hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Misztikus szupermarket
Reneszánszát éli hazánkban az ezotéria

2010. 09. 24.
„Ezoterikus tippek biciklilopás ellen", „Auragyógyászat", „Feng shui étterem", „Fürdőruha horoszkóp". Csak néhány min­den­napossá vált felirat, amivel az utcán, az újság­árusnál, a könyvesboltban, legsűrűbben pedig az interneten barangolva találkozhatunk nap mint nap. Úgy tűnik, az ezotéria a válság ellenére - vagy éppen azért, vagyis a létbizonytalanság növekedése miatt - virágzik.

A pénzügyi-gazdasági válság világméretekben jót tett az ezoterikus iparnak. Az Amerikai Médiumok Szövetségének tavalyi közlése szerint a krízis hatására tagságuk 99 százaléka számolt be klientúrája növekedéséről; a brit spirituális ipar pedig 2009-re 40 millió fontos üzletággá nőtte ki magát - írta év eleji közös felmérésében a Tárki és az Image Factory. Amíg korábban többnyire az 50 feletti özvegy nők érdeklődtek az okkultizmus iránt, addig ma már egyre több 20-30 éves fiatal kísérli meg kapcsolat- vagy karrierépítésre használni az auralátást, a látnoki vagy jóstehetségét, és ezért akár költséges tanfolyamokon is részt vesznek. Ezzel párhuzamosan világméretű jelenség, hogy a nagy egyházak veszítenek vonz­-erejükből: az Egyesült Államokban 18 év alatt szinte duplájára (8 százalékról 15 százalékra) nőtt a vallástalanok aránya, míg az amerikaiak egynegyede tartja magát „spirituálisnak", de nem vallásosnak. Felmérések szerint 1995 óta Magyarországon is duplájára nőtt a maguk módján vallásos emberek aránya, ami egyúttal azt is jelenti, hogy folyamatosan növekszik a transzcendencia iránti igény a társadalomban.

Ráadásul - mint Pácsonyi Daniella, a Nők Lapja Café internetes portál ezotéria rovatának szerkesztője lapunknak megjegyezte - a glóbusz nyugati felén már évtizedekkel korábban lezajlott az okkult „boom", Magyarországon azonban ez még ma is zajlik. Az ezoterikus tartalmak iránti igény okát a szerkesztő abban látja, hogy az emberek hinni akarnak valamiben, ami kapaszkodót jelenthet számukra a hétköznapok során. Mivel ő maga legfeljebb önbizalom-fejlesztő eszközként látja a témában való kutakodást, szerkesztőként megdöbbenve tapasztalta, hogy ha az oldalon nem frissül időben a horoszkóp, azonnal rengeteg olvasói panasszal találkoznak. Szerinte az ezotéria sikerének titka a megfoghatatlanságában rejlik, hiszen az emberi lét két legalapvetőbb vágyát ígéri egyszerre: az egészséget és a boldogságot.

Ez valószínűleg megmagyarázza, hogy mitől olyan csábító befektetés az ezotéria, hogy a legnagyobb kereskedelmi csatornák sugároznak sorselem­ző, jövendőmondó, távgyógyító és ehhez hasonló műsorokat. A „megboldogult" Budapest Televízióban annak idején távgyógyító Gyurcsók doktor talán álmodni sem mert arról, hogy a hasonló okkult praktikák a mainstream médiában is helyet kaphatnak majd. Márpedig jelenleg ez a helyzet, sőt a „profi" jövendőmondókat felsorakoztató, a TV2-n és a Hálózat Televízión is műsort adó EzoTv 14 országba sugároz nonstop élő tévéjós, tévésámán, tévéasztrológus és tévévarázsló programokat. Az üzleti logika érthető: a fentebb idézett Tárki-Image Factory-felmérés szerint a magyarok 40 százaléka hisz például abban, hogy élnek született gyógyítók, 31 százalékuk pedig meg van győződve arról, hogy vannak, akik látják a jövőt. A nők 22 százaléka már járt is jövendőmondónál.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!