(18+)„Izraeli kollaboráns leszel, ha beszélsz” - Gyermekeket erőszakoltak a Hamász mecseteiben
Korábbi palesztin biztonsági tisztek szerint a szexuális visszaélések részei a gázai terrorszervezet taktikai eszköztárának
(18+)„Izraeli kollaboráns leszel, ha beszélsz” - Gyermekeket erőszakoltak a Hamász mecseteiben

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2026. 04. 30.
Súlyos vádak láttak napvilágot a Gázai övezetben működő, a Hamász által irányított mecsetekben történő szexuális visszaélésekről és az áldozatok szisztematikus elhallgattatásáról. A Jusoor News által közzétett tanúvallomások szerint vallási vezetők kiskorú gyermekeket bántalmaztak, majd fegyveres fenyegetéssel kényszerítették hallgatásra az érintett családokat.

A riportban megszólaló áldozatok – köztük kilenc- és tízéves kisfiúk – megrázó részletességgel számoltak be a mecsetekben elkövetett erőszakról, amelyet gyakran a Korán tanulmányozása közben követtek el rajtuk.

Egy érintett édesapa elmondta, hogy amikor zúzódásokkal borított vérző fiát látva kérdőre vonta az elkövetéssel vádolt imámot, az a Hamász katonai szárnyával, az Al-Kasszám Brigádokkal fenyegette meg őt:

„Olyan lövöldözés lesz, amilyet még életedben nem láttál. Csak annyit mondunk, hogy izraeli kollaboráns voltál.”.

Másnap fegyveresek keresték fel az otthonában, akik közölték vele, hogy ha beszélni mer, agyonverik, és az egész családját „eltörlik a föld színéről”.

Szakértők és korábbi palesztin biztonsági tisztek szerint a szexuális erőszak a Hamász egyik taktikai eszköze, amellyel a fiatal fiúkat és családjaikat „engedelmességre és alázatra” kényszerítik.

Hamza Abu Howidy író szerint a jelenség annyira elterjedt, hogy külön kifejezés is létezik rá a helyi nyelvben, az áldozatok pedig a szégyen és a titkolózás miatt gyakran a mecsetek közelében maradnak, amíg

„lépésről lépésre bele nem rángatják őket a Hamász-mozgalomba”.

Bár a konzervatív társadalmi normák miatt ezek az esetek eddig tabunak számítottak a médiában, a helyiek körében a visszaélések már régóta nyílt titoknak minősülnek.

(DailyMail/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!