hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2008. 05. 02. (XII/18) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Ki állíthatja meg Iránt?

Az Izrael politikai és katonai vezetői közötti konszenzus soha nem volt még olyan törékeny, mint napjainkban. Tekintettel arra, hogy a fennállásának 60. évfordulóját a közeljövőben ünneplő ország létének első huszonöt évében a puszta túlélésért küzdött, a fenti kijelentés igencsak aggasztó – véli a közel-keleti helyzetet elemző írásában a Jerusalem Post.

Atomerőmű a béke útjában

Az elmúlt napokban hírek kaptak lábra arról, hogy Izrael és Szíria békét köt. A zsidó állam egy béke-szerződésért cserébe állítólag kész kivonulni a teljes Golán-fennsíkról. A köz­vetítők útján vitt titkos tárgyalások tényét és annak tartalmát al-Aszad elnök is megerősítette. Ám nem mindig és nem minden az, aminek látszik. A kedvező fejlemények ellenére a valóságos áttörésre – úgy tűnik – még várni kell.

A rémségek háza

Egy névtelen bejelentés vetett véget a kettős életnek: őrizetbe vette a rendőrség a hetvenhárom éves Josef Fritzlt, aki a DNS-vizsgálat után vallotta be, hogy huszonnégy évig fogva tartotta és szexuálisan bántalmazta legnagyobb lányát háza pincéjében, az alsó-ausztriai Amstettenben. Elisabeth Fritzl hét gyermeket szült saját apjának. A példátlan bűncse­lek­mény világszerte megdöbbenést váltott ki.

Az osztrák talány

Ausztria ismét megdöbbentette a világot. Az idilli alpesi országban, a hófödte hegycsúcsok és festői völgyek paradicsomában egy évtized leforgása alatt már a harmadik, gyermekek elleni brutális bűncselekmény kerül napvilágra – jórészt a véletlennek, és nem a hatóságok éberségének köszönhetően. Sokan felteszik a kérdést: mi a baj Ausztriával?

Belföld

Gyurcsány időt nyert

Lényeges és váratlan kormányátalakítást hajtott végre Gyurcsány Ferenc, aki alaposan meglepte a párttársait húzásaival. A miniszterelnök lépésében több politikai stabilizációs elem felfedezhető, mint például az MSZP megyei vezetői szintjének beemelése a kabinetbe. Emellett két fontos területre, az egészségügyre és a közlekedésire is sikerült erős személyiségeket igazolnia. Ráadásul civilek bevonásával cáfolni igyekezett, hogy a kormánya elszige-telődött volna. Persze, ettől még nem biztos, hogy sikeresebb lesz – immáron SZDSZ nélkül – a kormányzás.

Fideszes szálak Orbán megfigyelési ügyében

A Magyar Nemzet a múlt csütörtökön robbantotta ki a botrányt, amikor arról írt, hogy Kapolyi László, az MSZP ország­gyűlési képviselője, a szociáldemokrata párt elnöke 2002 végén szerződést kötött egy magánnyomozó céggel, amelyik vállalta, hogy Orbán Viktor leköszönt kormányfő, Simicska Lajos egykori APEH-elnök és Kalmár István, a Magyar Posta volt vezérigazgatója ellen terhelő adatokat gyűjt. 

Egy nagy blöff története

Az internetszolgáltató cégek és a szakmai szervezetek felháborodása mellett az MSZP-n belül sem egységesek az álláspontok az úgynevezett internetadó bevezetése kapcsán. Úgy tudjuk, az eredeti elképzelés nem az előfizetések, hanem a tartalomszolgáltatók „terheléséről” szólt volna – ám a kulturális és a gazdasági tárca közötti egyeztetések „félrecsúsztak”.

Hit és értékek

Pio atya biztos üzlet

Negyven évvel halála után egy kristálykoporsóban közszemlére tették a legnépszerűbb olasz szent, Pio atya földi maradványait. Bár az exhumálást és főként a kapucinus szerzetes körül kialakult ereklye- és bóvlibizniszt a hívek jelentős csoportjai rosszallják, San Giovanni Rotondo falucska – az egykori pap plébániája – már jó ideje Európa egyik legnépszerűbb zarándokhelye.

Az iszlám píárosai

A Biblia főszereplőinek, valamint Mohamednek egyes mondatait tünteti fel a fővárosban elhelyezett óriásplakátjain a Gül Baba Oktatási és Kulturális Alapítvány. Mi a céljuk ezekkel az idézetekkel, amelyek – legalább is formailag – egymáshoz hasonlító állításokat fogalmaznak meg?–Az egész emberiség Ádámtól és Évától származik, ezért mindnyájan –akik ezen a Földön élünk – gyakorlatilag testvérek vagyunk. A plakátokkal pedig a problémamentes, békés egymás mellett élést szeretnénk szolgálni.Mégis: hogy viszonyulnak ezek az idézetek egymáshoz?–A prófétákat Isten küldte, ezért üzeneteiket szent könyvekben adták közzé, ők lényegében ugyanazt fogalmazzák meg. Amit Mózes hirdetett a szeretetről, családról, körülbelül ugyanazokat fogalmazta meg Mo­­ha­med próféta is. A mi üzenetünk is hasonlít ezeknek a bibliai személyeknek az üzeneteihez.

HÁTTÉR

Nemzetbiztonság: játszmák és hazugságok

Megszűnt a Nemzetbiztonsági Hivatalból az illetéktelen kiszivárogtatás, az információk áruként való felfogása és politikai kapcsolatokra való kihasználása. De nemcsak a Fidesz felé szűnt meg, hanem az MSZP felé is – állította lapunknak Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszter. A politikus szerint a Fidesz hazugságokkal és rágalomkampánnyal próbálja bizonyítani, hogy káosz van, és a kormány mindent alantas politikai szándékból vagy hozzá nem értő módon tesz. Szilvásy az Orbán-kabinetet a korrupció kormányának nevezte.

Sok beszéd, több hiba

Ha el nem is döntötte, de mindenképpen fordulót hozott a demokrata elnökjelöltek küzdelmében a pennsylvaniai előválasztás. Ebben kulcsszerepet játszott az a televíziós vita, amely során nem az elnökjelöltek programjai, hanem választhatóságuk került előtérbe, ebben pedig kétségkívül Hillary Clinton szerepelt jobban.

Kereszténymentes olimpiát akar London

Miközben Európa legnagyobb mecsete zavartalanul épülhet Londonban, addig Nyugat-Európa egyik legna­gyobb keresztény felekezetét saját földtulajdonától fosztották meg a 2012-es olimpiára készülő brit fővárosban.

Hatvan éve vár a Várban

Ha egy turista fellátogat a Budai Várba, nemcsak a páratlan műemlékekben és a panorámában gyönyörködhet, hanem közelről szemlélheti meg a második világháború pusztításait is. Az egykori Hadügyi Tömb maradványa a mai napig magán hordozza a lövések nyomait. Itt volt hajdan a Vár központja, s itt állt a középkorban a hírhedt vérpad is. A környék fejlesztése immár hatvan éve húzódik, és – úgy tűnik – csak az uniós állampolgárok zsebéből idevándorló összeg tehet pontot az ügy végére.

Szakítópróba

Az elveink fontosabbak, mint a hatalom – hangoztatja büszkén a koalícióból való kilépése óta az SZDSZ. De vajon fogja-e konstruktívan támogatni a Szabad Demokraták Szövetsége a kisebbségben kormányzó MSZP-t úgy, hogy júniusban elnökválasztásra készülődnek, és ez megoszthatja a pártot? Eközben az sem tudható, hogy az egész­ségügyi reform „bedőlésével” mi lesz a párt új irányvonala.

Az írek kezében az EU

Az EU a szlovén elnökség csendes, csaknem eseménytelen napjait éli. A tervek szerint a tagállamok még az idén ratifikálják a lisszaboni szerződést, és ezzel párhuzamosan a francia elnökség után az unió teljes működési mechanizmusa átalakul. A napokban a dán és az osztrák parlament is megszavazta a dokumentumot. Az írek referendumra, Magyar­ország a Spanyolországgal és Belgiummal közös elnökségre készül.

Anyák napi kormánycsomag

Átláthatóbbá és gyorsabbá tenné az örökbefogadások menetét a Ptk. törvénymódosító tervezete, hogy az örökbe adható állami gondozottak minél előbb családba kerülhessenek, és ne felejtődjenek a „rendszerben”. Eközben a meddőségi centrumok forgalma minden korábbinál nagyobb, mondhatni, külön iparág lett a lombikbébigyártás. Az örökbefogadások és a lombikbébik számát egyaránt növelné az a friss nemzeti ifjúsági stratégia, amely a nagyobb népszaporulatot tűzte ki céljául. A jelenlegi helyzet mindenképpen indokolja a változtatásokat.

Az édes élet vége

A hazai cukorrépa­-ágazat lassan, de biztosan halad a kimúlás felé. A magyarázat szinte közhelyes: az unió így akarja. A rendszerváltáskor még 110 ezer hektár volt a cukorrépa vetésterülete, ez a terület az elmúlt évben 36 ezerre fogyott, idén pedig már csak hatezer hektáron vetnek répát a hazai termelők, s a napokban érkezett a hír: egy újabb gyár zárja be a kapuit.

KÁVÉSZÜNET

Nálunk bizonyíthat Koeman

Lothar Matthäus után újra külföldi szakember irányítására bízta az MLSZ a magyar labdarúgó-válogatott vezetését. A holland Erwin Koeman kinevezéséről megoszlanak a vélemények. Mint emlékezetes, nem is olyan rég még szimpátiatüntetések voltak Várhidi Péter maradása mellett, aki elkezdett valami olyat, amiről addig leginkább csak beszéltek, mintsem csinálták volna. A válogatott megfiatalítása az Olaszország elleni barátságos meccsen elért győze­lem­mel egy ország rokonszenvét nyerte el. Ami azonban utána jött, alaposan csökkentette a nagy lelkesedést.

A kiégett teniszcsillag

Teniszütőjét ütőkártyára cserélné a tenisz negyvenéves német legendája, a háromszoros wimbledoni bajnok, akinek nevéhez adócsalása óta büntetett előélet és válását követően leépült családi utóélet is fűződik. Boris Becker játékszenvedélyét újabban a pókerben éli ki, s az eddigi eredmények szerint a szerencsétlen szerencsejátékosok kiemelt helyéért küzd.

Tunézia Afrika kapuja

Budapestről mindössze kétórányi utazással elérhető az Afrika kapujának is nevezett Tunézia, ahova az év minden hónapjában szívesen látogatnak a turisták. Köszönheti ezt kellemes mediterrán éghajlatának, kristálytiszta tengerének, ezerháromszáz kilométernyi finomhomokos partjának, modern szállodáinak és a tunéziaiak utánozhatatlan vendégszeretetének!

Aki kövér, az a legkövérebb?

„Nincsen ideálom - szőkék, soványak, ducik -, egysze-rűen a feleségemet szerettem meg, és mikor megkértem a kezét, úgy éreztem, hogy belehalnék, ha nemet mondana. Egyébként is, én meg kopaszodom. Na és? Ezek jelentéktelen dolgok” - válaszolja István arra a felvetésre, hogy ismét itt a jó idő, a nagy női fogyókúraszezon. Tény, hogy a magyarok többsége túlsúlyos vagy elhízott, de ennél nagyobb probléma az, hogy ingatag önbizalmukat előszeretettel építik a külsejükre. Szemben például az amerikaiakkal vagy a németekkel, akik kövérebbek és optimistábbak nálunk.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!