hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vészhelyzet Európa-szerte

2006. 04. 11.
A heves esőzések és a hó hirtelen elolvadása miatt kialakult súlyos árvízhelyzet következtében nemcsak Magyarországon, hanem Csehország jelentős részén is szükségállapotot hirdettek. Közép-Kelet-Európában és Ausztriában ezreket kellett kitelepíteni otthonaikból.



Fotó: AP

Lapzártakor Csehország tizennégy tartományából hétben hirdettek ki
szükségállapotot, többek között az ország középső részén, Ustecky, Olomouc és
Pardubice régiókban, az ország déli részén, Dél-Morvaországban és Zlin
tartományban, az ország keleti részén.

A Morva folyó által fenyegetett Olomouc-ban a veszélyeztett területekről már
kétezer-ötszáz embert telepítettek ki, és a belügyminiszter szerint a vízszint
emelkedésével Prága is egyre veszélyeztetettebb lesz. Sokan nem akarják elhagyni
otthonaikat, elenyésző létszámban veszik egyelőre igénybe az átmeneti
szállásokat a városban. Harminc kilométerre a fővárostól, Melnikben is kritikus
a helyzet, az Elba és a Vltava folyók találkozásánál a jelenlegi állás szerint
valószínűleg több ezer embert kell majd kitelepíteni.

Csehországban az áradások miatt már hét ember halt meg, és ketten eltűntek,
köztük egy hatéves gyerek is Sokolovból.

A kisgyerek, aki egy emelkedő vízszintű patak mellett játszott barátaival,
vasárnap éjszaka tűnt el.

Usti nad Labem tartományban, a német határ közelében megbénult a közlekedés,
miután az Elba hétfő éjszaka elérte a 879 centiméteres magasságot. Ezen a részen
a folyó normális vízszintje két méter, az ár ugyanakkor elmarad a 2002-es
árvízkatasztrófa idején mért, közel tizenkét méteres magasságtól. A régióban
elrendelt kitelepítések legalább négyezer embert érintenek.

Ausztriában is már legalább négyszáz embert kellett kitelepíteni, miután egy gát
átszakadt Dürnkrut közelében. A helyi tűzoltóság kiürítette a város
vasútállomását, áruházát, valamint benzinkutakat és egy élelmiszer-ipari
vállalatot. A szomszédos városból száznegyven katonát és háromszáz tűzoltót
rendeltek ki, helikopterekkel és teherautókkal szállítottak betontömböket az
árvízvédelem megerősítésére – nyilatkozta Günter Platter osztrák védelmi
miniszter. Az árvíz miatt az osztrák vasúti társaság huszonnégy órára lezárta a
Bécs–Csehország között közlekedő vasútvonalat, biztonsági okokra hivatkozva.

Drezdában is egyre magasabbra emelkedik az Elba vízszintje. A gátakat
homokzsákokkal erősítik, mivel a lassú vízszintemelkedés miatt fennáll a
veszélye, hogy átáznak. A hatóságok szerint viszont a jelenlegi helyzetet
összehasonlíthatatlanul jobban kezelik, mint 2002-ben. A keletkezett károk sem
annyira súlyosak, mint négy éve. Ennek ellenére itt is elrendeltek
kitelepítéseket, amit az emberek egyelőre nem teljesítenek, pedig előfordulhat,
hogy nem fogják tudni száraz lábbal elhagyni házaikat, ha tovább várnak. „Az
»évszázad áradása« után a helyiek éppen csak újra fel tudták építeni
egzisztenciájukat, érthető módon nem szívesen válnak meg tőle” – nyilatkozta
Detlef Sittel, Drezda polgármestere. Sittel szerint „fölösleges veszélynek
teszik ki magukat azok, akik a felszólítás ellenére az otthonukban maradnak”. A
szászországi miniszterelnök, Georg Milbradt (CDU) nyilatkozata szerint „aki
életveszélybe kerül, nem lesz magára hagyva”.

Áradás áldozatokkal

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!