hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ezer Weizman
A hatnapos háború legendás tábornokai

2007. 06. 27.
Amikor 1948 tavaszán, Izrael függetlenségi háborújának kezdetén néhány egyiptomi repülőgép bombázni akarta Tel Avivot, csak egyetlen gép állta útjukat, de visszafordulásra kényszerítette azokat. A pilótafülkében Ezer Weizman ült.

Weizman 1942-ben, tizennyolc évesen csatlakozott a brit Királyi Légierőhöz,
majd a második világháború után a palesztinai zsidó hadsereg, a Hagana „légi
szolgálatának” szervezője lett. Később nyolc esztendőn keresztül az izraeli
légierő főparancsnoka: miközben nagybátyját, Chaim Weizmant, a világhírű
biokémikust a megszülető ország első köztársasági elnökévé választják,
unokaöccse kiváló katonai vezetőnek bizonyul. Hajdani kedvenc gépe, egy régi
Spitfire ma a légierők múzeumának féltve őrzött kiállítási tárgya, az a haditerv
pedig, amelyet az 1967-es hatnapos háborúra dolgoztak ki, s megvalósítottak, a
katonai akadémiák jelenleg is időszerű tananyaga.

Nem kell különösebben nagy stratégának lenni annak megértéséhez, hogy a
többnyire nyílt közel-keleti terepviszonyok közepette mit jelent a légierő, a
légi fölény. 1967 tavaszán, miközben mind fenyegetőbb kijelentéseket tettek, a
szomszédos arab „frontországoknak” közel két és félszer annyi harci repülőgépe
volt, mint az izraeli légierőnek. Minőségileg is fölénybe kerülhettek, hiszen a
TU–16-os bombázókat, az IL–28-as könnyű bombázókat és a MIG–21-es vadászgépeket
a korabeli szovjet haditechnika legjobbjai közé sorolták, míg Izrael csak a
francia Mirage és Mystere gépek részint korábbi változataival rendelkezett.

Ezért dolgozták ki az elnevezésében nem éppen stílszerű, de hatékony Galamb
fedőnevű hadműveletet, hogy még a lehetséges bevetés előtt, a földön semmisítsék
meg az arab országok repülőgépparkját. Az akció agyának Ezer Weizmant tartották,
ez igazából csapatmunka volt, csaknem kilencezer ötszázan vettek benne részt.

A siker egyik feltétele a kiváló felderítő tevékenység volt. Az izraeli katonai
vezetés tudatában volt annak, hogy az egyiptomiak hajnalra várnak egy esetleges
megelőző csapást, abból a logikából kiindulva, hogy a 20. században általában
ezt a napszakot használták a meglepetésszerűen támadók. 1967. június 5-én
hajnali 5 órakor is menetrendszerűen felszálltak az egyiptomi gépek, majd 8 óra
35 perckor visszatértek támaszpont-repülőtereikre. A pilóták 9 óra 10 percig
kaptak pihenőt, ez idő alatt fogyaszthatták el reggelijüket. A helyi
parancsnokok munkaideje 9 órakor kezdődött, s Mohamed Szidki tábornoknak, a
légierő főparancsnokának szokásává lett, hogy ebben az időben egy kisebb gépen
háromezer méter magasságban a Szuezi-csatorna felett járőrözött.

Ugyanezen a júniusi reggelen, kairói idő szerint 8 órakor indult bevetésre 40
izraeli katonai gép. Gyakorló repülést színlelve, nyugati irányba a
Földközi-tenger nemzetközi vizei felett haladtak, ahol rendszeres volt az ilyen
tevékenység, nem utolsósorban az oda vezényelt 6. amerikai flotta részéről is. A
Borollosz-tó magasságában hirtelen fordulatot hajtottak végre, s az ellenkező,
nem várt irányból közelítették meg az egyiptomi repülőtereket, olyan alacsonyra
ereszkedve, hogy a lokátorok nem igazán tudtak jelzéseket adni. Reggel 8 óra 45
perckor érték el célpontjaikat (az egyiptomi gépek a földön, a pilóták a
kantinban), ahol hét percen át folytattak harci tevékenységet, és számos gép
megsemmisítése mellett a kifutópályákra szórt időzített bombákkal az épen
maradottak későbbi felszállását is megakadályozták.

Tíz perc múlva megérkezett az újabb 40 gépből álló támadóhullám, majd a
harmadik, s hasonló roham érte a szíriai és jordániai repülőtereket, valamint
egy iraki objektumot is. (Ezt eredetileg nem tervezték, de egy iraki gép
felszállt onnan s Izrael felé indult.) Egyiptom 431 harci és szállító
repülőgépéből 317-et vesztett el, 23 lokátorállomása használhatatlanná vált, s
mintegy száz pilóta életét vesztette vagy megsebesült. Ez annál érzékenyebb
veszteség volt, hogy eredetileg is százhússzal több korszerű repülőgéppel, mint
kiképzett pilótával rendelkeztek. Szidki, a főparancsnok utolsó
üzemanyagtartalékával tudott csak nagy nehezen leszállni a támadások után, és
már csak a romhalmazt leltározhatta. A jordán légierő valamennyi Hunter
vadászbombázója megsemmisült, viszonylag még Szíria úszta meg legjobban, a 127
gépből 57 veszett oda. Izrael 15 gépet vesztett, ami a légierő 6 százalékát
tette ki.

A korátlagban huszonhárom éves izraeli pilóták a kritikus június 5-én átlagosan
tíz bevetést hajtottak végre 24 óra alatt. Mindezt egy kőkemény tréning előzte
meg a Negev-sivatag felett. Nyolcezer fős (!) földi kiszolgáló személyzet
jelentette a hátteret, percek alatt kellett a gépeket átvizsgálni, javítani,
felkészíteni. Mindehhez járult a felderítés, a hírközlés, a saját radarok
működtetése: vagyis a maga nemében kiváló haditerv párosult a végrehajtás igazi
csapatmunkájával.

Weizman, a légiháború hőse – s ez úgy látszik szinte törvényszerű volt a
legendás tábornokoknál – a hetvenes évek elejétől átváltott a politikára.
Különböző miniszteri tárcákat töltött be, különböző pártformációk színeiben a
jobboldali Heruttól a balközép Jahadig, majd a Munkapártig. Begin kormányából,
ahol hadügyminiszteri posztot töltött be, azzal az indokkal válik ki, hogy a
kabinet „túlságosan merev” a palesztin probléma kezelésében. Egyike az első
izraeli politikusoknak, akik felvetik egy palesztin–jordániai megoldás
lehetőségét, s nem utasítja el a tárgyalás esélyét Arafattal sem.

1992-ben ugyan bejelenti visszavonulását a politikától, de ez csak a napi
csatározásokra vonatkozik: egy évvel később Izrael hetedik köztársasági elnökévé
választják, 1998-ban pedig újabb államfői mandátumot kap. Sajátos, közvetlen
stílust alakított ki: amikor rakétatámadások értek észak-izraeli településeket,
bejelentés nélkül odautazott, s az éjszakát a veszélyeztetett helyi lakosokkal
együtt az óvóhelyen töltötte. Protokollmentes látogatásokat tett a terroristák
áldozatainak családjánál. Gyakran nyilvánított szabad szájú véleményt, a
kegyelmi kérvényekről meglehetősen öntörvényűen döntött. Tevékenységét igencsak
ellentétesen ítélték meg, különösen azután, hogy kiderült: egy Saroussi nevű
francia üzletembertől pártja korábban jelentős összegeket kapott, s ezek végül
magánszámláján kötöttek ki. Azzal védekezett, hogy fia gyógykezeltetésére
használta az összeget. A súlyos háborús sérüléseket elszenvedő Sauli aztán addig
ment az önpusztításban, hogy feleségével együtt halálos száguldással vetett
véget életének, teljesen összetörve apját. Ezer Weizman lába alól végképp
kicsúszott a talaj: javasolták, hogy önként mondjon le, de ezt megtagadta, mire
korlátozták elnöki jogait. Végül 2000-ben mégiscsak megvált magas hivatalától.


Az „egek tábornoka” 2005 áprilisában hunyt el, nem kevés ellentmondást is
magában foglaló földi pályafutásának nyolcvanegyedik évében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!