A második világháborút követően az újjáépülő Nyugat-Európa rendkívül gyorsan szembesült azzal, hogy miután a kontinens két egymást gyorsan követő világégésben kivéreztette önmagát, illetve a születési ráták csökkentek, óriási hiány mutatkozott munkáskezekben. Ennek hatására az ötvenes, de elsősorban a hatvanas-hetvenes években nagyarányú bevándorlás kezdődött meg Európa nyugati felére, főként a különféle muszlim országokból. Európában kezdetben az így érkező (jellemzően kevéssé kvalifikált) munkások jelenlétét csupán átmenetinek szánták: a kontinenshez közel fekvő országokból (például Török-országból) érkezők jelentős része folyamatosan ingázott hazája és a munkát biztosító ország között.
A rendkívül távoli régiókból (például Pakisztánból) érkezőknek természetesen az efféle hazalátogatás csupán rendkívül ritkán, avagy egyáltalán nem adatott meg, így tartósan megtelepedtek új otthonukban. A befogadó országok ekkor követték el az első baklövést (feltéve, hogy magát a muszlim munkások behívását nem tekintjük hibának): kísérletet sem tettek a bevándorlók integrálására, netán asszimilálására, holott azok a befogadó fél kultúrájától minden szempontból homlokegyenest eltérő régiókból jöttek. Az általában a nagyvárosok peremterületein koncentrálódó emigránsok révén így kezdett el kialakulni egy párhuzamos társadalom, amelynek tagjai a közösségi élet szinte minden szintjén elkülönültek a többségi társadalomtól.
Több mint két évtized kellett ahhoz, hogy Nyugati-Európa észbe kapjon, s eleve kudarcra ítélt próbálkozásokba kezdjen az addigra már több millióssá vált európai muszlim kolónia integrálására. A bevándorlók azonban a nyolcvanas évekre stabilan gyökeret vertek az öreg kontinensen, és kezdett felnőni az első olyan generáció, amely már Európában nevelkedett - az esetek egy részében harmadik világbéli elvek alapján. ők, és a nyomukban megjelenő második generáció már nem elégszik meg a szüleikre jellemző némasággal, hanem az élet számos területén különféle jogokat kívánnak kivívni kultúrájuk és vallásuk számára, akár rendkívül agresszíven is szembemenve a befogadó ország hagyományaival.
2009. 05. 22. (XIII/21)
