A házastárssal, gyerekekkel való jó kapcsolatnak elsődleges egészségvédő szerepe van mind a férfiak, mind a nők életében – hangzott el az Apa is csak egy van! címmel nemrégiben rendezett konferencián, amelynek fókuszában a férfiegészség, illetve annak magánéleti összefüggései szerepeltek. „A jó házasságban élő emberek a világon mindenütt a legboldogabbak és a legegészségesebbek. Ennek ellenkezője is igaz: a bántalmazó család az egyik legnagyobb veszélyfaktor az egészségre nézve” – mondta el Tury Ferenc pszichiáter. Utalt arra is: a nők elégedettsége, illetve iskolázottsága pozitívan befolyásolja a férfi családtagok egészségét, mivel a felmérések szerint az iskolázott nők a legelégedettebbek.
Tury hangsúlyozta azt is, hogy a középkorú férfiak korai halálozási aránya kétszerese a hatvanas évekbeli mutatóknak: egy 40 év fölötti férfinak ma közel 60 százalék esélye van arra, hogy megéri a 65. életévét. Eltérő a két nem egészségtudatossága is, amit jól mutat, hogy a korábban hasonlóan rossz mutatókkal bíró Finnországban a nők harcolták ki a férfiak korai halálozása miatti népegészségügyi program bevezetését. Tamási Erzsébet kriminológus megfogalmazásában ez úgy hangzik, hogy a nők keményen elhajtják párjukat az orvoshoz, nehogy veszélybe kerüljön a család megélhetése, a pénztermelés, ami a férfiak fő funkciója.
„Máig él a közép-európai paradoxon, ami azt jelenti, hogy a gazdasági helyzetünkhöz és a biológiai adottságainkhoz képest sokkal jobbnak kellene lenniük az életkilátásainknak. Még közép-európai viszonylatban is a régiós átlagnál rosszabbul állunk a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve az infarktusos halálozások terén, melyek a korai halálozás elsődleges okai. A nők körében is, de a férfiak körében különösen, még azzal együtt is, hogy van egy javuló tendencia” – mondta el kérdésünkre Perczel Forintos Dóra, az SE Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetője.