„Eszméletlen" sok bejelentést kaptak a rendőrök a lakosságtól arra nézve, hogy kik azok a honfitársaink, akik baráti körükben nyíltan beszéltek arról, hogy gyűlölik a cigányokat, akár ki is nyírnák őket. „Minden ilyen bejelentést beraktunk a sor végére, hogy leellenőrizzük, de annyi volt, hogy majd belefulladtunk az információba" - ecsetelte a nyomozás nehézségeit egy, az ügyet ismerő forrásunk. Ráadásul a vizsgálatot végző Nemzeti Nyomozó Irodára hihetetlen mennyiségű munka szakadt az őssejtügytől kezdve a Magyarok Nyilai csoport elleni nyomozásig. Számtalan verziót állítottak fel az elkövetőkről, míg eljutottak a feltételezett tettesekig.
Úgy tudjuk, hogy például komoly szál volt a fegyverek „bemérése". Több nyomozó azzal foglalkozott, hogy feltárja a lehetséges beszerzői „vonalakat". A nyomozás egyik hozadéka, hogy kiderült: Szlovákiában nem túl szigorú szabvány szerint hatástalanított fegyvereket itthon visszaélesítenek „szakértők", amelyeket aztán különféle csoportok megvásárolnak. Úgy tudjuk, hogy az elfogott férfiaknál talált fegyverek beazonosítása is zajlik. Emellett számtalan alvilági és ideológiai baráti csoportra figyeltek fel, de végül nem ez vezetett el az ártatlan emberek lemészárlását kitervelő, a rendőrségi források szerint egyértelműen náci csoporthoz.
Szemtanúk szerint szótlanul, megadással tűrték a kommandósok múlt péntek hajnali akcióját a romák elleni sorozatgyilkosságokkal gyanúsított személyek, csak egyikük remegett. A debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyről és a fölötte lévő Karaoke bárból négy férfit vittek el, akik az elsődleges információk szerint kidobóként dolgoztak ott. őrizetbe vették, majd a bírósági döntés alapján előzetes letartóztatásba helyezték őket. Ezenkívül előállítottak egy programszervezéssel foglalkozó nőt, valamint egy közeli lakásból egy másik férfit is, akiket tanúként hallgattak ki. A rendőrök azt állítják: „egy teherautónyi" bizonyítékot foglaltak le összesen 16 helyszínről, például többek között hat sörétes és golyós fegyvert - amelyekkel kaliberük alapján a gyilkosságokat is elkövethették -, illetve egyéb lőfegyvereket. Szintén lefoglaltak térképeket, amelyeken a támadások célpontjául szolgáló házak is be voltak jelölve.