Hetek Univerzum
Életmentő prófécia
A Kardashian család és az örmény népirtás

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Életmentő prófécia
A Kardashian család és az örmény népirtás
2020. 04. 16.
Az utóbbi időben egyre több világsztár vallja meg Jézus Krisztusba vetett hitét. Közéjük tartozik a rapper, Kanye West, illetve felesége, Kim Kardashian is – azonban egyikük sem most találkozott először az evangéliummal. Míg Kanye gyerekként heti háromszor járt szüleivel istentiszteletre, addig Kim meg sem született volna, ha örmény felmenői nem elkötelezett karizmatikus keresztények. (2020.01.31.)

Az örmények kereszténységhez való viszonya az apostolok idejére nyúlik vissza, hiszen örmény, asszír, görög és latin nyelvű történelmi források bizonyítják, hogy

Tádé és Bertalan apostol is hirdette Arménia területén a Jézus Krisztus haláláról, feltámadásáról és mennyei főpapi tevékenységéről szóló örömhírt. Majd szolgálatuk befejeztével mártírhalállal pecsételték meg a Messiásról szóló tanúvallomásukat.

Az apostolok szolgálata után, több évtizedes keresztényüldözést követően, III. Trdat örmény király csodával határos megtérése révén i. sz. 301-ben Örményország vált az első olyan nemzetté a történelemben, amelyik hivatalosan, állami szinten vette fel a kereszténységet. Saját nemzeti keresztény irányzatuk, az Örmény Apostoli Egyház végül nem ment be sem Róma, sem Bizánc fősége alá, hanem megmaradt nemzeti keretek között.

Arménia egész történelme során birodalmak ütközőzónáját képezte. Az 1555-ös amasziai békeszerződés értelmében az örmény területeket az Oszmán Birodalom és a Perzsa Birodalom osztotta fel egymás között. Jelen cikkünkben az Oszmán Birodalomban élő örmények történetével foglalkozunk.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Vissza a Hetek univerzumba
Aktuális hetilap
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!