hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kolláth György: Ungváry a történész- szakma Anettkája

2008. 01. 23.
Mit gondol a pártállami múlt tisztázásával kapcsolatban? – Tisztázni mindig érdemes, de annak megvannak a szakmai, etikai és jogi szabályai. A tisztességes történész a jelenséget vizsgálja, a konkrét emberi sors csak személtető tényező. Az ügynökvadász fordítva csinálja: megtalál egy-egy embert, és addig űzi, amíg a másik föl nem adja. A rendszerváltozás a legalitás talaján ment végbe, és ha valaki a rendszerváltozás idején dolgozott valahol, az nem törvénysértő, nem kell ezért őt megköpködni. És ha történetesen a titkosszolgálatnál dolgozott?– Aki a rendszerváltás előtt a nemzetbiztonságnál dolgozott, az szolgált, a maga módján a hazáját szolgálta, és ugyanolyan alkotmányos jogai vannak, mint aki a rendszerváltás után szolgál. Most az a gyakorlat, hogy akit megtalál egy-egy történész, az lebukik, de az érintettek nagyobb része máig ismeretlen. Nem érez ebben igazságtalanságot? – Nem. Az Alkotmánybíróság a kilencvenes évek közepén kimondta, hogy az államélet átláthatósága miatt a közszereplőknek többet kell elviselniük, mint az átlagembernek. De átlagembereket beáldozni, ráadásul törvénysértő módon – nem lehet. Azoknak is van személyiségi joga, akik abban a korban éltek, dolgoztak. És még valami: felfedik a múlt ügynökeit, és emiatt ma szinte senki nem vállalja, hogy együttműködjön a rendőrséggel. Az állambiztonságnál a titoktartás egy életre szólt, és azok az emberek azért is mentek bele, mert azt ígérték nekik, sose fogják őket nyilvánosságra hozni.Erre mondják azt a történészek, hogy rossz logika, mert más dolog a hatóságokkal együttműködni most, demokráciában, mint egy diktatúrában.– És ezt komolyan gondolja? Én kérdezem Öntől a véleményét.– Ebben a múltgyalázó igyekezetben az is benne van, hogy mivel egyre több embernek megy el a kedve a demokráciától, be akarják bizonyítani, hogy a mostani rendszer mégiscsak jobb, mint a diktatúra, mert az még gonoszabb és rosszabb volt. Egy demokrácia etikusabb lehetne, mint egy diktatúra, ám úgy néz ki, hogy ez a demokrácia, amit itt próbálunk csinálni, legitimációban még ott sem tart, mint a Kádár-rendszer utója. Sok ember mégis minden áron be akarja bizonyítani, hogy akkor is magasabb rendű, különb. Lehetne az – de nem az.Mi a helyzet azokkal, akik a diktatúrában aljas dolgokat követtek el, és most is jól élnek. Még csak meg se ismerhessük őket? – Én a jog világáról beszélek. Amire a törvény lehetőséget ad, azt fel kell tárni. Ha viszont valaki besúgó volt akkoriban, vagy olyasvalamit követett el, ami régen elévült, az jogi értelemben büntetlennek tekintendő. Nincs olyan erkölcsi magaslat szemben a joggal, hogy őket akkor is fel kell mutatni, hogy jól megköpködjék. Én ebben ártó szándékot látok. Szabó István ügynök volt, lelke rajta. De hogy bárki is most, utólag elverje rajta a port? Nagyon sok embernek volna erkölcsi alapja a korábbi állambiztonságot bírálni, de meggyőződésem, Ungváry Krisztiánnak semmi. Ő a történészszakma Anettkája. Ő mindig szólni fog, nem zavarja, hogy sorra veszti el a pereket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!