hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki az úr az erdőben
Közel-Kelet: a valóság felrúgja a diplomáciai közhelyeket

Ami ma az izraeli politikában történik, meglehetősen nehezen értelmezhető hagyományos fogalmakkal. A szokásos álláspont szerint a békefolyamatban, az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242. számú határozata szerint, a "területeket békéért-elv"alapján Izraelnek vissza kell vonulnia a hatnapos-háború előtti határaira, és cserébe arab szomszédainak és a palesztinoknak el kell ismerniük Izrael létéhez való jogát békés és biztonságos határok között.



Ehud Barak Moszkvában. Megnyílt az út Szíria felé?    Fotók:
MTI

Izrael – a szokásos értelmezés szerint – a Rabin-kormányzat idején elindult a
helyes úton, megkötötte az oslói egyezményeket, és átadta a palesztinoknak a polgári
kormányzás jogát. Létrejöhetett – a történelemben először – egy palesztin törvényhozó
testület, és az izraeli hadsereg előbb a nagyobb városokból, majd pedig az azokat övező
falvakból vonult ki. Rabinék szabadon engedték a börtönökben fogva tartott
palesztinok javarészét. Izrael gazdasági segítséget nyújtott az autonómiának, és
felfegyverezte a palesztin rendőrséget. A Rabin, majd Peresz vezette kormányok mintát
jelentenek a nyugati és az arab közvélemény számára, mert vezetésük alatt a megkötött
egyezményeket azonnali végrehajtás követte. A folyamat így töretlenül haladt előre,
annak ellenére, hogy a szélsőségesek – így a szokásos változat – mindkét
oldalon összeesküdtek annak megállítására. Ezen erők, akiket Clinton, Rabin és
Arafat, a "béke ellenségeinek" nevezett, arab részről súlyos áldozatokkal járó
tömeges robbantásokat hajtottak végre. Izraeli részről pedig az ultraradikális Dávid
Kardja, Ejal-, a Kach- és a Zo Artzénu-mozgalmak szándékoztak megakadályozni a
folyamatot. Egy képviselőjük, Jigal Amir több revolverlövéssel megölte Jichak
Rabint, hogy elejét vegye a két nép, a palesztin és az izraeli megbékélésének.



Felharsan a kórus



Peresz az előrehozott választásokon vereséget szenvedett, de ez – a szokásos álláspont
szerint – a körülmények véletlen összejátszásával, illetve a választók tévedésével
magyarázható. A békefolyamat megakadt, mert Benjamin Netanjahu került hatalomra, aki
maga bizonyult a megtestesült akadálynak. Először is kiprovokálta az úgynevezett "Alagút-válságot",
újratárgyaltatta a Hebronról szóló egyezményt, és megkötötte ugyan a Wye-menti
megállapodást, de aztán az első csapatkivonások után leállította annak végrehajtását.
Netanjahu állandóan ürügyeket keresett, hogy ne kelljen végrehajtani az egyezményeket.
Például állandóan azt hangoztatta, hogy nemcsak Izraelnek kell végrehajtania egy
szerződést, de a palesztinoknak is. Így aztán nem kellett csodálkoznunk azon, hogy
mindenki megkönnyebbüléssel fogadta, amikor Netanjahu eltűnt a színről. Megbukott,
mert Izrael népe – belátva korábbi tévedését – ismét a békére szavazott: végre
ismét visszakerülhetnek a dolgok a régi kerékvágásba. Az új kormányfő, Ehud Barak
– jó tanítványként – majd befejezi, amit Rabin elkezdett. Ezt elősegítendő,
megszólalt a hagyományos magasztaló kórus Európából, Amerikából és az arab országokból,
hogy elősegítse ezt a folyamatot. Mint LaFontaine rókája, hogy kiénekeltesse a holló
szájából a sajtot. A mese azonban a valóságban egyelőre nem folytatódik, mert a
holló nem énekel, és a rókák egyre inkább elvesztik a türelmüket.



Az oroszlán közbeszól



Kedvező kezdeti jelek után a békefolyamat mégsem mozdul előre. Libanonban állóháború
folyik. Bár a Netanjahu-kormány már határozott arról, hogy kivonja csapatait a déli
biztonsági övezetből, Szelim Al-Husz kormánya – szír ösztönzésre – ezt elutasította.
A Hezbollah még akkor sem fejezi be katonai akcióit – jelentette ki Naszrallah, a
szervezet vezetője –, ha az izraeli csapatok visszavonulnak a nemzetközi határra. A
libanoni kormány pedig csak akkor ír alá békeszerződést, ha az összes palesztin
menekült elhagyja az ország területét. A szír elnök nem volt hajlandó megjelenni a
marokkói király temetésén, hogy elkerülje kézfogóját Ehud Barakkal, aki visszautasította,
hogy előzetesen kötelezettséget vállaljon a Golanról való teljes izraeli visszavonulásról.

A palesztinok pedig dühösek, s azt emlegetik, hogy Barak szakasztott olyan mint
Netanjahu. Szavakban – úgymond – a béke híve, ám állandóan kifogásokat keres,
hogy ne kelljen megvalósítania, amit a Wye-folyó mentén tavaly októberben aláírtak.
Arafat Amerikának panaszkodik. Madelaine Albright pedig elhalasztja izraeli útját.

Mi történik itt? A róka előbb szédelgő módon feldicséri a hollót, hogy éneklésre
bírva a szájában tartott sajtot megkapja, majd amikor ez azonnal nem következik be,
vicsorogni kezd, és segítségül hívja Samut, az oroszlánt, az erdő királyát.

A valóság azonban igencsak eltér a szokásos értelmezési kliséktől. A mintának
tekintett Rabin-kormányzat az oslói egyezmények megkötésében és végrehajtásában
súlyos hibákat követett el, amelynek következményeivel most a Barak-kabinetnek kell
szembesülnie. Az első súlyos hiba, hogy Izrael az Elvi Nyilatkozatban arra kötelezte
magát, hogy kivonul a Gázai-övezetből és a Nyugati part jelentős részéről, miközben
az összes súlyos probléma, így a menekültek visszatérése, a határok megvonása,
Jeruzsálem és a palesztin területek státusa a végső rendezésre marad.

Ez a megállapodás Izraelt nehéz helyzetbe hozta, mert amikor a legfontosabb kérdések
kerülnek napirendre, már nem marad kezében területi ütőkártya. Rabin és Peresz azt
gondolhatták, hogy a területek átadása olyan mértékben javítja meg a két nép közötti
kapcsolatot, hogy a végső rendezésre már Izraelnek nem szükséges ütőkártya. A másik
súlyos hibát az egyezmények végrehajtásában követték el. Rabin és Peresz elnézték,
hogy az aláírt megállapodásokat csak Izrael teljesíti, s Arafat, valamint a
palesztinok rendszeresen szabotálják a reájuk eső kötelezettségeket. Peresz még meg
is ideologizálta, mondván: "Ez most olyan időszak, hogy az izraeliek adnak, s a
palesztinok kapnak." Izrael területeket adott a palesztinoknak, de nem kapott békét
cserébe, mert e korszak izraeli áldozatainak száma ötszöröse egy korábbi háborús
időszakhoz képest. Az előrehozott választásokon 1996-ban Izrael Netanjahut juttatta
hatalomra, aki a biztonságos, azaz valódi békét ígérte az országnak. A kölcsönösség
követelményét hangsúlyozta, s a területekért cserébe békét és az aláírt szerződések
végrehajtását követelte.



Parlamenti képviselők gratulálnak Navaf Maszalának az új izraeli külügyminiszter
helyettesnek. Az eddigi legmagasabb rangú izraeli arab politikus

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!