hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán–Semjén: 0–1
A KDNP-t se lenyelni, se kiköpni nem lehet

2006. 05. 16.
A Fidesz „farvizén” újra parlamentbe jutott Kereszténydemokrata Néppártmáris elérte első jelentősebb politikai sikerét. Orbán Viktor szándékával szemben előbb külön képviselőcsoportot alakított, majd megakadályozta, hogy a Fidesz elnöke egy személyben dirigálja a két frakció munkáját összehangoló Magyar Szolidaritás Szövetségét. A KDNP célja egyértelműen az újjászerveződés – ehhez pedig elengedhetetlen az önállósodás.



Fotó: Vörös Szilárd

A külön KDNP-frakció kétségtelenül jelentős előnyökkel jár – elsősorban
persze a kereszténydemokraták számára. Semjén Zsolt pártelnök nem véletlenül
vetette fel már a választási kampányban – Orbán ellenvéleménye dacára is – az
önálló képviselőcsoport megalakításának ötletét. Ezzel ugyanis a Fidesztől
független anyagi bázist teremthetnek (az Országgyűlés kasszájából évi több mint
150 millió forint jut majd frakciójuk működtetésére, pártalapítványuk pedig
külön költségvetési támogatást kap); függetlenül kommunikálhatnak; és a párt –
célként megfogalmazott – újjáépítéséhez szükséges önállóságra is szert tehetnek.
Az általa szorgalmazott jobboldali egység megőrzése érdekében Orbánnak annyit
sikerült elérnie Semjénnel szemben, hogy Magyar Szolidaritás Szövetsége
fantázianévvel létrehozott egy újabb jobboldali kreációt, amely a két frakció
közös munkáját koordinálná.

Az eredeti tervekkel szemben azonban ezt nem egy személyben a Fidesz elnöke
irányítja. A frakciószövetség vezető testülete ugyanis – Orbán korábbi
nyilatkozata alapján – a két frakcióvezetőből (Navracsics Tibor, illetve Semjén
Zsolt), valamint a frakciószövetségi elnökből és a társelnökből (Orbán, illetve
szintén Semjén) áll. A Fidesz elnökének megfogalmazása szerint a frakcióvezető
irányítaná a „hadakat a parlament üléstermében”, feladata lenne a frakció
nyilvánosság előtti munkájának a szervezése, illetve koordinálná az ehhez
szükséges szakmai munkát. Ami ezen túl van, az tartozna a frakciószövetség
elnökéhez és társelnökéhez. Ezek lényegében a frakciószövetség legfontosabb
szervezetirányítási döntései, mint például a hivatalvezetők kinevezése és a
bizottsági helyek elosztása.

Navracsics Tibor (képünkön), a Fidesznek a héten megválasztott frakcióvezetője
egy tévéműsorban elmondta, hogy pártja szempontjából nem lát különösebb
problémát abban, hogy a KDNP külön frakciót alakított. Mint mondta, a közös
frakciószövetségben „konszenzusról és közmegegyezésről van szó”, és folyamatosan
egyeztetnek majd a közös országgyűlési munkáról. „Az »egy a tábor, egy a zászló«
elve mindig is azt jelentette, hogy a Fidesznek nyolc társszervezete van a
szövetségen belül is, és a KDNP nincsen a falakon kívül, ezért az, hogy a
Parlamentben három jobboldali párt is külön frakcióban dolgozik majd, nem
jelenti az elmélet halálát” – jelentette ki Navracsics.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!