„Nem arról van szó, hogy én olyan okos lennék – csak több időt szánok a komplex problémamegoldásra” – mondta Albert Einstein, aki egykor maga is tanulási nehézségekkel küzdött. A halála utáni vizsgálatok kimutatták, hogy agyának fali burkolati területe hiányzott, és ennek ellensúlyozására belső fali lebenye 15 százalékkal szélesebb volt. Ezért lehetett gondolkodása kisgyermekként meglehetősen lassú, ezért kezdett csak négyéves kora után beszélni. Továbbá diszlexiás volt. Van azonban egy óriási különbség az elkallódó, lemaradó gyermekek és Einstein sorsa között. Einstein nem riadt vissza saját maga agyi tréningezésétől, és története méltán igazolja, hogy a tanulási korlátok legyőzhetők. Felszámolta saját diszlexiáját. Albert Einsteint a világ legnagyobb gondolkodójának tartják, számos felfedezéséért rengeteg díjat kapott, és 1952-ben még az Izraeli Állam is felkérte, legyen ő a második miniszterelnök.
A felismerés
Sok gyermeknek lehetnek átmeneti iskolai nehézségei – ám ha egy kisgyermek huzamos ideig küzd egy vagy több specifikus iskolai tantárggyal, felmerül a gyanú: vajon esetében nem tanulási zavarról van-e szó? A tanulási zavarok elsősorban az olvasás, az írás, a logikai, illetve komplex problémamegoldó gondolkodás, a matematika, a beszéd és a szenzoros érzékelés területét érintik. Ennek megfelelően beszélünk diszlexiáról, diszgráfiáról, általános kognitív gyengeségről, diszkalkuliáról, diszfáziáról és szenzoros integrációs zavarról (például diszpraxiáról). Az alábbiakban a leggyakoribb tanulási korlátok jellegzetességeit vesszük sorra – a teljesség igénye nélkül –, hogy a tanuláshoz szükséges meglehetősen összetett képességek világában segítsük az eligazodást.
2017. 10.27. (XXI/43)
