Milyen érzés egy hős unokahúgának lenni?
–ŰElőször nagyon nehéz volt, mert mindig egy óriáshoz hasonlítottam magam. Tizenöt évesen ő már öt nyelven beszélt, én csak hármat. Miután elmúltam harminc, kezdtem megnyugodni, hogy többet már nem kell hozzá hasonlítgatnom magamat, mivel azután nem tudunk róla semmit. (Raoul Wallenberg 33 éves korában tűnt el – a szerk.) Amikor kérdezősködtem, rájöttem, hogy ugyanolyan ember volt, mint én, és így nyugodtan járhatom a saját utamat.
Wallenberg hősnek készült?
–ŰA nagyapja azt mondta neki, hogy tanulhat, dolgozhat, de ne házasodjon meg harmincéves koráig. Ekkor találhatja meg, hogy mi a feladata, az elhívása az életben, előtte tanulni kell, megtapasztalni sok mindent a világban. Így is lett: mire harmincéves lett, már zajlott a második világháború, és harminckét éves korában jött Magyarországra, és itt találta meg az igazi elhivatását. Egyszerű ember volt: nem volt diplomata, nem volt tapasztalata az embermentésben, nem is erre készült. Építész akart lenni, Svédországban tanult egy békés, a háborúban semleges országban. Mégis elment egy teljesen idegen országba protestánsként zsidókat menteni. Mondhatta volna, hogy ez nem az ő gondja, találhatott volna rengeteg mentséget, de azt tette, amit helyesnek gondolt. Barátai, zsidók és magyarok meséltek neki az üldözésről, ő pedig ezek után úgy gondolta, nincs más választása, mint hogy annyi embernek segítsen, amennyinek csak tud.
Mi motiválhatta ebben?
–ŰA leveleiben találtam egy részt, ahol azt mondja Magyarországról, „milyen izgalmas itt lenni és zsidókat menteni”. Nagyon furcsálltam, hogy ott van a pokolban, az emberek szenvednek, mégis azt mondja, mint a moziban, hogy „milyen izgalmas”. De most már értem, hogy amikor az ember azt cselekszi, ami számára nagyon fontos, és a szívében azt érzi, hogy ez igaz és helyes, akkor ez valóban izgalmat okoz. Ilyenkor elfelejtjük a múló időt. Szerintem ő sem nézte az óráját, és nem mondta, hogy „este hét óra van, mára bezárom az irodám”. Mindig kész volt cselekedni, még többet tenni, és amikor valami fontos dolgot végzett, sohasem érezte magát fáradtnak. Választás kérdése, hogy az ember a külső világra koncentrál vagy a belsejére. Ha azonban a külső világra koncentrálsz, mindig tartanod kell attól, hogy mások mit gondolnak rólad, és emiatt sok kifogást találhatsz magadnak. Ha nem állsz ki azért, amiben hiszel, elveszíted az erőd. De ha bensődre hallgatsz, nagy erőt nyerhetsz. Wallenberg tudta, hogy az igazi „hatóság” nem rajta kívül található, hanem önmagában. Tudta, hogy az ereje nem kívül van, hanem belül. Azt tette, amit helyesnek hitt, még akkor is, ha ez nem volt törvényes. Ugyanis akkor törvényes volt zsidókat ölni, menteni azonban törvénytelen.
Ön szerint, hogyan kellene a magyar társadalomnak reagálni arra, hogy ma újra hangosabb a gyűlölet hangja?
–ŰEz egy nehéz kérdés, de úgy gondolom nagyon fontos, hogy mindig a helyén legyen a szívünk, ne kezdjünk el rettegni. A nagybátyámtól azt is megtanultam, hogy ahelyett, hogy valami ellen harcolunk, inkább valamiért harcoljunk: azért, hogy a szeretet és a megértés terjedjen az emberek között.
Miben kellene a fiatal generációnak jobbnak lennie az előzőnél?
–ŰElőttünk is voltak jó és rossz emberek, és sokan voltak olyanok, akik azért nem tettek semmit, mert féltek. Meg kell találnunk a jó példákat, az ilyenektől sokat lehet tanulni. A legtöbb rossz cselekedet, még az antiszemitizmus is, sokszor a félelemből fakad. Attól félsz, hogy mások elveszik a munkádat, kifosztanak, noha sokszor ez teljesen alaptalan fóbia. A propaganda állítja be igaznak, de ettől még nem az. Ezért meg kell találnunk az igazságot, meg kell vizsgálni minden információnkat, hogy igaz-e és milyen forrásból jön. Ma, amikor új médiumok jelennek meg, a hírek sokkal gyorsabban mennek, mint a második világháború idején, ezért az igazság fontos eszköz.
Miben különbözik a mai világ Wallenberg korától?
–ŰRégen Svédország azt mondhatta, hogy a háború nem az ő problémájuk. Ma már nincsenek távolságok, ugyanúgy érintettek vagyunk a fukusimai katasztrófában, hiszen a sugárzás mindenhova eljut, nem áll meg egy országban. Mivel minden globális, szinte mindenhol ugyanazok a problémák: a gazdasági, a politikai, a természeti válság. Ezért szerintem a megoldás is azonos: az embereknek össze kell fogniuk. Már egy ember is nagyon sokat tehet. Sokszor nem is gondoljuk át, milyen következményei lesznek annak, amit teszünk. Azzal, hogy ma néhány embert megmentesz, lehet, hogy 60 évvel később 120 fiatallal találkozol, akik gyerekei vagy unokái azoknak, akiket megmentettél. És ha valakit megmentesz, azt is lehetővé teszed, hogy később ő is valami jót tegyen, és másoknak segítsen. Így szétterjedhet a jó az egész világon.
Lehetünk nagyon különbözőek, más kultúrákból, de fontos, hogy érdekeljen minket a másik. Tudom, hogy nem csak Wallenberg mentett embereket Magyarországon, de abban más volt, hogy sokaknál jobban csinálta, mivel tanult másoktól. Ma is rengeteg lehetőség van az életmentésre, talán több mint akkor. Van választási lehetőség a jó mellett, még akkor is, ha az emberek azt hiszik, hogy nincs.
2012. 01. 27. (XVI/04)
