hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megbocsátani, de nem felejteni
Szemtanúk a háború és a „felszabadulás” borzalmairól

2013. 11. 07.
 „A hallgatás kitöltötte csaknem az egész évszázadot. A kommunizmus­sal olyan rémuralom köszöntött ránk, mint amilyen a Horthy-rendszerben sem volt soha. Mindenki figyelt mindenkit – és jelentett –, s még azt is tudták rólunk, hogy másképp vettünk levegőt, ezért is jobban tettük hát, ha hallgattunk. Egy emberöltő elteltével aztán, amikor a meg­szállóink hazamentek, és bátran elmondhattunk volna bármit, nem volt kinek elmondani. Minden olyan régen történt, hogy nem érdekelt senkit, és mi is alig maradtunk már”– írja Kováts Judit Megtagadva című regényében (Magvető Könyvkiadó, 2012), amely azoknak az asszonyoknak a történeteit adja vissza, akik ugyanúgy a háború áldozatai voltak, mint a harctéren elesett katonák. A Nyíregyházán élő történész, író az oral history elkötelezett művelőjeként huszonhárom interjúalanya val­lomásából írta meg brutálisan szép „lányregényét”, melynek mottójául Malakiás prófétát választotta: „És feltámad néktek az igazság napja”.

Miért kezd egy történész regényt írni?

– A múlt minél mélyebb megismerésének vágya indított arra, hogy interjúkat kezdjek készíteni a háborúról, a frontról, az orosz megszállásról, a kitelepítésekről, a kényszermunkatáborokról, a kollektivizálásról, ’56-ról, egyszóval a huszadik századi magyar történelem nagy trau­máiról. Éveken át jártam kis diktafonommal idős emberekhez – Szegedtől Nyíregyházán át Kassáig – múltat idézni. Volt, akinél mindössze egy alkalommal jártam, de akadtak olyanok is, akikhez háromszor-négyszer visszamentem, és még mindig beszéltünk meg újabb időpontot.

Ahogy gyűlt-gyűlt az anyag – közelítette előbb az ötven-, majd lassan a százórányi terjedelmet –, a bombázások, a front, majd az orosz megszállás története minden más fölé kerekedett, s köszönhetően annak, hogy az interjúalanyaim fél évszázados titkokat is elárultak nekem, egyre inkább érintettnek kezdtem érezni magam.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!