hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem bűncselekmény a melegkritika

2005. 03. 01.
Egy svéd fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte annak a lelkésznek az első fokú elítélését, aki istentisztelete alkalmával "rákos daganatnak" nevezte a homoszexuálisokat. 



Aake Green, a felmentett protestáns lelkész. A szólásszabadság győzelme 

A pénteki határozat értelmében a hatvanhárom éves Aake Green ominózus megnyilatkozása a szólásszabadságot védelmező törvény hatálya alá esik. A 2003-ban tartott istentiszteleten elhangzott állítások, amelyek szerint a melegek másoknál nagyobb valószínűséggel követnek el erőszakot kisgyermekeken és állatokon, nem minősül bűncselekménynek – hangoztatta a fellebbviteli bíróság.

Greent tavaly júniusban elmarasztalták a fenti kijelentései miatt, és a bíróság 30 napi elzárásra ítélte. Ezt azonban a fellebbezés miatt még nem kellett letöltenie.

Az idős férfi volt az első svéd lelkipásztor, akit egy bíróság elmarasztalt a gyűlöletbeszédet tiltó szigorú svéd törvény alapján. A 2003-ban hatályba lépett jogszabály célja, hogy elejét vegye vallási, faji vagy nemzeti kisebbségek, illetve melegek elleni uszító megjegyzéseknek.

A fellebbviteli bíróság szerint Green nézetei a homoszexuálisokról ugyan "erősen megkérdőjelezhetők", ám nem ütközik törvénybe, ha valaki a maga módján értelmezi a Bibliát, és másokat ennek követésére szólít fel. "A melegek elleni izgatás büntetendővé nyilvánításának nem az volt a célja, hogy megakadályozzuk a vitát a homoszexualitásról a templomokban vagy a társadalom egyéb fórumain" – mutatott rá az ítéletet indokló bíró. (MTI–AP)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!