hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1998. 05. 09. (II/19) Lapszám

Tartalom ajánló

Belföld

Elvörösödik-e a Fidesz?

Horn Gyula miniszterelnök nélkül zajlott az Accurcius Jogászegylet által szervezett Horn–Orbán "párbaj." Az a száz levélíró sem ment el, aki nyílt levélben fordult a nyilvánossághoz, hogy ezen a nyílt vitán vegyen részt a kormányfő. A százötven főnyi hallgatóság túlnyomó része az egyetemisták közül került ki. Orbán Viktor rövid bevezetőjében elmondta: az idősek úgy gondolják, hogy a fiatal generáció nem kész az általuk még a kommunista rendszer alatt elkezdett munka folytatására. Attól tartanak, hogy életük munkája – az ami az előző rendszerben értéket teremtett – elporlik. Orbán szerint a fiataloknak ezért máshogy, a jót megbecsülve kell beszélni az elmúlt negyven évről. A Fidesz elnöke kérdésre válaszolva kizártnak tartotta, hogy pártja az MSZP-vel kössön szövetséget. "A miniszterelnök olyan messzire ment el a Fidesz lejáratásában, hogy ez kizárja az együttműködés lehetőségét" – mondta, hozzátéve: "A két párt szavazótábora is kizárja ezt." A Független Kisgazdapárttal való választási együttműködés lehetőségeit firtató kérdésre Orbán így felelt: "A Fidesz nem tervez ilyen együttműködést, de a koalíció megkötése alapjában véve hatalmi kérdés... Május 11-én hajnalban, az eredmények ismeretében majd elgondolkozunk." "Kívülről látva nem érthető a Fidesz eltávolodása a liberális oldalról" – jegyezte meg egy fiatal egyetemista, aki szerint a Fidesz arculatát az is meghatározza, hogy milyen a viszonya a magyar múlt kritikus időszakaihoz, például a Horthy-korszakhoz. "Nem vagyok liberális – mondta erre Orbán Viktor, aki egyébként még a mai napig a Liberális Internacionálé alelnöke –, de konzervatív sem vagyok" – tette hozzá. "Ember vagyok, akihez a szabadelvűség áll közel." A két világháború közötti rendszer meghatározására nézve megjegyezte: szerinte nem pontosak a használt kifejezések, mint például az "úri rendszer". Szerinte "több mérlegelést igényelnek ezek a szavak". Az egyik hozzászóló idézte a Fidesz – MPP "Polgári Magyarországért" cím? vitairatában az SZDSZ-re használt kifejezéseket: "A nemzet hagyományos alapjai ellen harcot indító kis, agresszív csoport, amelyik hatalmában tartja a sajtót, gazdasági kulcspozíciókat, a nagytőke pártja." "Ez tökéletesen egyezik a közismert Csurka-dolgozat állításaival, és igazából kódolt antiszemitizmus" – hangzott a megjegyzés. "Az elemzésben megfogalmazott állításokat tartom – jelentette ki a Fidesz miniszterelnök-jelöltje – és igazolni is tudom... És gondolja ki-ki, ahogy akarja" – tette hozzá. Ő ezeket a kérdéseket jogi-szociológiai problémaként kezeli, és így kívánja megoldani is. Mint hangsúlyozta: bizonyítani tudja, hogy 1990–97 között a gazdasági döntéseket tudatosan a nagyvállalatok javára és a kisvállalkozások rovására hozták. A államháztartási hiányt pedig szándékosan magasabb kamatokkal finanszírozták, hogy ezzel a pénzzel bizonyos csoportokat gazdagítsanak.

Hit és értékek

Mária gyermekei

Azóta, hogy egy ismeretlen hívő valamikor a II. században a római Priscilla-katakomba falára rajzolt egy ölében csecsemőt tartó Mária-képet, a Szent Szűz kultusza lépésről lépésre egyre nagyobb teret hódított magának a katolikus egyház dogmatikájában és gyakorlati vallási életében. Bár a történelemben mindig is akadtak olyan reformációs mozgalmak, amelyek azt hirdették, hogy a Mária-kultusz sem elméletében, sem gyakorlatában nem rendelkezik bibliai alapokkal, az Istenanya tisztelete, úgy tűnik, az űrkorszakban sem hagyott alább. Sőt, egyes vallástörténészek egyenesen azt állítják, hogy a XIX–XX. század volt a "Szűz tiszteletének legaktívabb kora" a katolikus egyházban: 1854-ben a szeplőtelen fogantatás, majd 1950-ben a mennybemenetel dogmáját hagyták jóvá; de nagyban hozzájárult Mária népszerűségének növekedéséhez a számos vélt vagy valós Mária-jelenés is.

Előkészületek az utódlásra

A Vatikán úgy érzi: eljött az ideje, hogy a pápautódlás kérdéséről elkezdjen gondolkodni. A US News & World Report című amerikai hetilap legutóbbi száma terjedelmes elemzést közöl a soron következő pápaválasztás forgatókönyvéről és ellentmondásairól.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!