hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kony 2012
Ellentmondá­sos a világ legsikeresebb média­kampánya

2012. 04. 05.
Amikor Jason Russel elkészítette „Kony 2012" című 30 perces dokumentumfilmjét, és feltette az internetre, arra számított, hogy kampányával sikerül elérnie 500 ezer embert. Tévedett. Másfél hét alatt közel 100 milliót ért el. Ezzel útjára indult a történelem eddigi legsikeresebb médiakampánya. Pár nappal később a hírcsatornák már arról tudósítottak, hogy Russel mezítelenül, magán kívül őrjöngve rohangált San Diego utcáin.

Az eddigi diagnózis: reaktív pszichózis. „Bár számunkra ez új, az orvosok szerint gyakori jelenség, és az utóbbi két hétben átélt mentális, érzelmi és fizikai sokk fényében nem is csoda. Nehezen dolgozzuk fel, hogy viszonylagos névtelenségből néhány nap alatt a globális figyelem középpontjába kerültünk. Egyszerre váltunk lelkes rajongás és gúny tárgyává" - nyilatkozta Danica Russel, a feleség.

Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés - főként, ha nem tartozunk a „digitális bennszülöttek" közé -, hogy mi az a Kony 2012, ki ez a Russel, és mit akart egyáltalán? Nos, Joseph Kony a világ legkeresettebb háborús bűnöse (kis képünkön, fent). 1986-ban vette át egy ugandai lázadó csoport vezetését, akikkel az elmúlt huszonhat év alatt több mint harmincezer gyermeket rabolt el, hogy kegyetlen gyilkológépeket vagy szexrabszolgákat „gyártson" belőlük.

Jason Russel több ugandai utat követően 2005-ben létrehozta az Invisible Children (Láthatatlan Gyermekek, IC) elnevezésű szervezetet, amely már 2006-ban készített egy 55 perces filmet a gyermekkatonákról. Russel és csapata felkereste az amerikai törvényhozás befolyásos képviselőit is, hogy sürgesse Kony kézre kerítését. A válasz azonban minden alkalommal ugyanaz volt: „Kizárt, hogy Amerika beavatkozzon egy olyan konfliktusba, amely sem nemzetbiztonsági, sem pénzügyi érdekeit nem sérti."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!