hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2001. 03. 31. (V/13) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Nem jöttek be a m 369 balhék

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöksége szerda hajnalig tartó ülésén igyekezett elemezni a vasárnapi bécsi választásokon elszenvedett veszteséget. A sajtó szerint az FPÖ sikertelen szereplése nagymértékben a Jörg Haider által a kampány során bevetett idegengyűlölő és antiszemita retorikának köszönhető. Jörg Haider nem jelent meg az ülésen, ahol első alkalommal hangzott el: meg kell szokni, hogy nélküle is menniük kell a dolgoknak. 

Moszkva nem hátrál

A múlt hét végén három robbanás zavarta meg a Csecsenfölddel szomszédos orosz üdülőváros, Minyeralnije Vodi nyugalmát. A terrorakciókban huszonhárman meghaltak, százharmincegyen megsebesültek. A főügyész helyettese a tévében már két nap múlva nyilatkozott az esetről, miszerint a robbantás csecsen terroristák, azon belül a jordán származású Hattab műve. Az elkövetők közül hármat sikerült elkapni – folytatta –, s hamarosan a többiekre is sor kerül. Ezzel azt a meggyőződését is kifejezte, hogy akárhány terrorcselekmény is történne Csecsenföldön és a vele határos övezetekben, a helyzet urai mégsem a csecsen terroristák, hanem a törvényes orosz vezetés, továbbá Csecsenföld Oroszországhoz való tartozása is végleges tény. Így hát, aki bűncselekményeket követ el az orosz törvényhozás ellen, az nem kerülheti el a büntetést.

Törvényen kívül

Három polgári személy meghalt és húszan megsebesültek a koszovói Krivenikben történt lövöldözés következtében. A tüzérségi lövések macedón területről érkeztek, ahol a kormányerők és az albán felkelők összecsaptak – közölték a KFOR kötelékébe tartozó amerikai békefenntartók. Az áldozatok között van a 30 éves Kerem Lawton, az AP hírügynökség angol nemzetiség? újságírója is. Az albán felkelők és a macedón kormányerők egyaránt tagadták, hogy felelősek lennének a lövésekért, amikről egyelőre azt sem lehet tudni, hogy szándékos támadásként vagy véletlenül érték el Kriveniket. A KFOR szóvivőjének jelentése szerint békefenntartó nem sebesült meg az ágyútűzben. 

Héjadiplomácia

Nincs szükség alaposabb elmélyülésre az amerikai külpolitikában, hogy észrevegyük: komoly változások történtek, amióta a Bush-kormány átvette a vezetést. A nyolc esztendős clintoni galambpolitikát szinte napok alatt felváltotta az új elnök "héjairányzata". A jelenlegi amerikai államfőnek azonban – aki maga is elismerte, hogy gyakorlatlan a külpolitikában –, még el kell sajátítania a diplomácia művészetét.

Védelmi pénz a tiszteletesnek

Tisztességtelen pénzügyi tevékenységéért is felelni kényszerül Jesse Jackson, az ismert amerikai polgárjogi és békeaktivista, aki nemrég vallotta be a nyilvánosság előtt, hogy házasságon kívüli gyermeke született. A vallomás után nem sokkal kiderült: alapítványa zsarolással jutott jelentős felajánlásokhoz, és nagy összeg? támogatást nyújtott volt szeretője házának megvásárlásához.

Belföld

Arcukat kereső szocialisták

A lapunk által megkérdezett szocialista politikusok egyöntetűen állítják: a párton belül általános vélemény, hogy változtatni kell a MSZP politizálásán, mert különben 2002-ben csak a legnagyobb ellenzéki párt tisztes pozícióját tudják megszerezni. Szerintük az elnökség ennek az alulról jövő "kezdeményezésnek" állt az élére azzal a döntésével, hogy felgyorsítják a választási felkészülést, és hamarosan megnevezik a párt miniszterelnök-jelöltjét. Ezt egyébként kétféleképpen képzelik el a pártban: Németh Miklóssal vagy Kovács Lászlóval. Ez utóbbival úgy, hogy a Kovács személyével elégedetlenek vitorlájából Medgyessy Péter egykori pénzügyminiszter miniszterelnök-jelöltté nyilvánításával vonják ki szelet. Azt azonban senki sem tudja, hogy végül milyen forgatókönyv fog születni. 

Egy kazetta vallomása

– Van üzenete annak, hogy éppen ön védi Torgyán Attilát az úgynevezett kazetta-ügyben?– Az ügyfélkörből semmiféle üzenet nem olvasható ki. Ha valaki, aki egyébként harminc éve kollégám, megkér arra, hogy lássam el a fia védelmét, aki egyébként szintén kollégám, és úgy érzem, hogy szakmailag eleget tudok tenni a felkérésnek, akkor elvállalom az ügyet. – A legfrissebb hír, hogy meghosszabbították a nyomozást. Mit szól hozzá?– Ez olyan értelemben formális dolog, hogy ha a rendőrség a nyomozás meghosszabbítását kéri, az ügyészség gyakorlatilag száz ügyből kilencvenkilencben ezt teljesíti. – Torgyán Attila esetében mi történik a hosszabbításban?– Esetünkben újra kihallgatják az eddig egyszer már kihallgatott tanúkat. – Miért van erre szükség?– Úgy látom, megpróbálnak valamilyen ellentmondást felfedezni a vallomások között, ezért többször is elmondatják egy-egy tanúval a történteket. – Ez az alaposság szokványos a hazai gyakorlatban?– Nem. Ezek a kihallgatások az átlagos nyomozati körültekintést messze meghaladva zajlanak. – Vajon miért? – Jóhiszeműen azt mondom, hogy a nyomozóhatóság a teljes precizitásra törekszik. – Milyen indokkal utasították el Torgyán Attila panaszát, amit gyanúsítottként való kihallgatása miatt benyújtott?– A felügyelő ügyészség annyit mondott, hogy van arra vonatkozó adat, mely szerint Torgyán Attila valamilyen módon érintett ebben az ügyben, és ez az érintettség elegendő ahhoz, hogy őt gyanúsítottként hallgassák meg. – Az "adat" az a kazetta, amelyen arról beszélgetnek néhányan, hogy hogyan juttassanak el hárommillió forintot "az Attilának", aki ennek fejében segít elintézni valamit az apjánál. A résztvevők elismerték, hogy a hangfelvétel nem hamisítvány…– Álláspontom szerint arra vonatkozóan, hogy ő ténylegesen bármit is cselekedett volna ebben az ügyben, semmiféle bizonyíték nincsen. Róla beszélnek, és rá hivatkoznak, de az elég furcsa lenne, hogy azért, mert valakiről beszélnek, vagy valakire hivatkoznak, ki lehetne mondani, hogy az illető bűnös. Azt pedig a leghatározottabban állítom, hogy semmiféle olyan tanúvallomás, terhelttársi vallomás, bizonyíték a mai napig nincs, amelyben valaki azt állítaná, hogy "nekem Torgyán Attila azt mondta, hogy pénzt fejében ezt és ezt fogja elintézni". Nincs ilyen vallomás, mint ahogy olyan vallomás sincs, hogy "én magam adtam át a pénzt Torgyán Attilának", vagy, hogy "láttam, amint valaki átadja a pénzt". – Akkor, Ön szerint, miről szólt a beszélgetés?– A beszélgetéssel szándékosan nem foglalkozom, mert én kizárólag Torgyán Attila védelmét látom el, és határozott álláspontunk, hogy ő semmiben nem vett részt, senkinek semmit nem ígért, neki pénzt nem adtak. Hogy erre a beszélgetésre miért került sor, kinek mi volt a célja a beszélgetésben való részvétellel, mi volt a célja a rögzítéssel, ki mit miért mondott, azoknak kell magyarázatot adniuk, akik részt vettek benne. – Mivel magyarázható, hogy a beszélgetés és a felvétel nyilvánosságra hozatala között több mint fél év telt el? – Erre Deésy úrtól kell választ várni, aki elég érdekes magyarázatokkal szolgál, hogy korábban hol és milyen módon próbálta ezt a kazettát fölhasználni, és miért csak most használta föl. De ezt én az eljárásnak ebben a szakaszában nem akarom nyilvánosságra hozni. – Hangfelvétel lehet bizonyíték?– Két különböző dologról van szó. Az egyik, hogy egy hangfelvétel jogszerűen készült-e, tehát azoknak a hozzájárulásával, akik rész vettek a beszélgetésben. Ha nem, akkor jogsértést vet fel a felvevő és a felhasználó részéről. De ettől függetlenül, a büntetőeljárásban fel lehet használni bizonyítékként. – Ön szerint a bűnügyi szervek a hatalomtól függetlenül dolgoznak Magyarországon? – Meggyőződésem, hogy a bírói ítéletekben semmilyen politikai szándék nem érhető tetten. – És a nyomozati szakaszban?– A nyomozásnál már egy kicsit más a helyzet. Ott sokszor tetten érhető politikai döntés, hogy miből legyen "ügy", és miből ne legyen. – Mondana konkrét példát?– Neveket nem fogok mondani, de mindenki tudja, hogy több ezer ember foglalkozik több milliárdnyi vagyon kezelésével. Ha például valaki a vagyongazdálkodás szabályait megszegve vagyoni hátrányt okoz, két dolog történhet. A vagyon gazdája – jelesül az állam –, aki büntetőeljárást kezdeményezhet, azt mondja, hogy ez csak egy rossz döntés volt, és bár sokmilliós veszteséget okozott, mégsem tesz büntető feljelentést. A másik esetben nem egy rossz gazdasági döntésről beszél, hanem bűncselekményt gyanít. Ilyenkor elküldik a feljelentést, és a kerekek beindulnak. 

Csak két párt helye biztos

A legfrissebb közvéleménykutatási adatok szerint tovább csökkent a két legnagyobb párt közötti távolság, és akár az is előfordulhat, hogy 2002-ben csak a Fidesz és az MSZP jut be a parlamentbe. A kis pártok közül jelenleg csak az SZDSZ áll a bejutási szint felett, 6-7 százalékos támogatottságával azonban még mindig nem jött ki a "veszélyes zónából". A Fidesz "mérsékelt optimizmussal" fogadta a márciusi eredményeket, az MSZP kiadta a programalkotásra és miniszterelnök-állításra vonatkozó "gyorsítás" parancsot.

Eltűnt a vagyon fele

Közel félmilliárdos csalással vádolják a Magyar Ortodox Egyház egy éve előzetes letartóztatásban levő szentesi lelkészét, Horeftosz Kristófot. 

Hit és értékek

Nősülés vagy felsülés

A Szentszék múlt héten hivatalosan is elismerte, tudomása van olyan esetekről, amelyek során apácák szexuális zaklatást szenvedtek el papok és misszionáriusok részéről. "A problémát ismerjük – biztosít a Szentszék szóvivője, Joaquin Navarro-Valls –, ám az csak egy szűk földrajzi területre korlátozódik. Néhány rosszemlék? eset nem feledtetheti az egyház szolgái túlnyomó többségének hősies helytállását." A hivatalos állásfoglalást az a több száz szexuális zaklatásról szóló jelentés váltotta ki, amelyet Maria O\'Donohue nővér még 1995-ben elkészített a Vatikán illetékes hivatalai számára, viszont csak az elmúlt héten kapott nagyobb nyilvánosságot, mikor a National Catholic Reporter amerikai vallási folyóirat nyomán a La Repubblica cím? olasz lap is hírül adta. Bár sokan a kötelező papi nőtlenséget okolják a klérus körében jelentkező szexuális kihágásokért, önmagában a házasság engedélyezése nem oldja meg a problémákat, amint arra az egyesült államokbeli George Barna Közvélemény-kutató Intézet 2000-ben készült felmérése rámutatott. E vizsgálat szerint ugyanis a magukat bibliai mérce szerint "újjászületett" keresztényeknek valló hívők között magasabb a válások aránya, mint a társadalom nem vallásos részében.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!