Ez egy véleménycikk.

Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas

Az Észak-Karolinai Wilmington állami egyetemén van egy hagyomány, ami most ide kapcsolódik, a Spirit rock. A majd tizennégy tonnás (tehát jó nagy) szikladarab az egyetemi campuson a véleményszabadság sajátos felülete, éppen ezért, ha valaki ráír valamit, illik azt nem eltüntetni- legalább huszonnégy óráig.

Az egyetemista konzervatívok sziklafestményén egy Chralie Kirk idézet szerepelt háttérben az amerikai csillagos-sávos zászlóval:

„Ha hiszel valamiben, bátornak kell lenned harcolni ezekért az eszmékért – nem szabad elfutnod előlük, vagy megpróbálnod elhallgattatni őket”

Ez a mementó nem maradhatott ott büntetlenül. Pedig szemre tetszetős volt, és nem rekesztett ki senkit. És finoman jelzett valamit az egész sokkhatásból, a döbbenet erejéből, ami máig tart; s nem csak Amerikában.

Ám nem maradhatott e sziklafestmény, mert szorgos kezek, világoskék festékkel gyorsan lemázolták az egészet.

Az „eltörlés kultúrája” helyi pionírjai szolgálatba helyezték magukat az egyetemen. Közben ment a hangulatos csevegés, videózás, szelfik készültek, vicces beszólások adtak keretet a csupasz kézzel és festékhengerrel elvégzett lemázolásnak. Kirk szavait percek múltán már látni sem lehetett, a hangulatos happeninget rögzítő videón egy kissé tétova fekete biztonsági őr (egyetemi rendőr?) még csak megzavarni se tudta. Pedig nem tetszik neki, amit lát, az nyilvánvaló a felvétel alapján. De ott és akkor ő volt kisebbségben…

A mázolók között viszont akadt egy lány, fehér pulcsiban, talán kezdő egyetemista.

Ő érte-ő róla szól igazából ez az írás. Merthogy feltűnően bizonytalan, sőt kissé szégyenlős mozdulattal vette kezébe a festékhengert, mint aki először tesz ilyet. Talán a közép-nyugatról érkezett, talán egy hagyományos értékrendű családból, ahol nem szokásos embert-nézetet eltörölni; mindenesetre új neki ez a helyzet, nem szokta még az effajta egyetemi légkört. S most próbál tétova mozdulatokkal alkalmazkodni.

Szorítok érte, nem tagadom. Hogy ne menjen tovább. Sőt, hogy amit ott csinált, utóbb inkább bánja, mint büszke legyen rá.

Hogy (talán) mégsem az ő világa ez a szabadnak mondott, minden régit és hagyományosat leradírozó korszellem....mely mintha ezekben a napokban, éppen az említett szörnyű gyilkosság okán, kissé veszít a magabiztosságából. Jelkép tehát ez az ifjú hölgy, számomra egy nemzedék szimbóluma, azoké, aki most kerülnek be az egyetemekre, s ott valami mást látnak és érzenek, mint ami eddigi szűkebb környezetükből következett volna.

Elvitatni az önálló döntések jogát persze nem lehet, különösen ha hitről-értékrendről van szó. Én csak abban reménykedem, hogy most, ebben a helyzetben lesz itt–ott pár felvillanó gondolat, átsuhanó késztetés, hogy a nyugati (és az itteni) egyetemi légkörök többségét meghatározó atmoszférában, újra felbukkan éppenséggel olyasmi, amit a woke-izmus eltörölne ugyan, Charlie Kirk viszont bátorsággal képviselt. Hogy így lesz-e vagy sem: hamarosan kiderül.