hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A könnyektől a reményig: új Dubai a kurdok földjén
25 éve történt az iraki népirtás, és 10 éve dőlt meg Szaddám Huszein uralma

2013. 04. 05.
Anfal, vagyis a kurdok tervszerű kiirtása – egy újabb kifejezés, amit a világnak meg kell tanulnia. A kurdisztáni regionális kormány szakminisztere a Heteken keresztül kéri a Magyar Parlamentet, hogy Nagy-Britannia és Svédország után Magyarország is ismerje el népirtásnak az 1988-ban történt iraki eseményeket.

Az iráni határ mellett fekvő, festői szépségű Halabdzsa ma akár egy turisztikai központ is lehetne. A száz­ezres lélekszámú város azonban nem a hoteleitől és túraútvonalaitól lett népszerű, hanem a Szaddám-rezsim rémtetteinek vált a szimbólumává.
Halabdzsát hegyek veszik körül, a csúcsokon télen-nyáron hósipkák. A kurd nép és a hegyek évezredek óta összetartoznak, számos népdal és vers született már erről a különös kapcsolatról. A médek egykori leszármazottai mindig a hófedte sziklák között leltek menedéket a perzsák, a mongolok, a törökök és az arabok elől.  
Az 1980-tól 1988-ig tartó irak–iráni háború utolsó évében, egy csendes márciusi napon bombák robbantak Halabdzsában. Az iraki légierő vegyi fegyverekkel támadta saját állam­polgárait, a támadásban mustárgázt és szarint használtak.
Az áldozatok többnyire gyerekek, nők és öregek voltak, mert a férfiak a hegyek közé szöktek a háború és az erőszakos sorozás elől. Csak Halabdzsában – a legszörnyűbb kínok közepette – ötezren haltak meg. A Koránból vett „anfal” (jelentése: zsákmány) kifejezés a kurdok tervszerű kiirtását célul tűző hadművelet fedőneve volt. Az akció során mint­egy négyezer falut pusztítottak el Irak kurdok lakta területén, és összesen 182 ezren haltak meg vegyi fegyverektől és a sivatagi büntetőtáborok embertelen világában. A déli országrészben a mai napig újabb és újabb tömegsírokra bukkannak. Ez volt Szaddám bosszúja: az egykori iraki diktátor azt feltételezte ugyanis, hogy a háborúzásba belefáradt kurdok összejátszanak az iráni ellenséggel.
„A nagypapámat és a nagymamámat soha nem ismertem. Csak a szüleimtől hallottam róluk” – szólított meg egy tíz­évesforma kislány, kitűnő angolsággal. „Nekem a nagybátyám és nagymamám halt meg 1988-ban Halabdzsában” – tette hozzá egy hasonló korú fiú a nép­irtás 25. évfordulójára rendezett emlékkonferencián Erbílben. A rendezők a nemzetközi küldöttségek és a sajtó előtt egy angolul előadott gyerekdalban fogalmazták meg mindazt, amiről a politikusok még nyíltan nem mernek beszélni: egy önálló Kurdisztánról. „Mit szeretnétek, talán a bűnösök büntetését? Azokét, akik meggyilkolták a rokonaitokat?” – kérdeztem a konferenciaközpont halljában újdonsült kis barátaimtól. „Nem” – vágták rá egyszerre a gyerekek. „Egy saját hazát, ahol békében élhetünk!”
A kurdok a világ legnagyobb, saját országgal nem rendelkező népe. Csaknem 40 millióan élnek a Földön: legtöbben (mintegy 18 millió) Törökországban, Iránban (12 millió), Irak-Kurdisztánban (5 millió), Szíriában (2-3 millió).

Fel nem száradt könnyek

A fővárosból, Erbílből magánrepülőn vittek bennünket a délkeletre fekvő Halabdzsa városába. Mindenhol fegyveresek álltak, az utak mentén géppisztolyos és géppuskás katonák ügyeltek a biztonságunkra. „Halabdzsához túl közel van Irán, a helyiekre hatással vannak a síita iszlám tanítások” – magyarázza egy férfi, miért is van szükség ilyen szigorú védelemre.
Az irakiak 1982-ben kezdtek el vegyi fegyvereket bevetni az iráni hadsereg ellen. A hivatalos jelentések szerint a harcmezőn körülbelül húszezer iráni katona esett áldozatul vegyi támadásoknak. Nem hivatalos információk szerint Iránban a mai napig több ezer egykori katona áll orvosi kezelés alatt az utóhatások miatt.
Érkezésünkkor több ezren voltak a megemlékezésen Halabdzsában. Az emlékhely belső termében az elhunytak nevei voltak felírva, plakátokon a szörnyű pusztítás képei: halott anyák csecsemőjükkel a karjukban, megfulladt gyerekek, elpusztult háziállatok. Az európai embernek taszító a megégett, eltorzult arcú holtakról készült fotók látványa. Ahogy azt is bizarrnak tartottam, hogy az itteniek ünneplőbe öltözött gyerekeiket együtt fotózták azzal a Dodge kisteherautóval, amivel annak idején a holttesteket szedték össze városszerte. A rendezők a halált hozó bombák közül is kitettek néhányat.
„A sivatagi lágerben a testvérem gyerekei meghaltak. Három gyönyörű teremtés!” – mesélte sírva Piroz Nászír Száléh. A teljesen feketébe öltözött asszony a mai napig nem tudott megvigasztalódni, még manapság is velük álmodik. A nő testvére túlélte a borzalmakat, ő mondta el, hogyan veszítette el mindhármukat.„A katonák a holtesteket a kerítés túloldalán földeltették el. Néhány ujjnyi homokot szórtak csak a halottakra. Éjszaka az éhes kóbor kutyák kiásták a testeket és az anyjuk szeme láttára ették meg a gyerekeket” – tette hozzá könnyes szemekkel. „A családommal Kirkuk közelében éltünk, én még gyerek voltam. Egy nap teherautókra pakoltak bennünket és lágerekbe szállítottak minket. A szüleimet soha nem láttam viszont, de a mai napig várom őket vissza” – elevenítette föl a két és fél évtizede történteket Názim Serif. „Annyi erőszakot és halált láttam gyerekként, hogy már magamnak is kívántam a halált. Élek és arra vágyom, hogy a világ segítsen nekünk ” – tette hozzá a férfi.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!