Tízezren ünnepelték Izrael Állam 60. évfordulóját a Hit Parkban. A vezető
lelkész köszönti a nagykövet asszonyt
Fotó: Somorjai László
Aliza Bin-Nun kifejtette: „A vészkorszak romboló ereje és a háborús
veszteségek nem akadályoztak meg minket abban, hogy a nemzetek családjában
Izrael újra elfoglalja a helyét.” Mint mondta, Izrael azzal, hogy régi-új
nemzetként elutasította, hogy a holokauszt páratlan tragédiájában eltűnjön,
nemcsak a zsidóság, de az egész emberiség számára üzenetet hordoz: a remény nem
vész el, a hit ad erőt arra, hogy a romok helyén újra felépítsük az életet.
Az izraeli diplomata a rendezvényen szerzett tapasztalatait értékelve elmondta:
nagyon jó érzést jelent számára, hogy látja, milyen sok barátja van Izraelnek
Magyarországon, hiszen ez biztosítja őt arról, hogy a közösség támogatásának
köszönhetően a zsidók soha nem lesznek egyedül ebben az országban. A diplomata
több ezer ember előtt beszélt erről vasárnap a Hit Gyülekezete Hit Park
elnevezésű budapesti csarnokában, ahol az egyház a pünkösdi rendezvénysorozatot
kiegészítve ünnepséget és konferenciát tartott Izrael születésének 60.
évfordulója alkalmából.
Aliza Bin-Nun beszélt a nemzete és Magyarország közötti egyre szorosabb
kapcsolatról is. „A Szovjetunió összeomlása és a magyarországi rendszerváltás
után a magyarok az elsők között állították helyre a diplomáciai kapcsolatot
Izraellel. Azóta az együttműködés tovább mélyült, amelyben jelentős szerepet
vállalt a Hit Gyülekezete is. Aliza Bin-Nun köszönetet mondott a közösségnek
azért, hogy anyagilag is segítette Izrael háború sújtotta településein élő
gyermekek magyarországi pihenését. Kiemelte, hogy ez a közösség volt az
egyetlen, amely tavaly olyan izraeli gyerekek üdültetését vállalta, akik a Gázai
övezetben folyamatos rakétatámadásoknak vannak kitéve. A közösség idén újabb
akció keretében a korábbinál még több izraeli gyerek számára szervez balatoni
üdültetést.
Jehuda Sen, az Izraeli Turisztikai Minisztérium közép- és déleurópai igazgatója
kiemelte, hogy a Hit Gyülekezetének az ünnepsége a legnagyobb évfordulós
rendezvény egész Európában, és minden bizonnyal a legnagyobb olyan rendezvény,
ahol az európai evangéliumi keresztények ünneplik a zsidó államot. Sen elmondta,
szeretné, ha élőben közvetítenék a rendezvényt Izraelben, hogy bátorítást
meríthessenek belőle az ott élők, legfőképpen azok, akik már elfelejtették, mit
is jelent az igazi cionizmus. Az igazgató elmondta, hogy a közösség által
szervezett tanulmányutak jelentik az Izraelbe irányuló magyar turistaforgalom
tíz százalékát.
Schönberger András pécsi főrabbi beszédében utalt arra, hogy mindig vannak
pillanatok, amikor támaszra van szükség. Ezekben a pillanatokban a Hit
Gyülekezete eddig mindig kiállt a zsidóság mellett. „Most pedig együtt
örülhetünk Izrael létének, annak, hogy a zsidó állam épül, szépül és egyre
gyönyörűbb lesz” – tette hozzá. Reménysége szerint a milliárdnyi könnycseppen
újjáépülő Izrael a mindannyiunk által várt megváltás előkészítője. „Hiszen el
fog jönni a messiási kor, amikor Izrael lesz az az ország, ahol örömmel tudjuk
majd együtt szolgálni a Mindenhatót” – mondta.
Raj Ferenc kaliforniai főrabbi számára a holokauszt tragédiája után csodát
jelent, hogy egymás mellett láthatja az izraeli és a magyar zászlót a rendezvény
helyszínén. Úgy érzi, a közösségben megtalálta magyarországi testvéreit, hiszen
ez a közösség bebizonyította: lehet együtt élni, hiszen a Biblia az, ami
összeköt bennünket, hiszen mindannyian a „remény foglyai” vagyunk.
Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze beszédében kiemelte: a
Szentírás egyértelműen leszögezi, Isten célja az, hogy újra összegyűjtse népét,
Izraelt, a világ nemzetei közül, és visszavigye őket a saját földjükre, hogy ott
egységes nemzetté kovácsolja őket. Ez a folyamat pedig a szemünk előtt zajlik,
ezért ünnepelünk. És ez az, ami választ ad arra a kérdésre, miért figyel a világ
erre a látszólag jelentéktelen méretű országra, és miért figyelnek a
keresztények százmilliói Jeruzsálemre.
„A megemlékezés mellett ma az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy elmondjuk:
nem értünk egyet a keresztény antiszemitizmussal, sem az e mögött álló
teológiával, amit általában helyettesítési teológiának neveznek, és amely
évszázadokon keresztül meghatározta a keresztény gondolkodásmódot és teológiát”
– folytatta az egyházvezető. A fordulatot a protestáns keresztény cionista
gondolkodók hozták, akik azt hirdették: Isten nem vetette el a zsidóságot. Ezt a
nézetet az egyháztörténészek általában futurista teológiának nevezik.
Mint Németh Sándor elmondta, Izrael létezése nagyban hozzájárult a Biblia
hiteles értelmezéséhez. Hiszen ezzel bibliai alapon is tarthatatlanná váltak a
helyettesítési teológia állításai. Ugyanis egyre több keresztény számára
világos, hogy Izrael megalakulása és léte nem csupán korunk meghatározó
világpolitikai fejleménye, hanem üdvtörténeti jelentőségű esemény. Ennek alapján
indult el a különböző felekezetekben a keresztény-zsidó megbékélés és párbeszéd.
Az evangéliumi kereszténység harcol az antiszemitizmus és anticionizmus ellen,
és visszautasítja az iszlám történelemhamisítás minden formáját, amely kétségbe
vonja Izrael előjogát a Szentföldhöz, tagadja Izrael létét és annak templomát
is.
Az Izrael melletti aktív szolidaritásba egyaránt beletartozik a morális kiállás
Izrael mellett, valamint a gyűlöletkeltés és a terror áldozatainak karitatív
támogatása is – zárta szavait a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.
Az ünnepséget izraeli zsoltárdalok közös éneklése, valamint Pajor Tamás és
Gerendás Péter előadóművészek műsora egészítette ki.