Hova tűnt Jordan Peterson?
Majdnem belehalt a gyógyszerfüggőségbe a sztárpszichológus
Hova tűnt Jordan Peterson?

Facebook/drjordanpeterson

2020. 06. 16.
A kanadai konzervatív értelmiségi szerző, aki pszichológusként tartott szókimondó és karakán előadásai miatt vált világhírűvé, egy ideje eltűnt a nagy nyilvánosság elől. A lánya még februárban magyarázta el egy videóban, hogy édesapja gyógyszerfüggő lett, miután feleségét rákkal diagnosztizálták.

Jordan Peterson könyveiben és előadásaiban a maga higgadt és szakmai stílusában rendszeresen bírálja a szélsőséges feminizmust, a politikai korrektséget és a kultúrmarxizmust is. A nemzetközi ismertséget azzal vívta ki magának még 2015-ben, hogy nem volt hajlandó betartani egy kanadai törvényt, ami kötelezővé tette volna a választott személyes névmások használatát. A 12 szabály az élethez című bestseller könyvéről a Hetek is írt recenziót. A népszerű szerző tavaly májusban Magyarországon is járt, ahol lapunknak sikerült interjút is készítenie a kanadai szakemberrel.

Egyre több és több követője van a YouTube-on, többségük fiatal férfi. Eközben mind nagyobb felháborodás követi a főáramú médiában - az alternatív médiumok pedig sztárként tekintenek rá. Jordan Peterson kanadai pszichológia-professzor nyíltan szembe mert szállni a politikai korrektséggel, az identitáspolitikával és a genderideológiával.

Ebben többek között arról beszélt, hogy a közösségi oldalak letiltásaival milyen alapvető etikai problémák vannak. „Ki dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz? Nem azokról kell beszélni, amikben egyetértünk, hanem arról, amiben nem. Azért nem értünk egyet, mert nem tudjuk, kinek van igaza. A Facebook pedig az állítja, hogy tudja, kinek van igaza, tehát azt is tudnia kell, mi az igazság. Ez teljesen abszurd feltételezés, Isten tudja egyedül, mi igaz és mi nem. Ezért van szükség a szólásszabadságra” – magyarázta. A teljes interjút ezen a linken olvashatják.

Küzdelem a depresszióval

Jordan Peterson már évekkel ezelőtt is nyíltan beszélt a kamaszkora óta tartó depressziós problémáiról, ám úgy tűnt, hogy ezt sikerült valamelyest kezelnie, miután állítása szerint átállt egy húsban gazdag diétára. Azonban felesége, Tammy Robert rákbetegségét követően Peterson egy addiktív stresszoldó gyógyszert kezdett el szedni, hogy megbirkózzon fájdalmával.

Bár tavaly nyáron megpróbált fokozatosan leszokni a gyógyszerről, próbálkozásai kudarcba fulladtak, így szakemberekhez fordult segítségért. Éppen ezért még szeptemberben bevonult egy New York-i elvonóra – erről a rajongókat a lánya, Mikhaila Peterson tájékoztatta. Az addiktív gyógyszert is megnevezte: a szorongásoldó hatású klonazepámról, és benzodiazepin nyugtatókról volt szó.

 

Majdnem belehalt

Peterson helyzete sajnos így sem javult, így életveszélyes állapotban Oroszországba szállították kezelésre. Lánya elmondása szerint a gondot az jelentette, hogy apja szervezetében meglepő módon ellentétes hatást váltottak ki a beszedett gyógyszerek, így egy ideig még mesterséges kómában is kellett tartani a kezelések során.

Mikhaila a közösségi oldalakon közzétett videókban arról is beszélt, hogy apjának öngyilkos gondolatai is támadtak a nyugtalan mozgáskényszere (akatízia) miatt. Többször is közel volt a halálhoz a különböző „félrekezelések” miatt.

Koronavírus elől Belgrádba

A Nedeljnik szerb hetilap információ szerint, amit a lánya a lapnak meg is erősített, jelenleg Belgrádban több hónapos kezelésnek vetik alá a szakembert, hogy leküzdje drogfüggőségét. Mikhaila szerint az orosz orvosoknak köszönhető, hogy édesapja még életben van. A moszkvai kórházi időszakot követően Floridába mentek pihenni, de a koronavírus-járványtól tartva inkább visszatértek Európába. A következő hónapokat egy belgrádi magánklinikán tölti majd, sajtóinformációk szerint jó eséllyel teljesen fel fog épülni.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!