A texasi hatóságok április elején vonultak ki a texasi San Antonio várostól
mintegy 260 km-re észak-nyugatra található Eldorado városka melletti vallási
központhoz, miután egy helyi segélyközponthoz befutott egy 16 éves lány
telefonhívása. A lány elmondta, hogy 14 évesen akarata ellenére hetedik
feleségként hozzákényszerítették egy 50 éves férfihoz, akitől egy évre rá
gyermeke született, és azóta is többször megerőszakolták, megverték és
megfenyegették. (Texasban a házassági korhatár 16 év, szülői beleegyezés esetén
is.) A lány által megnevezett Dale Barlow már többször volt börtönben szexuális
bűncselekmények miatt, most is feltételesen van szabadlábon. (Miután a férfi
neve nyilvánosságra került, azonnal jelentkezett felügyelő tisztjénél, akinek
azt mondta, nem ismeri a lányt, és harminc éve nem járt Texasban. Elképzelhető,
hogy a lány egy másik férfiról beszélt, mivel a szektatagok között gyakori a
Barlow családnév.)
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »