hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért engedi Isten ezt az időszakot? - rendkívüli interjú Németh Sándorral
A vezető lelkész a Hit Gyülekezete állapotáról, a várható jövőről és a profetikus ünnepekről beszélt a Heteknek
Miért engedi Isten ezt az időszakot? - rendkívüli interjú Németh Sándorral

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze(Fotó: Bagi Zsófia)

2020. 09. 23.
A Hit Gyülekezete vezetője szerint az elmúlt hónapok világszerte minden erős, nagy létszámú közösséget megráztak. A vezető lelkész a Heteknek elmondta: közösségét is érték „viharkárok”, de biztos abban, hogy a járvány után mindazokra szükség lesz, akik türelemmel és reménységgel kitartanak a nehézségek között.

A napokban kezdődik a bibliai újév, de az ünnepek most egy néptelen Jeruzsálemben zajlanak. Nemcsak Izraelben, hanem világszerte felforgatott mindent a járvány. Hogyan látod, milyen üzenete lehet annak, hogy egy ilyen elhúzódó válsággal indul az újév?

– Az őszi ünnepekre az elmúlt évtizedekben zsidók és keresztények nagy tömegei érkeztek a világ minden tájáról Izraelbe. Százezrek keresték fel a szent helyeket, a Nyugati falat, és ott buzgón imádkoztak. Izrael népe számára nagy erőforrást jelentett, hogy az őszi ünnepek során Jeruzsálem utcáin vonuló ünneplő sokaság a zsidó nép iránti szeretetét és államuk támogatását is demonstrálta.

Sokan gondolkodnak azon, hogy mi is a járvány következményeként szükségszerűvé vált lezárások szellemi üzenete. Az Istenben hívő emberek először is a pozitívumokat keresik mindebben. Az egyik ilyen felismerés az, hogy meg kell újítani és erősíteni az egyéni és személyes hitünket az élő Istenben. A magánytól, az egyedülléttől való iszonyt le kell győznünk, mert ebben nemcsak a negatívumokat kell látnunk, hanem annak a lehetőségét is, hogy saját magunkat Isten mérőzsinórja szerint reális alapokra helyezzük az istenismeret és az önismeret vonatkozásában is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!