hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kukoricatörésre vitték a dolgot

2014. 10. 17.
Gyerekkoromban az ősz biztos jele volt a család egyik nagy napja, a kukoricatörés. Április negyedikén a felszabadulást krumplirakással ünnepeltük, augusztus huszadika pedig általában a felszedéséről szólt. Ezek voltak a nem szeretem napok, meleg volt, semmi izgalom, csak a monoton, izzasztó munka. Estére teljesen elfáradva, összetörve kerültünk haza. Azonban a kukoricatörés más volt, már csak azért is, mert ide nem volt elég a szűk családi kör: szomszédok, rokonok, munkatársak jöttek és dolgoztak együtt, nagy volt a felfordulás. Sok év után újra kukoricát törni hívtak, amit egy hirtelen jött ötlettől vezérelve el is fogadtam.

Korán van még, éppen csak hajnalodik, de mi már az utánfutón ülünk vagy nyolcan. A szabályokra fittyet hányva azért az utánfutón, mert az öreg Lada, ami után kötve vagyunk, már tele van. Hideg van, ezen a tényen még az a kupica pálinka sem változtat, amivel a gazda alapozta meg a hangulatot. A dűlőút hepehupái segítenek, mindenkit megizzasztanak, mert kapaszkodni kell, sőt néha olyanná válik a futón való utazás, mintha ringben lennénk. A határ lassan megelevenedik, a nyulak, a fá­cánok a kukoricaföldek végtelen soraiba menekülnek „utazó cirkuszunk” elől.

Nem megyünk bizonytalanra, a gaz­dával már két hete jártunk ki sze­mezgetni, vizsgálni a termést: száraz-e eléggé vagy még várni kell. Lajos bácsi szerint nem kell ahhoz műszer, hogy tudja a gazda, mikor lehet kezdeni a törést. A kukoricát kibontja, és már látja az, aki ért hozzá. No, és nem árt, ha az is teszteli, akinek szánták: a disznók tudniillik, hiszen amikor kint jártunk, mindig hazakerült egy fél zsák „tengeri”. A disznó megeszi, aztán amikor a dolgát végzi, látszik a végterméken, hogy kellően száraz már a termés, vagy illik még várni.

„Szinte csörgött, olyan száraz volt” – mondja a gazda, és nekilát beosztani bennünket soronként. Vagyunk vagy huszonöten, de a terület nagy, majdnem egy hold, azaz 6000 négyzetméter. A kukoricatábla szerencsére nem hosszú nadrágszíjparcella inkább széles, rövid, ami a hangulat és szedési technika miatt fontos. Apropó a technika: ahogy a kukoricát szedik, azaz törik, az falunként és házanként változik. Mert ha kicsi a terület és érett a kukorica, akkor hamar csomóba rakják, és még ott lefosztják a csuhét róla, így megy a góréba. Ha azonban nedvesebb, akkor kínkeserves lenne a helyszínen fosztani: ezért csuhéstól megy haza. A végtelen hosszú téli estéken úgysem lehetett mást csinálni, csak fosztani: az volt a klub, ahova a falusiak jártak. „Most a csuhé marad, kupacokba rakjuk” – szól az ukáz a második pálinkával nyomatékosítva. Ez azt jelenti, hogy a földre szabályos közönként kukoricakupacokat öntenek a szedők, aztán jön a kocsi és arra dobálják, így a szedés is halad meg a szállítás is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!