hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A gyűlöletbeszéd retorikája

2000. 12. 02.
A szavak ölnek, a gyűlölet kirekeszt, uszít. Míg egyesek fejében zűrzavart és félelmet kelt, másokat felbátorít, hogy ő is (ha már politikus eleink ezt teszik) a "szabad prédára" essen, legyen az zsidó, cigány, liberális, volt kommunista, vagy egyéb "idegenlelk?".

A közéletet elborító gyűlöletbeszédek természetrajza volt a tárgya annak a konferenciának, melyet neves hazai és külföldi szakemberek bevonásával a Friedrich Ebert Alapítvány, az ELTE-UNESCO kisebbségkutatási programja és a Kisebbségkutató Intézet közösen szervezett Budapesten november 23. és 26. között a Benczúr Hotelban.

A szakemberek szerint, míg nyugaton bejáratott mechanizmusai vannak az egymást nem szívelő pártok között is az egyeztetéseknek, addig Magyarországon a politikai közélet olyan mérv? eldurvulásáról, és a gyűlöletbeszédek oly mérv? burjánzásáról beszélhetünk, amilyenre korábban nem volt példa. Az értelmiség felelőssége különösen nagy azokban a társadalmi szituációkban, amikor egy régi-új nemzetkoncepció széles kör? társadalmi elfogadtatásához, különböző szociális problémák elkendőzéséhez, vagy "kollektív fe-szültséglevezetés" céljából egy ország külső-belső ellenségeket kreál. Lehet, hogy később nagy árat kell mindezért fizetni.

Ez utóbbi gondolat volt az üzenete Svetlana Slapsak előadásának, aki a Ljubljanai Egyetem szociálpszichológusaként a délszláv háborút megelőző jugoszláv társadalom közéleti retorikájában vizsgálta a nyílt vagy többnyire leleményesen "csomagolt" gyűlöletbeszédek hatását. Különösen a vezető értelmiség különböző publikációinak és nyilatkozatainak az elemzése révén mutatta ki a gyűlöletbeszéd különböző toposzait, jellegzetes vonásait, melyek a maguk sajátos módján hozzájárultak a későbbi háborús tragédiákhoz.

A gyűlöletbeszéd szívesen burkolózik a semlegesség köntösébe. Ilyenkor a nyilatkozók azt sugallják, hogy mindazt, amit mondanak, "kívülállókként mondják". Egyébként is olyan "nyilvánvaló" dolgokról van szó, melyeket "mindenki tud ma már", "csak a vak nem veszi őket észre". A közvélemény manipulálása céljából (néha megfizetettként, cinikus kettős tudatúságból, néha meggyőződésesen) előszeretettel – és kiragadott módon – idézgetnek a nemzet megfellebbezhetetlen tekintély? klasszikusaitól, csakhogy sugallmaiknak nagyobb meggyőző erőt kölcsönözzenek: "igazi ellenségeink az albánok, a horvátok, a zsidók, az amerikaiak, a nemzetközi nagytőke", "mi vagyunk, mint nép, az igazi (szerb ortodox) kereszténység letéteményesei", "a legtöbb igazságtalanság minket ért a történelemben" stb.

Slapsak érdekfeszítő és drámai előadásában a gyűlöletbeszédek "hólabda-effektusára" is felhívta a figyelmet. Eszerint a sorjázó, egymásra épülő megnyilatkozások a már publicitást nyert gyűlölködések állításait fokozták tovább, vagy fordították le azt az "egyszer? nép" szókimondóbb nyelvére. Hogy mindez, többek közt, hova vezetett, azt a háború mindenki számára nyilvánvalóvá tette.

Az előadás konklúziójaként a politikusok, az írástudók felelőssége fogalmazódott meg, melyet aláhúz az a tény, hogy most, a háború végeztével sem változott meg sok minden az emberek fejében. Bár a Milosevics-rezsim megbukott, hatása tovább él – talán még hosszú évekig – az emberi kapcsolatokban, az előítéletekben, a nehezen gyó-gyuló lelki sebekben. 

Csepeli György szociológus mintegy a fentiek "kiegészítéseként" beszélt arról, hogy nemcsak a szavak, hanem a képek is komoly szerepet kaphatnak – például az elektronikus médiában – az előítéletes társadalmi sztereotípiák erősítésében. Példaként levetítette az egyik magyar kereskedelmi televízió közel tízperces riportját, amely a zámolyi romák kálváriájáról kívánt objektív képet adni. Noha a riport hanganyagában nem sok kivetni való volt, az alájátszott képek – sárban, állatokkal hempergő ápolatlan gyerekek, családjára érthetetlen szavakkal ordibáló, hiányos öltözet? anya, a faluháza előtt (talán ingyen segélyért?) tömörülő roma csoport, alkoholista arcok stb. – a cigánysággal kapcsolatos előítéleteket voltak hivatottak előhozni vagy erősíteni az "óvatlan" tévénézőben.

Kovács András szociológus a "hagyományos" és a mai fasizmusok összevetésével foglalkozott. Véleménye szerint a modern fasizmusok lényegének megragadására egyre kevésbé alkalmas a hagyományos fasizmusról szóló tudásunk. Az a minimál-deffinícó a fasizmusról, melynek megalkotása Umberto Eco nevéhez fűződik, s mely a hagyomány kultuszát, a modernség elutasítását, egyfajta társadalmi elitizmust, a parlamentarizmus elvének a tagadását, az emberi jogok kétségbevonását hangsúlyozza, nem elégséges kiindulási alap a mai fasizmus értelmezésére.

A mai fasiszták többnyire nem prédikálnak romantikus utópiákat organikus, prekapitalista társadalmakról. Nem kívánják forradalmak révén újrateremteni az "elveszett" közösségeket. Nem kárhoztatják a technikai civilizációt, a modern piacgazdaságot – sőt, gazdasági téren néha szélsőségesen liberális elveket vallanak. Nem propagálnak korporativista elveket, tulajdonképpen nem is totalitáriusak. A mai fasiszták prosperáló, gazdag nyugati társadalmak szülöttei, távol áll tőlük a javak újraelosztásáért folytatandó harc. Ami miatt azonban a mai fasizmust a változó tartalom és forma mellett is joggal rokoníthatjuk a hagyományos szélsőjobboldalisággal, az annak köszönhető, hogy mindkettő megpróbálja mozgósítani a xenofób érzületeket. A modern társadalmakban ezeknek újabb és újabb "alapot" a bevándorlási hullámok adnak. Mindemellett is a modern fasizmus egyre inkább pszichológiai fogalmakkal írható le – mivel a fasiszta szemlélet egyszerre depolitizálódik és individualizálódik.

Kovács András szerint, ha ez így van, vagyis egy alaposabb megértéssel kecsegtető pszichológiai szemszögből nézve nem fasizmusokról, hanem inkább fasiszták tömegeiről lehet beszélni, akkor az a leglényegesebb kérdés, hogy mi teszi, illetve teheti őket politikai tényezővé, izmussá?

A modern politikai antiszemitizmusról Kovács András olyan kulturális kódként beszélt, amely mára szinte mindenki számára érthető külön szótárral rendelkezik, legfeljebb néhány elszólásban "bújik ki a lóláb". Az új gyűlöletmozgalmak főpapjaival és híveivel szemben nem használ a hagyományos fasizmus borzalmaival, történelmi tényeivel való riogatás. Olyan társadalmi és mérsékelt politikai mozgalmak konszenzusos fellépésére van szükség a vészjósló jelenségekkel szemben, amilyenre örvendetes példát szolgáltatnak a közelmúlt németországi fejleményei – tette hozzá. 

Gerő András történész szerint a középkori keresztény világkép alapvető – és rosszul értelmezett – dualitásából, mely isten és ördög antagonisztikus ellentétére hivatkozva likvidált nem kívánatos társadalmi elemeket, jöttek létre a 18–19. században azok a szekularizált dualitások, melyek a szélsőbal retorikájában a munkásosztály–burzsoázia, a szélsőjobb retorikájában az árjafaj–csordaemberek szembenálló kettőségében gondolkodtak. Gerő szerint Lenin nevéhez köthető annak a ténynek a felismerése, hogy az "osztálytudatot" nem objektív kritériumok határozzák meg, ahogy még Marx hitte, hanem az azonos identitású tömegekbe kívülről kell "bevinni" az osztálytudatot, egy élcsapat propagandista tevékenysége által. Erre a célra alkalmasnak az értelmiséget látta Lenin, ezért beszélt az értelmiségről úgy, mint a forradalom bacilusáról. Mivel ennek a "meggyúró" folyamatnak szervezeti keretet is kell adni, ezért az "osztálytudat" szervezeti letéteményese a párt lett. Részben ide vezethető vissza az a kelet-közép-európai gondolkodásban megjelenő pártidentitás, amely egyúttal egyfajta gyűlöletidentitás is, hiszen a más párthoz tartozókat, vagy más nézetet vallókat erkölcsileg is stigmatizálja. A totális stigmatizáció jegyében a pártidentitásnak ellentmondó személyes társadalmi élményanyagot negligálni kell – a saját párthoz való tartozás saját osztályhoz, csoporthoz való tartozást is jelent, amely kizárja a "szembenálló fél" elfogadásának a lehetőségét is. Aki a párt ellensége, az az osztály, és végső soron a társadalom ellensége. Gerő szerint a politikai identitáscsoportok gyöngéd erőszakkal való "létrehozása" ma sem történik más eszközökkel. Szerinte Lenin "jól bevált" receptjét alkalmazza például a mai Fidesz–Kisgazdapárt koalíció is. Példaként Kövér László Fidesz-elnök kijelentéseiből szemezgetett a történész, bemutatva, hogy a pozitív pártidentitás építése miképpen rímel a MIÉP-képviselők nyilvános megdicsérésével, vagy hogy hogyan hozzák létre a gyűlöletet, és erősítik a negatív pártidentitást az ellenzéki pártokra használt "férgek és nyüvek"-szer? középkori toposzok.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!