Mint ismeretes, Budapesten nem kevés orosz él. Azok, akik már jó időt eltöltöttek itt, lassan megbarátkoznak a helyi életmóddal és a nemzeti szokásokkal. Mint ahogy a magyarok számára is mindez természetessé és emiatt észrevétlenné válik. Az elején azonban az oroszok sok mindenre rácsodálkoznak, és kénytelenek a "magyar logikához" idomítani gondolkodásmódjukat. Ez mindjárt Magyarország, és részben Budapest földrajzával kezdődik.
Az első dolog, ami megdöbbenti az oroszokat Budapesten – a város szépsége és lakályossága után –, a helynevek. Nehéz megérteniük, hogy lehet egyetlen városban tíz egyforma utcanév. Márpedig pontosan ennyi Rákóczi utca és út jutott a fővárosra. Batthyány utcából is van kilenc. Ezért az oroszok eleinte azt sem értik, hogy nem keverednek meg a helybéliek?
Akkor kezd el nekik valami derengeni, mikor megtudják, hogy ahhoz, hogy megtaláld az adott utcát, elsősorban a kerület számát kell tudni. Ezután azonban újabb gondba ütköznek az oroszok, amit a magyarok, úgy tűnik, nem is vesznek észre, de problémát jelent a frissen Budapestre költözött oroszoknak. Ez a házak számozása. Már az elv is merőben különbözik az Oroszországban megszokottól. Ott egy szám egy házat jelent. Ha húsz bejárata van, akkor is egy házat. Egy nagy házat. Az orosz logikának legalábbis ez felel meg. A magyar logikának azonban más is megfelelhet. Ha egy magyar többlakásos háznak háromnál több bejárata van, akkor mindegyiknek kijár egy saját házszám, ami Oroszországban csak külön épületet illet meg. Így aztán a nemrégiben érkezett oroszok gyakran eltévednek, miközben társasházban lakó ismerőseiket keresik. Csak keringenek az épület körül, és sehogy sem bírnak rábukkanni a kérdéses házszámra. Mikor pedig megtalálják, egy másik problémával találják szemben magukat: az emeletek számozásával. Később már mindig megkérdezik: "A maguk harmadik emelete magyarul vagy oroszul értendő?" Ha oroszul, akkor minden érthető. Ha magyarul, akkor le kell vonni belőle egyet
A legtöbb "álnokságot" azonban az olyan oroszok számára rejtegeti Budapest, akik csak pár napra érkeznek turistaként. Ilyen "álnoksággal" találkozott egy Borisz nev? tizenhét éves moszkvai diák, aki a tavaszi szünetben érkezett a magyar fővárosba egy negyvenöt tanulóból és kilenc tanárból álló csoport tagjaként. Miközben a csapat a Thököly úti étterem felé igyekezett, ő eltévedt, akár egy erdőben. Előttük haladva túlment az éttermen. Mikor a vacsora után három órával mégis odatalált, társai már elmentek. Akkor Borisz elkezdte azt a hotelt keresni, ahol megszálltak. A címet nem tudta, csak a nevet. Pár órányi kutatás után rá is bukkant az Ibisre – azonban ez nem az a hotel volt, ahol a csoportja megszállt. A kamasz tovább keresett, és talált egy másik Ibist. Ez sem az volt.
Borisz nem bőbeszéd? srác. Még Moszkvában sem kezd el idegenekkel társalogni, nemhogy egy ismeretlen nyelv? idegen országban. Második sikertelen kísérlete után azonban már rendőrhöz fordult. Március 29-én, éjjel két óra volt. Tömegközlekedés természetesen nem volt már, és a rendőr azt tanácsolta, üljön taxiba. Borisz megfogadta a tanácsot. Ibis Hotel – mondta a sofőrnek, miközben beült a kocsiba. Oké – bólintott amaz, és hamarosan megérkeztek a hotelhez. A fiú által már fellelt két Ibis közül az egyikhez. Valamiért nem kezdte magyarázni a helyzetet a taxisnak – inkább ismét önállóan indult útnak
Március 29-én Borisz egész álló nap a metrón utazgatott. Arra biztosan emlékezett, hogy az a bizonyos Ibis, ami neki kell, az egyik metróállomásnál található. Kutatásait nem koronázta siker. Most már csak magára hagyatkozott, nem kért segítséget senkitől. Később eszébe jutott még egy ismertetőjel – a hotel mellett egy tévétorony állt. "Na – most már biztosan megtalálom" – gondolta magában.
A tévétornyot meg is találta. Sajnos nem azt. Az elbolyongott moszkvai diák nem tudhatta, hogy tévétoronyból is, ugyanúgy, mint Ibis Hotelből, Budapesten minimum három van
Közben már Boriszt is minden erővel keresték; az eltűnést bejelentő tanárnőnek a konzulátus munkatársai segítettek. A diákcsoport már régen útban volt hazafelé Moszkvába; a fiú eltűnését a rendőrségen is bejelentették. A hallgatag srác keresése azonban egyelőre eredmény nélkül maradt. Ő pedig – vagy elvből, vagy félelemből, vagy valamiféle komplexusból eredően nem fordult segítségért sem a rendőrséghez, sem a járókelőkhöz. Mint később elmondta, még az orosz konzulátust sem próbálta megkeresni – noha egyik éjjel annak közelében aludt, az Andrássy úton egy padon. Ez már a harmadik éjszaka volt, amit Budapesten a szabad ég alatt töltött. Az első a hotel keresésével telt. A másodikat egy, a Keleti pályaudvar melletti templom tövében vészelte át. Tekintve, hogy a tavasz nem volt túl meleg, ezek az éjjelek nem lehettek túl kellemesek
Március 31-én Borisz a keresés fáradalmaitól elgyötörten kissé elszundított a Nyugati közelében, és ezalatt ellopták tőle azt a csomagot, melyben a szüleinek vásárolt ajándékok lapultak. Az európai főváros szívében történt lopás anynyira felháborította az ifjút, hogy mindjárt meg is tette a feljelentést a legközelebbi rendőrőrsön. Itt aztán végre felismerték benne az elveszett diákot, akit immár harmadnapja kerestek. A rendőrök értesítették a konzult, aki eljött érte, és hamarosan "továbbította" Moszkvába.
Még az a szerencse, hogy ez az orosz srác nem Rákóczi vagy Batthyány utcát keresett
2002. 07. 26. (VI/30)
