hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hősök partján
Egy amerikai veterán, aki eljött harcolni Európa szabadságáért

2011. 06. 10.
Június 6-a, déleltt 10 óra, Omaha Beach. Az id borongós, felhk borítják az eget, és ers szél fúj. Akárcsak 67 évvel ezeltt a szövetséges haderk partraszállásakor. Ám ahogyan az Európa felszabadítására érkez katonákat, azokat az ezreket sem rettenti el a zord idjárás, akik az angol, amerikai és kanadai katonák partra­szállásának tiszteletére állított emlékmŐhöz látogatnak ma. Szól az amerikai himnusz, a francia katonák tisztelegnek. Az ezt követ koszorúzás alatt megpillantunk egy egyenes háttal álló veteránt. A megemlékezés végeztével meg is szólítjuk, megkérjük, hogy mesélje el, mit élt át 67 évvel ezeltt a partraszálláskor.

Mint kiderül, őt nem a „Napok Napján” vetették be, története azonban a közelben álló katona szemébe is könnyeket csalt. Bár ő maga nem szenvedett komolyabb se­besülést, sok más bajtársához hason­lóan látta nagyon közeli barátait meg­halni a történelem legtöbb áldozatot igénylő felszabadító szabadság­harcáért.
Raymond W. Sylvester (képünkön fent) a 86. Vegyvédelmi Aknavető zászlóalj főtörzsőrmestere. Megjárta Normandiát, Észak- és Kelet-Franciaországot, Brestet, az ardenneki of­fen­zívát, a Rajna-vidéket és Közép-Euró­pát is. Harcolt a Rajnán átívelő rema­geni hídnál is, amelyet a szövetségeseknek el kellett foglalniuk ahhoz, hogy behatolhassanak Európa belsejébe.

– Június 27-én érkeztem, mert egy liverpooli fennakadás miatt nem tudtunk mindannyian egyszerre átkelni. Ezért minket csak három héttel később, a Utah szakaszon vetettek be. Egyik első küldetésünk a 82-es légi deszant hadosztály támogatása volt, in­nen mentünk St. Malóhoz – meséli az idős veterán. – Patton tábornok szá­zadába tartoztunk, természetesen az ő vezetése alatt szálltunk partra az alakulattal. Amikor már elég erős állásokat sikerült kiépíteni, Patton Párizs felé indult, mi pedig otthagytuk a harmadik hadosztályt, és csatlakoztunk a kilencedikhez. Átkeltünk az egész Bretagne-félszigeten, a további harcok még hét hetet vettek igénybe. Ezután voltunk Bastogne-ban is, ahol részt vettem az ardenneki offenzívában, majd a német­országi Hurtgen erdőben harcol­tam, végül Remagennél átkeltünk a Rajnán. Az oroszokkal csak Berlin után találkoztunk.
Mi volt az első érzése, amikor kiszállt a hajóból?
–ŰPartraszálláskor egy ismeretlen tereppel állunk szemben, nem tudjuk, mi vár ránk. Megpróbáljuk hasznosítani a kiképzésen tanultakat, de csak reménykedni tudunk abban, hogy készen állunk a feladatra. Tudtuk, mi a dolgunk, és azon voltunk, hogy ezt a feladatot elvégezzük. Azt hiszem, mindannyian ezt tettük.
Az invázió egyik leghíresebb csatája az ardenneki offenzíva volt. Mitől volt rendkívüli ez a hadművelet?
–ŰEz valóban rendkívül kemény helyzet volt. Egyik egységünket el is kapták és nagyon elverték őket. Az őrségben levő srác hallotta, hogy jönnek a tankok, azt hitte, hogy a mieink. Később kiderült, hogy német tankok voltak, és egészen megtépázták az ellenálló egységet. Szerencséjük volt, mert többen el tudtak menekülni, igaz, csak a járműveik nélkül. Kénytelenek voltunk visszavonulni, észvesztve lőttünk, csak hogy kicsit vissza tudjuk szorítani a németeket. Végül azt mondták, ennyi volt, tovább nem vonulhatunk vissza. Így csatlakoztunk a 82-es és a 101-es légi deszant hadosztályokhoz, őket támogattuk ezután. Aztán egyszer csak fordult a kocka, és a németek kezdtek visszavonulni.
És később, Berlinben?
–ŰRemagennél átkeltünk a Rajnán, Berlin előteréig nyomultunk előre. Sok katonát fogtunk el, akik az erdőben bujkáltak, már nem is tanúsítottak ellenállást. Ekkor már tudtuk, hogy közeleg a háború vége.
Mit gondolt akkor az ellenségei­ről?
–ŰNem tudom, illetve már nem nagyon emlékszem. A kiképzés alatt persze tudtuk, hogy a nácik gyilkosok. Ez ugyanúgy a képzés része volt, mint az, hogy megtanultunk ölni. A háborúban vagy ölsz, vagy meghalsz.
Mit jelentett Önök számára a bajtársiasság?
–ŰA katona a társaival van a legszorosabb kapcsolatban. Tudtuk, hogy számíthatunk egymásra, ezért megpróbáltuk megvédeni egymást, és megtenni minden tőlünk telhetőt. Mindenkinek megvolt a maga feladata, mindenki tudta, mi a dolga, és azt mindenki meg is tette. Ezért lehettünk sikeresek.
A háború után hogyan kezdte újra az életét?
–ŰAz AT&T telefontársaságnál helyezkedtem el, és ott dolgoztam 37 évig. 1982-ben mentem nyugdíjba. A feleségem ápolónő volt a hadseregben. Amíg én Franciaországban harcoltam, ő Olaszországban szolgált. 61 és fél évig voltunk házasok. 2007. augusztus elsején hunyt el. Négy csodálatos gyermekem van, és rengeteg unokám. Két lányom itt is van velem, és az egyik unokám is. Nagyon büszke vagyok rájuk.
A háború során megváltozott az értékrendje?
–ŰIgen. Megtanultam jobban értékelni az életet. Úgy gondolom, nagyon hálásak lehetünk azokért a körülményekért, amiben élhetünk. Van lehető­ségünk meghitt, szerető családban élni, ahogyan az nekem is megadatott. Ha valaki átél egy háborút, az jobban értékeli, hogy békében élhet. Bárcsak az egész világ ilyen békében élhetne! De ő­szin­tén szólva, nem gondolom, hogy ez tartósan így lesz. A közel-keleti helyzet például elkeserítő. A világ nem tanult a múlt hibáiból.
Mit tanulhatunk a második világháborúból? Mi a következő generáció feladata?
–ŰMég a gondolat is borzalmas, hogy kitörhet egy újabb világháború. Legfőképpen azt nem tudom megérteni, hogy vannak olyan emberek, akik nem szeretnének békét, továbbra is csak harcolni akarnak. Pedig, aki már egyszer átélte, soha többé nem akar háborút – hiszen olyan jó dolog békében élni.
Ön hősnek tartja magát?
–ŰNem, nem. Nem is érzem magam méltónak minderre. – Körülnéz. Körülötte diákok, turisták, katonák lesik minden szavát. – Óriási megtiszteltetés itt lenni. Köszönöm, hogy ilyen fogadtatásban részesülhettem. Ez igazán nagyon kedves!

Amikor megköszöntük Sylvester főtörzsőrmesternek, hogy áldozatot vállalt abban, hogy a második világháború ne okozza további milliók halálát, és békében élhetünk egy szabad Európában, az idős katona szerényen csak annyit válaszolt: „Igazán nagyon szívesen.”

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!