hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Neonáci szeminárium a Szent Korona jegyében
Ki a cigányokkal a hálószobákból, ki a zsidókkal a bankokból

2006. 11. 15.
„A Szent Korona-eszme szerint a magyar az államalapító nemzet. … Mindenki más – például a zsidók, a cigányok – idegenek, akiknek sem a pénztárcánkba, sem az életünk vitelébe, sem a hálószobánkba belépési és beleszólási joguk nincs.” Így határozzák meg a november 25-ére meghirdetett „rendszerváltó országos népgyűlés” szervezői a Szeretet vagy gyűlölet című programadó füzetükben az új magyar alkotmány nemzetiségi alapelvét.



Halász József, a Szent Korona-tanfolyam vezérszónoka

A népgyűlés-előkészítő nemzeti koordinációs iroda vezetője, dr. Halász
József, a fenti idézet szerzője a Heteknek elmondta, hogy szerinte nem
rasszizmus az, ha törvényben tiltanák meg a nemzetidegenek, de mindenekelőtt a
zsidók részvételét a bankéletben, a médiában, és adminisztratív eszközökkel
korlátoznák a magyarok és idegenek közötti házasságot. A népgyűlés előtt
kéthetes, tüntetéssel egybekötött szemináriumra kerül sor. A neonáci előadásokra
a gyülekezési törvény védelme mellett november 8-ától a budapesti belvárosban, a
Batthyány-örökmécsesnél kerül sor, mindennap 17 és 22 óra között.

„A magyarság ezeregyszáz éve, egész pontosan 894 – a második vérszerződés – óta
a kisebbség elnyomása alatt él, amely erőszakkal kényszerítette nemzetünkre a
judeo-kereszténységet. Most azért szervezzük a rendszerváltó országos
népgyűlést, hogy minden népréteggel megismertessük a magyar küldetést. Ezért
tartunk november 8-a és 23-a között mindennap demonstrációval egybekötött
felvilágosító esteket a Batthyány-örökmécsesnél” – magyarázza Halász doktor, aki
szerint a magyar történelem utóbbi ezer évét, Szent Istvántól kezdve úgy, ahogy
van, el lehet felejteni: „Ott kezdődött a baj, hogy István király
Talmud-idézetekkel írta tele a fiának szóló intelmeket.”

A belvárosi tüntetők jogfolytonosságukat a Kossuth téri demonstrációtól
származtatják. A Magyar Nemzeti Bizottmány társelnökei Halász József és Takács
András, akik szeptember 18-a óta szervezik a tüntetéseket a miniszterelnök
lemondatásáért. A szervezők nem aggódnak amiatt, hogy kezdeményezésük
érdektelenségbe fullad. Úgy vélik, hogy egyre többen ébrednek fel azok közül,
akiket az elmúlt évtizedekben megtévesztett „a cionizmus diktatúrájának a
vallása”, ami nem más, mint a „gyakorolt ateizmus”. Halász József szerint ugyan
a történelmi egyházak nem érdekeltek a közös munkában, azonban számtalan
keresztény, „katolikus és református” ember áll mellettük: „Itt van például Áron
Vince pálos atya, akiről Róbert László a Tisztelendők sorozat egyik fejezetét
forgatta a Magyar Televízióban, vagy Mustó Péter müncheni teológus. Ők éppúgy
kiállnak mellettünk, mint ifjabb Hegedűs Lóránt, aki előadást is fog tartani a
rendszerváltó országos népgyűlésen.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!