„Oroszország akár a Lengyelország és Csehország területén kiépíteni tervezett
amerikai rakétavédelmi rendszerre is irányíthatja interkontinentális
ballisztikus rakétáit” – az orosz hírügynökségek jelentése szerint így
fogalmazott a napokban a stratégiai rakéták legfőbb orosz felelőse, Nyikolaj
Szolovcov tábornok. A kiszólás újabb epizódja a rakétavédelmi rendszer kapcsán
kialakult orosz–amerikai feszültségnek. Az USA igyekezett ugyan hangsúlyozni,
hogy a rakétatelepítésre az Irán és Észak-Korea irányából érkező fenyegetettség
miatt van szükség, úgy tűnik, az oroszokat ezek az érvek nem hatották meg. Sőt,
a lengyelekkel éppen az orosz–grúz konfliktus idején aláírt rakétavédelmi
szerződés a jelek szerint tovább növeli Oroszország elszántságát a haderő
fejlesztésére.
Meglehet, mindez csak ürügyül szolgál, hiszen – mint arra a Janes Information
Group nevű, tekintélyes hadtudományi és műszaki kiadóvállalat friss elemzése
rámutat – már így is Oroszország büszkélkedhet az egyik legdinamikusabban
növekvő védelmi költségvetéssel (jelenleg 36 milliárd dollárral nyolcadik az
államok rangsorában). Nem véletlen – ahogy Németh József, a biztonsagpolitika.hu
internetes szaklap elemzője lapunknak nyilatkozva megjegyezte –, hogy
rendszeresen jelennek meg hírek orosz atom-tengeralattjárók üzembe helyezéséről,
repülőgép-hordozók építéséről vagy a légierő fejlesztéséről. Becslések szerint
az ország nukleáris rakétáinak száma 2012-re megközelítheti az amerikai
volument. Ráadásul – mutatott rá a szakértő – tavaly novemberben az oroszok
kiléptek az Európai Hagyományos Fegyverek Korlátozásáról szóló nemzetközi
egyezményből (a NATO keleti bővítésére és a közép-európai amerikai rakétapajzs
terveire hivatkozva), valamint kilátásba helyezték, hogy a rakétakorlátozásra
vonatkozó START I. szerződést nem hosszabbítják meg.
Az indítékokra magyarázatul szolgálhat Vlagyimir Putyin 2006-ban, még elnökként
tett kijelentése, miszerint: „minél erősebb egy ország hadserege, annál kisebb a
kísértés, hogy bárki nyomást gyakoroljon rá”. Vagyis, ahogy Deák Péter
biztonságpolitikai szakértő fogalmazott: az orosz haderőfejlesztés egyértelműen
presztízsorientált.
„Az energiahordozókból származó egyre növekvő bevételek révén megerősödő,
birodalmi tudattól nem idegenkedő orosz medve világhatalmi pozíciót igyekszik
követelni magának. Erről és nem másról szól a grúziai háború is: jelzés, hogy az
eddigi világhatalmi rend átalakulóban van” – mondta a szakértő. Szerinte
ugyanakkor hiba lenne új hidegháborúról beszélni, mivel az USA vezette Nyugat
katonailag még mindig jóval erősebb, mint Oroszország – márpedig a hidegháború a
kiegyenlített erőviszonyokra és az elrettentés filozófiájára épült. Deák Péter
emiatt úgy véli, vagy pusztán politikai és diplomáciai háborúról van szó, és
ebben az olyan „kemény” eszközök alkalmazását, mint a katonai erőfitogtatás,
egykori KGB-sként Putyin kiválóan kitanulta.
A fegyverkezés politikai-gazdasági előnyszerzésre való kihasználását emelte ki a
már idézett Németh József is. Példaként említette Kínát, ahol meglátása szerint
a haderőfejlesztés hasonló „önbizalom-építő”, „imázs-erősítő” szerepet is
betölt, mint a pekingi olimpia megrendezése. Hozzátette: érdekes módon Kínában a
hadi fejlesztések éppen az egyik legfőbb gazdasági rivális, az USA stratégiai
fölényének kioltását, elsősorban a hírszerzés (például a kémműholdak)
semlegesítését szolgálják.
A Janes Information Group jelentése szerint egyébként az ázsiai óriás 58
milliárdos katonai kiadásával jelenleg a negyedik helyen áll az államok
rangsorában, és egyben a leggyorsabban növekvő büdzsével rendelkezik. Az elemzők
úgy vélik, a jelenlegi trendeket kivetítve 2020-ra Kína katonai költségvetése
elérheti a 360 milliárd dollárt. Továbbá – mint a jelentés hangsúlyozza – Kína
rövidesen jelentős hadiipari exportőrré válhat. Különösen az afrikai országok
vásárolhatnak tőle szívesen, mert egyre javuló haditechnikai színvonalra
számíthatnak viszonylag alacsony árak mellett. Ráadásul a távol-keleti hatalom
erőteljes érdeklődést mutat a fekete kontinens ásványkincsei iránt, és
szemlátomást mindent megtesz a kínai-afrikai gazdasági kapcsolatok
fejlesztéséért: még olyan rezsimeknek is hajlandó fegyvereket eladni, amelyeknek
más országok nem.
Kína eközben igyekszik hangoztatni a „peaceful rising”, vagyis a békés
felemelkedés „hitvallását”. Deák Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte: a
tömegesen jelenlévő külföldi befektetők miatt az ázsiai országnak alapvető
érdeke, hogy ezt meg is valósítsa, és ne bonyolódjon bele súlyos katonai
konfliktusokba.
A Janes Information Group jelentése szerint egyébként az Egyesült Államok költi
messze a legtöbbet a katonai kiadásokra a világon. A 2009-re előirányzott
amerikai katonai költségvetés (az afganisztáni és az iraki háború tervezett
költségeit is beleszámítva) megközelíti a 700 milliárd dollárt. Ez az összeg
csaknem kilencszerese a katonai költekezésben második helyen álló Nagy-Britannia
büdzséjének.
Érdekes egy pillantást vetni az USA főbb stratégiai célkitűzéseire.
A hivatalos Nemzeti Védelmi Stratégiában fő veszélyforrásként elsőként a
terrorizmust és a nukleáris veszély összefonódását jelöli meg. Ugyanakkor az
al-Kaida, Észak-Korea vagy Irán mellett a dokumentum kitér Kínára is, mint amely
az USA potenciális vetélytársa lehet akár katonai, űr- és információtechnológiai
szempontból is. Oroszországot pedig többek között a demokráciától való
visszavonulása, megújuló fegyverkezése, szomszédai fenyegetése és a nukleáris
fegyverekben való bizalom miatt titulálják veszélyesnek. A nemzetvédelmi
kulcscélok között pedig szerepel a konfliktustól való „elriasztás”, amely
kapcsán a dokumentum a hidegháborút hozza példaként, és a fegyverzet
demonstrációját javasolja, kiemelve az atomfegyvereket, rakétákat és precíziós
eszközöket.
2008. 09. 12. (XII/37)
