hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A koptok kálváriája
Vallási intolerancia Egyiptomban

1998. 11. 14.
Október folyamán megközelítőleg 1200 keresztényt tartóztattak le a felső-egyiptomi Al-Koseh faluban – jelentette helyszíni értesülésekre hivatkozva a londoni Daily Telegraph cím? napilap. A rendőrség "hitetlenség" vádjával vette őrizetbe a kopt felekezethez tartozó hívőket. Sokukat keresztre feszítettek, vagy lábukat összekötözve ajtókhoz bilincseltek, majd áramütéssel megkínoztak.

Egy 11 éves kisfiút, Romani Boctort fejjel lefelé lógatták le egy plafonra erősített
elektromos ventillátorról, és úgy kínozták, hogy közben forgott. Fiatal lányokat
erőszakoltak meg, anyákat kényszerítettek arra, hogy csecsemőiket lefektessék a padlóra,
majd végig kellett nézniük, amint a rendőrök gumibotjaikkal bántalmazzák őket. A
rendőrség Anba Wissát, a helyi kopt templom vezetőjét és két másik papot letartóztatott.
Öt vádpontot hoztak fel ellenük, többek között, hogy "a vallást viszályszításra
és a nemzeti egység rombolására használják." A vádak alapján halál- vagy életfogytiglani
büntetést szabhatnak ki rájuk.

Bár Hoszni Mubarak egyiptomi elnök mérsékelt politikusnak vallja magát, az emberi
jogi aktivisták szerint a rendőrségi akció bizonyítja, hogy az iszlám szélsőséges
erők egyre nagyobb mértékben szivárognak be hivatali pozíciókba. Bár a koptok a Közel-Kelet
legnagyobb keresztény közösségeként Egyiptom népességének 6 százalékát teszik
ki, a kormány nem hajlandó elismerni őket hivatalos kisebbségként. A koptok Egyiptom
ősi lakói, akik még a VII. századi arab invázió előtt telepedtek le. Évszázadok
óta élnek a muszlim többség között. Jelenleg is elnöki engedélyre van szükségük,
hogy gyülekezetet alapíthassanak, történelmüket nem szabad iskolákban tanítani, és
annak, aki áttér hitükre, a letartóztatás esetleges veszélyével kell szembenéznie.

A heves tiltakozások ellenére a Mubarak-kormány nem hajlandó lépéseket tenni a
terrorakciók megfékezése érdekében. A nemzetközi visszhangot kiváltott atrocitások
miatt az amerikai külügyminisztérium képviselői november első hetében Egyiptomba
utaztak, hogy találkozzanak Wissával. Az orvosi jelentések, fotók és más
dokumentumok ellenére nem valószínű, hogy a Clinton-kormányzat megkockáztatja a közel-keleti
béketárgyalásokban kulcsszerepet betöltő Mubarak elnökkel fenntartott kapcsolat
megrontását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!