hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ünnep Albionban
Milliárdok nézték a királyi esküvőt

2011. 05. 05.
Alig néhány nap telt el a királyi álomesküvő óta, és a hercegi pár – a várakozással ellentétben – máris visszatért a „hétköznapi” életbe. Hétköz-napi, amennyiben pazar nászút helyett Walesbe utaztak, ahol William herceg helikopter-pilótaként szolgál a Brit Királyi Légierőnél. A hosszas találgatások arról, hogy hová megy nászútra Kate Middleton, azaz mostantól Catherine hercegnő és újdonsült férje, célt tévesztettek: a hercegi pár a Buckingham-palota közlése szerint már korábban úgy döntött, hogy csak egy későbbi időpontban utazik el.

Bár a sajtóban felmerült, hogy a világpolitikai események révén kialakult biztonsági kockázat miatt mondtak le útiterveikről, a közlés szerint leginkább a lesifotósoktól és a magánszféra hiányától tartva határoztak így hetekkel korábban. A hírek ugyanakkor azt is megerősítik, hogy William, aki általában ragaszkodik ahhoz, hogy a légierőnél társaival egyenrangúként kezeljék, mindössze egy hét szabadságot kapott az esküvőre, és e hét elején már vissza is kellett térnie a szolgálatba.

Az ifjú pár tervei több ponton is változtak a közelmúltban. Catherine és William eredetileg azt tervezte, hogy az esküvő után visszavonulnak, és a házasságuk felépítésére koncentrálnak minimális nyilvános szereplést vállalva. A királynő közelgő gyémántjubileuma azonban némileg átírja ezeket a terveket. A királyi család sajtósai a napokban azt közölték, hogy a hercegi pár már jövő tavasszal világ körüli útra indul a királynő képviseletében, akinek a trónra lépése hatvanadik évfordulójával kapcsolatos ünnepségek számos teendőt adnak. A pár többek között Ausztráliába, Új-Zélandra, a Karib-szigetekre és valószínűleg több más, a Brit Nemzetközösséghez tartozó országba is ellátogat a jövő év folyamán, nagy terhet véve le ezzel a 85 éves királynő válláról.

A tervek változásához valószínűleg az is hozzájárul, hogy a Buckingham-palota és a brit külügyminisztérium mindent megtesz a múlt héten lezajlott királyi esküvő hatalmas „világsikerének" kihasználására. A királynő egyes források szerint már a királyi család többi tagját is felkérte a 2012-es gyémántjubileummal kapcsolatos teendőkben való részvételre, így a reprezentációs kötelezettségekből általában kimaradó Harry hercegre, William öccsére is vár néhány utazás. Bár William és Catherine egyelőre leginkább a magánéletére kíván koncentrálni, Buckingham-palotai források szerint a jubileum számukra is olyan különleges alkalmat jelent, amelynek terheiből szívesen részt vállalnak.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!