hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Japánban gyártják a magyar üvegbetont

2006. 05. 23.
Losonczi Áron (képünkön), a LiTraCon – fényáteresztő beton feltalálója jelenleg nem gondolkodik azon, hogy találmányát itthon gyártassa. „A gyártás olyan dolog, amelynek megvalósításához egy megfelelő felkészültségű szakmai partnerre lenne szükségem. Konkrétan egy olyan betoncégre gondolok, amelyben megvan a nyitottság és a képesség ahhoz, hogy ezt a technológiát ipari méretekben alkalmazni, fejleszteni, gyártani tudja. Ilyen betonvállalatot pedig Magyarországon még nem találtam” – mondta lapunknak a feltaláló, aki (mint arról lapunk is hírt adott) a múlt év decemberében sikeresen szerződést kötött a japán Sumita Optical Glass nevű vállalattal. Ez a folyamat most ott tart, hogy a próbaperiódus után túljutott a sikeres próbagyártáson is, és a termék remélhetőleg hamarosan megjelenik a japán piacon. Terjesztése egyelőre csak Japán területére lesz korlátozva. A japán partner mellett Losonczi tárgyalásokat folytat egy másik külföldi partnerrel is, hazai vállalkozása pedig – tervei szerint – egyre inkább szolgáltatási jellegű feladatokkal, illetve tanácsadással és termékfejlesztéssel foglalkozna.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!