hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Gulágról a szabadságba
Natan Scsaranszkij, aki nem alkudott meg a zsarnoksággal

2008. 06. 25.
1973 tavasza, egy átlagos nap a Szovjetunió Vízum és Engedélyhivatalának (OVIR) moszkvai központjában. A tisztviselők irathalmokkal körülvéve buzgón pecsételik le a kiutazási kérvényeket a „kérelmük elutasítva”megjelöléssel, majd ezeket újabb kupacokba rendezve postázzák folyton reménykedő családoknak. Néhányat félretesznek, ezek kérvényezőinél hamarosan megjelenik a KGB letartóztatási vagy enyhébb esetben még csak házkutatási paranccsal, hogy az emigrálni akaró „hazaárulókat” örökre eltüntessék valahol a messzi Szibériában. A sok száz kérvény egyikének fejlécén az Anatolij Boriszovics Scsaranszkij név állt.



Natan Scsaranszkij feleségével a repülőtéren a szabadulás napján

Fotó: Reuters

A név tulajdonosa egyszerű zsidó átlagemberként 1948-ban született
Ukrajnában. Nagyapja rabbi, míg szülei vakbuzgó kommunista párttagok voltak. Ez
a kettősség nem volt meglepő az akkori szovjet zsidó társadalomban. Marx tanai
beleivódtak a vallástól mindinkább elforduló emberek gondolkozásmódjába, akik
kétezer évnyi szenvedésük megoldását látták a kommunista eszmékben. A következő
generáció viszont mindinkább kiábrándult a rendszerből, látva a zsarnokságot és
azt, hogy az antiszemitizmus talán még inkább szerves része a Szovjetuniónak,
mint a cári időknek. Izrael megalakulásával új korszak reménye bontakozott ki a
zsidó hazára vágyó fiatalok körében.

Scsaranszkij esetében sem volt másképp, aki jövendő hazájával egyidőben látta
meg a napvilágot. Sikeres matematikusként dolgozott Moszkvában, és kiváló
sakkozó hírében állt. Nagy esélye volt, hogy szép karriert fut majd be a
pártban. Miközben környezete irigyelte, ő egyre inkább megundorodott attól a
rendszertől, amelyben élt.

Scsaranszkij más zsidókkal együtt dermedten figyelte az 1967-es izraeli-arab
háborút, amikor az orosz propaganda nap mint nap hosszasan taglalta, miként
pusztítja el az öt szövetséges arab hadsereg a „náci kollaboráns, népirtó”
Izraelt. Majd hirtelen minden elhallgatott. Scsaranszkij különböző forrásokból
hamarosan megtudta, hogy az aprócska zsidó állam váratlan győzelmet aratott. Az
orosz ellenzéki zsidóság lelkesen fogadta a hírt. Úgy érezték, megtalálták a
célt, amelyért érdemes küzdeni: a kivándorlásért az új zsidó hazába. Így lett a
kommunista üdvöskéből is mindenre elszánt cionista.

Scsaranszkij 1973-ban döntött véglegesen, amikor beadta a kiutazási kérelmét.
Csatlakozott az illegalitásban működő ellenzékhez és a későbbi Nobel-békedíjas
világhírű orosz atomtudós, Andrej Szaharov angol tolmácsaként emberjogi
aktivista lett. Barátaival megalapította a Refjuznyik elnevezésű polgári
engedetlenségi mozgalmat, és annak szóvivője lett. Célkitűzésük az volt, hogy
minél több zsidó megkaphassa a kivándorlási engedélyt Izraelbe és elérjék a
szabad emigrálás jogát. Az emberi jogok megsértését bizonyító dokumentumokat
juttattak el az Egyesült Államokba. A nyugati közvélemény felháborodása és a
nemzetközi nyomás végül sikerre vezetett: több mint harmincezer szovjet zsidó
emigrálhatott Izraelbe.

Időközben megérkezett a hivatalos válasz Scsaranszkij kiutazási kérelmére is, a
várakozásoknak megfelelően egy nagy vörös elutasító pecséttel. Beindult a KGB
megtorló apparátusa: kirúgták a munkahelyéről, az újságok és a munkatársai is
nap mint nap szidalmazták a továbbra is aktívan tevékenykedő Scsaranszkijt.

Amikor azonban Nixon amerikai elnök a Szovjetunióval kötött hadászati
megállapodás érdekében megszakította a kapcsolatát a zsidó ellenzéki
csoportokkal, a KGB kapott az alkalmon és megkezdte a tömeges letartóztatásokat.
A KGB-ügynökök napok alatt csendben elhurcolták a Refjuznyik mozgalom vezetőit.
A játszma úgy tűnt, hogy véget ért. A nyugati világ hallgatott.

Scsaranszkij ennek ellenére egészen 1977-ig szabadlábon volt. Felesége, Avital
ekkor váratlanul megkapta a kiutazási engedélyt. Először nem akarta elfogadni,
de Scsaranszkij kényszerítette, hogy szálljon föl a repülőre, mondván legalább
az egyiküknek ki kell jutnia Izraelbe. Azt ígérte, hamarosan majd találkoznak
Jeruzsálemben. A „hamarosan” végül közel tíz évet jelentett.

Néhány nappal felesége elutazását követően a KGB letartóztatta Scsaranszkijt. A
hírhedt Lefortovo nevű börtönbe hurcolták, ahol egy alacsony, szűk magánzárkába
zárták. Mindenét elvették, meztelenre vetkőztették, megverték, megalázták. (A
„KGB-kezeléssel” a foglyokat minél jobban meg akarták alázni, hogy elveszítsék
minden önbecsülésüket és lelkierejüket, így a tárgyaláson már ne tudjanak
kiállni az igazuk mellett, hanem közönyösen, kábultan magukra vállalják a koholt
vádakat.)

Scsaranszkij összesen tizenhat hónapot töltött a Lefortovo börtönben. Bár az
orosz titkosszolgálat minden eszközzel igyekezett megtörni, Scsaranszkij
tiltakozásul éhségsztrájkokat kezdett, a másfél év alatt összesen több mint
kétszáz napon át nem volt hajlandó enni. A KGB végül engedett, hiszen nem
akarták, hogy foglyuk a tárgyalás előtt éhen haljon. Scsaranszkij emlékirataiban
felidézi, hogy egy mondat lebegett előtte: „Semmi, amit mások tesznek, nem tud
megalázni, egyedül csak én tudom megalázni önmagam.”

Elérkezett 1978. július 14-e, a tárgyalás napja. A vádak: hazaárulás és az
Egyesült Államok javára való kémkedés. Scsaranszkij azzal kezdte beszédét, hogy
először nem a teremben levőkhöz, hanem népéhez és feleségéhez akar szólni. „A
kihallgatásom alatt a főnyomozó azzal fenyegetett, hogy a kivégzőosztag elé
juttathat, ha ellenállok. Ha viszont együttműködök a zsidó kivándorlási mozgalom
megsemmisítésében, teljes szabadságot kaphatok és hamarosan viszontláthatom a
feleségemet is. Öt éve kérvényeztem a kivándorlási engedélyt Izraelbe. Most
messzebb vagyok, mint valaha ettől az álmomtól. Bánkódnom kéne, de boldog
vagyok. Boldog vagyok, hogy tisztességesen éltem, békében a lelkiismeretemmel és
nem árultam el a lelkemet még a halálos fenyegetések alatt sem. Boldog vagyok,
hogy együtt dolgozhattam olyan tiszteletreméltó, bátor, elszánt emberekkel, mint
Andrej Szaharov, Jurij Orlov és Alekszander Ginzburg… Több, mint kétezer éve a
zsidó emberek – az én népem – szétszórattak. De bárhova kerültek is, minden
évben elismételték: »Jövőre Jeruzsálemben!«. Most, mikor távolabb vagyok, mint
valaha a népemtől és feleségemtől, hozzájuk fordulok, és azt mondom nekik: »Jövőre
Jeruzsálemben!«. Magukkal pedig, akik azzal lettek megbízva, hogy megerősítsék
az előre megírt ítéletet: Nincs semmi beszélni valóm!”

Scsaranszkijt a bíróság tizenhárom év munkatáborra ítélte.

Perm–35

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!