hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki lesz az utolsó pápa?

2012. 02. 23.
Ez a kérdés újra felmerült a hétvégén, miután XVI. Benedek pápa jelentősen kibővítette a bíborosi testületet, amely az ő utódját is megválasztja majd. A találgatásoknak egyfajta misztikus hátteret ad az, hogy egy 12. századi katolikus dokumentum szerint a soron következő konklávé egyben az utolsó is lesz. Az új pápa idején a katolikus egyházat történetének legnagyobb kihívása érheti majd, és a feltételezések szerint az utóbbi hetek hatalmi harcai és megdöbbentő kiszivárogtatásai már ennek az előszelét jelzik.

22 új bíborost nevezett ki XVI. Benedek pápa, akik közül 18-an még nem töltötték be a 80. életévüket, így szavazati joggal rendelkeznek az új pápa megválasztásáról döntő majdani konklávén. A kivezetésekkel a testület teljes létszáma 213 tagúra bővült, de csak 125-en pápaválasztó korúak, legalábbis jelen pillanatban. (Rodolfo Quezada Toruño guatemalai érsek március 8-án tölti be a 80. életévét, és az érvényes kánonjog szerint a rákövetkező napon elveszti a pápaválasztási jogosultságát. Rajta kívül további 9 bíboros éri el idén ezt a korhatárt, így év végére - lemondás vagy elhalálozás nélkül - a konklávé létszáma 115-re csökken.)

A bíborosi testület tagjai közül most először kerültek többségbe a XVI. Benedek által kinevezett kardinálisok. (A 125 főből 62-en II. János Pál pápától kapták a bíborosi kalapot, a birettát, 63-an pedig a jelenlegi egyházfőtől.) Még a számoknál maradva: a mostani konzisztórium az olasz pápaválasztók arányát erősítette, jelenleg 30 itáliai bíboros van a 125 tagú testületben. A kereken 24 százalékos arány egyértelműen a legerősebb szavazási blokkot jelenti, sőt év végére ez tovább erősödhet, hiszen a konklávéból „nyugdíjba vonuló" 10 bíboros közül mindössze egy lesz olasz. A pápaválasztási szabályok értelmében az új egyházfőt kétharmados többséggel kell megválasztani, de több napon át tartó eredménytelenség esetén a bíborosok dönthetnek arról, hogy a következő fordulóban már egyszerű többség is elegendő. Ha idáig eljut a procedúra, akkor az olasz bíborosok szövetségeseikkel együtt nagy eséllyel tudják megválasztani jelöltjüket - vélhetően egy olasz pápát.

Mártír bíborosok

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!