Nem sokkal azután, hogy John Lennon vihart kavart, amikor népszerűbbnek tartotta a Beatlest Jézusnál, a kereszténység alapítója váratlanul divatba jött. (John és Jézus. Hetek, 2008. december 5.) A média által gyakran Jézus-mániaként emlegetett mozgalomnak nem voltak központi alakjai, a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején mégis megmozgatta Amerikát. John. L. Rothra lelkész-vallásfilozófus a Jesus Revolution című írásában azt írja: „Amikor a Beatles gépe New Yorkban landolt, Isten végigsöpört Kalifornia partjain.”
Filmek és könyvek, konferenciák és dokumentumműsorok készültek Jézusról, személye egyre több zenészt és más művészt ihletett meg. A Jézusról szóló dalok a toplisták élére kerültek, rádió- és televízió- műsorok foglalkoztak a témával. Az egyik Beatle, George Harrison róla énekelt a My Sweet Lord című dalában. E korszak terméke a Máté evangéliumát alapul vevő musical, a Godspell, melyet egyetemisták írtak. Az 1970-ben bemutatott Jézus Krisztus Szupersztár, amely minden idők egyik legkeresettebb musicalje lett, szintén egy fiatalos tömegmozgalom vezetőjeként mutatja be a Názáretit. A hippimozgalom számos ismert előadója, köztük Eric Clapton, Bob Dylan, Pat Boone, Little Richard és Johnny Cash – még ha néhányuk csak ideig-óráig is –, maguk is Krisztus-követőkké váltak.
Az elvesztett aranykor
Az 1950-es évek Amerikája volt az aranykor, melyre azóta is nosztalgiázva emlékeznek világszerte. Az Egyesült Államok ekkor vált a világ első számú fogyasztói társadalmává. Buddy Holly, Marlon Brando, Marilyn Monroe, James Dean, Elvis Presley voltak az évtized csillagai, akik közvetlenségükkel mind az „egy közülünk a szomszéd házból” érzését keltették az emberben. Lentről indult egyszerű fiatalok, akik az amerikai álmot testesítették meg. A háború után indult, de igazán az ötvenes években kiteljesedő demográfiai robbanás idején született gyermekeket nevezték baby-boomereknek. Amerika szinte mindent megadott ennek a felnövekvő nemzedéknek: szép családot, nagy kertvárosi házakat medencével, Chevroleteket. A fiataloknak azonban egy idő után elegük lett az autósmozik, a limuzinok és a számukra eltervezett idill bűvöletéből.
A hatvanas évek második felében egyre-másra érték őket a megrázkódtatások: a mindent beárnyékoló hidegháború, a nukleáris bomba réme és a vietnami háború. A sorozás helyett mind több fiatal egy másik utat választott. A baby-boomerek tömege elvándorolt a nyugati partra, hogy elsajátítsa a hippiéletmódot, mely elsősorban a szabad szexről, a kábítószerekről és a rock and rollról szólt. A háborúellenes generáció mindazzal szembefordult, amit szüleik képviseltek. A kor szubkulturális mozgalmai vissza nem fordítható változásokat idéztek elő a társadalmi és a kulturális életben. Az idealista cél a „teljes ember” eszményének megvalósítása volt, az egyén felszabadítása valamennyi elavultnak minősített konvenció alól.
Wade Clark Roof szociológus professzor a baby-boomerek spirituális életét tanulmányozva a keresők nemzedékének nevezte azonos című könyvében (A Generation of Seekers) ezt a generációt. A csoportra ható társadalmi tényezőket vizsgálva Roof rávilágít arra, hogy az 1960-as évek intézményellenes erkölcsi világképe egy olyan erőteljes individualizmust idézett elő, amely az egyént tekintette az igazság és a tekintély egyedüli forrásának. Az alternatív vallásgyakorlatok iránti érdeklődés arra ösztönözte a keresők nemzedékét, hogy minden vallást egyenlőnek és igaznak fogadjanak el.
2008. 12. 12. (XII/50)
