hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Már a Tusványos sem a régi

2006. 08. 01.
Tizenhetedik alkalommal szervezték meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort július 18–23. között a meseszép erdélyi Tusnádfürdon. Az emberi léptékkel számolva jövore már felnottkorát ünneplo Tusványosra idén még a fiatalos szeleburdiság volt a jellemzo, az eloadások sokasága és változatossága miatti rohanás, melyet tizenegy helyszín között kellett kivitelezniük az érdeklodoknek.

Kezdetben néhány magyarországi és romániai fiatalban a Kárpát-medence
problémáiról való alaposabb eszmecserék miatt fogalmazódott meg a tábor ötlete.
Az egyre nagyobb népszeruségnek örvendo szabadegyetem és diáktábor azonban
néhány év alatt kinotte Bálványost, és Tusnádfürdore költözött át, az Olt
völgyébe. Az olyan – eredetileg kituzött – célokból, mint a román és magyar
értelmiségiek párbeszéde az erdélyi közéletrol, politikáról, valamint az estéket
színesíto színvonalas koncertek, idén nem sok minden valósult meg.

A megnyitón a Magyarország és Románia viszonya az EU-ban címu eloadás egyik
szónoka, Németh Zsolt, az Országgyulés Külügyi Bizottságának elnöke, azzal adta
meg az alaphangot, hogy kijelentette: vagy rivalizálni kezd a két ország, vagy
közös vállalkozásnak tekinti az EU-n belüli együttmuködést.

Fel kell lépni a politikai hazugság ellen – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz
elnöke táborzáró eloadásában, ahol elsosorban a magyarországi belpolitika kapott
helyet, igaz, szólt pár szót nemzetpolitikáról is. Ugyanitt Németh Zsolt egy
kiáltványt olvasott fel Jó reggelt, Magyarország! címmel, majd hozzá
csatlakozott Tokés László egy Jó reggelt, Erdély! címu felhívással, amely a
fideszes dokumentum hazai viszonyokra alkalmazott kiegészítése volt.

Súlyos baleset is kapcsolódik az idei Tusványos nevéhez. Répás Zsuzsa, a Fidesz
külügyi kabinetjének titkára hazafelé tartott, amikor a Maros megyei Hármas falu
határában a rossz útviszonyok miatt autóbalesetet szenvedett. A sérültnek több
nyakcsigolyája is eltört, egyben koponya- és tüdosérüléssel helikopteren
szállították Marosvásárhelyrol Budapestre. Az orvosok elmondása alapján állapota
súlyos, de nem életveszélyes.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!