hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kísértetek, vérebek, túlvilági hangok
Újabb kihívások a katasztrófaövezetben

2005. 01. 17.
A cunami okozta közvetlen károk mellett újabb megpróbáltatásokkal kell szembenézniük a helybélieknek, a szökőár csapást mért ugyanis a halászatra is. A katasztrófa óta Srí Lankán jelentősen megcsappant a halfogyasztás, s a probléma mértékét jelzi, hogy már nemcsak a kormány, hanem az Egészségügyi Világszervezet Colombóba látogató főigazgatója is a hal fogyasztása mellett kampányolt. A halfogyasztás drámai csökkenésének egyik oka az a rémhír, amely szerint a halak a tengerbe fulladt emberekből származó vírusokkal fertőzöttek. Mások azért nem esznek a halakból, mert véleményük szerint a szökőár után kifogott halak a tengerben levő tetemekből táplálkoztak. Mindezek következtében a halak és az egyéb "tengeri gyümölcsök" ára felére csökkent, a megnövekedett kereslet miatt viszont megnőtt a csirkehús ára.



Koporsók a turistaparadicsomban. A vakáció vége Fotó: Reuters

A halak mellett sokkal nagyobb gondot jelentenek a térségben a kutyák. A szökőár következtében ugyanis sok kutya vált gazdátlanná, amelyek most falkákba verődve kóborolnak. Kóbor kutyák tucatjait lőtték le Dél-Indiában, ahol azok menekülttáborok lakóira támadtak. Nagy problémát jelent, hogy sok helyen a kutyák a szökőár áldozatainak tetemeit eszik. Thaiföldön egy hullaházként használt buddhista templom környékén figyeltek fel arra, hogy a kóbor kutyák hullákkal táplálkoznak. Ezek közül mintegy negyvenet már befogtak, de gondot okoz az, hogy Thaiföldön vallási okok miatt kerülik a kutyák lelövését, ezért kábító lövedékekkel gyűjtik be, majd kutyamenhelyre küldik őket. Az eset kapcsán etológusok arra figyelmeztetnek, hogy azok a kutyák, amelyek már ettek emberhúst, nem fognak erről leszokni.

Thaiföldön az egyik letarolt szigeten nemcsak a kutyák, hanem a helyiek szerint az áldozatok szellemei is ólálkodnak. Phi-Phi szigetére – amely néhány hete még turistaparadicsomként volt ismert – nem mernek visszatérni a szigeten lakó vagy dolgozó helybéliek, mert úgy vélik, hogy a szökőárban elpusztult emberek szellemei kísértenek a szigeten. A helybéliek a szökőárban elpusztult turisták hangjait vélik hallani. "A múlt éjszaka is hallottam, amint egy vidám társaság szólít, és maguk közé hívnak egy italra. Aztán amint körülnéztem, nem láttam senkit" – mondja Prajit Sumta ács, annak a maroknyi thaiföldinek egyike, akik még hajlandóak voltak a szigeten maradni. "Egy másik nap álmomban meglátogatott egy asszony, banktisztviselő volt a szigeten. Panaszkodott, hogy a holttestét még nem találták meg, és meg akarta mutatni nekem a helyét" – tette hozzá az ács. A helybéliek különböző misztériumokkal próbálják "kiengesztelni" a halottak szellemeit. Míg egyesek a temetetlen halottak után kutatva varázsvesszővel járják körbe a tengerpartot, és kutatnak a luxusbungalók romjai között, mások tömjénnel, mandarinnal, almával és más gyümölcsökkel megrakott síremlékeket állítanak, hogy a kísértetekkel szembeni békés szándékaikat kimutassák. 

Szerencsés hírességek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!