy kényszerítsék az izraelieket a palesztin állam elismerésére a történelmi szaúdi béke érdekében. Emiatt a megalkuvást nem ismerő, radikális izraeli jobboldali körök, vagy a palesztin államiságot elutasító háttérerők szemében Graham tervei veszélyes fenyegetést jelenthettek Izrael szuverén biztonságpolitikájára nézve.

Ezek azonban csupán feltételezések, a hivatalos orvosi jelentés szerint Graham szenátor halálát aorta-disszekció okozta, ami egy hirtelen fellépő, életveszélyes állapot, amelynek legfőbb kiváltó oka a kezeletlen vagy kiugróan magas vérnyomás, a krónikus fizikai kimerültség és az extrém pszichés stressz. Lindsey Graham utolsó napjainak menetrendjén látható, hogy a 71 éves politikus rendkívüli terhelésnek tette ki a szervezeté.

A szenátor folyamatosan ingázott Washington és a világ válságzónái között, s közvetlenül a halála előtt tért vissza a háborús Kijevből, egy kimerítő, veszélyes diplomáciai útról, miközben a következő hetekben már Szaúd-Arábiába és Izraelbe készült utazni. Graham ráadásul a nap 24 órájában a Hormuzi-szorosban folyó háború koordinációjával foglalkozott, folyamatos válságtanácskozásokat folytatott Trumppal, Kushnerrel és a szaúdi külügyminiszterrel.

Az utolsó drámai éjszakán Graham hosszan telefonált Trump elnökkel, aki tájékoztatta őt az Irán elleni újabb, küszöbön álló amerikai megtorló csapásokról. A szenátor már a beszélgetés után jelezte a környezetének, hogy nem érzi jól magát, de a rá jellemző konok energikussággal megtagadta az azonnali orvosi ellátást, mert reggel még szerepelni akart az NBC „Meet the Press” című élő politikai műsorában. Utolsó mondatai, amelyeket barátainak mondott, szinte prófétai módon világítanak rá arra, hogy a politikai küldetéstudat hogyan hajtotta őt a halálba, kijelentve, hogy most nem halhat meg, mert még el kell intéznie az Oroszország elleni szankciókat, sínre kell tennie az iráni ügyet, és meg kell csinálnia az izraeli-szaúdi normalizációt.

Lindsey Graham szenátor hirtelen távozása hatalmas űrt hagy maga után a Trump-adminisztráció külpolitikai stratégiájában, pontosan egy olyan pillanatban, amikor a Hormuzi-szorosban a totális háború újraindulása fenyeget.