A krízis még november 13-án kezdődött, amikor a Kína északkeleti részén található Csilin tartományban az állami tulajdonban lévő China National Petroleum Corporation (CNPC) egyik leányvállalatának vegyi üzemében robbanás történt. A súlyos baleset – amelyet állítólagosan emberi gondatlanság okozott –, az üzem benzolfeldolgozó tornyánál következett be, ám a cég vezetősége cáfolta, hogy az esetnek bármilyen komolyabb környezetkárosító hatása lenne. A szóvivők arról győzködték a lakosságot, hogy nagyobb légszennyeződéstől nem kell tartani, arról pedig szó sincs, hogy a közeli Sungari folyóba benzol került volna. Mint néhány szokatlanul éles hangvétel? cikkből később kiderült, a hatóságok a lakosság figyelmeztetése helyett előbb nagyobb mennyiség? vizet próbáltak a folyóba pumpálni, hogy a vízbe került mérgező anyagok koncentrációját csökkentsék. A közeli Hejlungcsiang tartomány lakossága mindeközben mit sem sejtett afelől, hogy egy közel 80 kilométer hosszú, 100 tonnányi benzolt és nitrobenzolt tartalmazó folt hömpölyög lassanként ivóvízkészleteik felé.
A tartomány vezetői és a közel tízmillió lakosú Harbin város vezetése csak egy héttel a baleset után értesült a veszélyről, ám a lakosság értesítését ők is halogatni kezdték. Ilyen súlyos esetekben a helyi vezetőknek mindig meg kell várniuk Peking utasítását arra nézve, hogy mit mondhatnak el a lakosságnak. Harbin vezetése végül – mivel el akarta kerülni a szennyeződés miatt esetlegesen kialakuló pánikot – csak annyit tett közzé, hogy "általános karbantartás" miatt ideiglenesen elzárják a vízvezetékeket a városban. Azt azonban csak kevesekkel sikerült elhitetni, hogy egy általános karbantartást a fagypont alatti téli zimankóban kell elvégezni, ráadásul úgy, hogy egyszerre zárják el mindenhol a vezetékeket. Rövid időn belül az a rémhír terjedt el, hogy a vizet azért zárták el, mert földrengés várható. A helyzet odáig fajult, hogy az egyik helyi újságnak címlapon kellett közölnie: "Nem lesz földrengés Harbinban!" A hatóságok ezek után már kénytelenek voltak bevallani a "vízvezeték-karbantartás" valódi okát.
Harbin vízszükségletének több mint nyolcvan százalékát a Sungari folyóból elégíti ki, ám, a szennyeződés miatt öt napon át közel négymillióan maradtak csapvíz nélkül. A kormány tartálykocsikban szállított a városba tiszta vizet, amelyért a helybélieknek a téli mínuszokban kellett akár órákig is sorban állniuk. A lakosok háztartásaik szinte összes fellelhető edényét magukkal hozták: vödrökkel, tartályokkal, lábasokkal, teáskannákkal próbáltak minél több vizet begyűjteni. A szupermarketek polcai a pánikszer? felvásárlások miatt hamar kiürültek: elsősorban ásványvízből, üdítőkből és tejből készleteztek be maguknak a harbini polgárok. Miután a benzolfolt lomhán továbbhömpölygött, a csapokból is újra megindult a víz, ám a hatóságok újra figyelmeztették a lakosságot: néhány napig még ne igyanak belőle. A szennyeződés következtében egyes mérések a folyón a benzolszint megengedett értékének több mint százszorosát mutatták. (A benzol a rákkeltő anyagok közé tartozik. A nyersolajból nyert vegyszert m?anyagok, festékek, ragasztók, mosószerek, rovarirtók gyártásánál használják. Magas koncentrációban leukémiát, vese- és májproblémákat, végső soron pedig halált okozhat.)
A helyzetet tovább rontotta, hogy a kínai hatóságok késve értesítettek még egy érintett felet: Oroszországot. A Sungari folyó ugyanis a kínai-orosz határon hömpölygő Amur folyóba sodorja majd a foltot, ami várhatóan közel egymillió ember hétköznapjait befolyásolja majd. Az 580 ezres Habarovszk várost várhatóan december első hetében éri majd el a benzolszőnyeg, így már ott is a vízvezetékek elzárását tervezik. Közben a hatóságok több tonna aktív szén szállítását is megszervezték a térségbe, ez az anyag ugyanis abszorbensként képes elnyelni a halálos vegyszert. A tudósok szerint azonban a helyzet nem ilyen egyszer?: három-öt évig is eltarthat, mire a szennyeződés lebomlik.
A növekedés ára
A gazdasági növekedésért cserébe Kína nagy árat fizet: folyóinak már több mint a 70 százaléka szennyezett. Az elmúlt ötven évben mintegy ezer tavat tüntettek el, és az ország hatalmas területének közel egyharmada szenved savas esőtől. A világ legveszélyeztetettebb folyójának tartott legendás Sárga-folyó a beszámolók szerint néhány helyen már csak szánalmas erecskévé apadt. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a világ tíz legszennyezettebb városából hét Kínában található. Az ország energiaszükségletének 70 százalékát széntüzelés? erőművekkel fedezi. A városi szmog közel 400 ezer ember korai halálát okozza évente. A légszennyeződés miatti egészségügyi költségek és kieső munkanapok évi 25 milliárd dollárba kerülnek Pekingnek. Az ország 1,3 milliárd fős lakosságából csaknem 980 millióan isznak legalább részben szennyezett vizet naponta. Az elemzők szerint nem túlzás azt állítani, hogy a csilini tragédia kisebb-nagyobb mértékben napi szinten történik Kínában. A gazdasági növekedésből nagy szeletet hasítanak ki a rendkívüli költségek: míg a balesetek és katasztrófák éves szinten 80 milliárd dollárt emésztenek fel, a környezetszennyeződéssel kapcsolatos kiadások a GDP 8-15 százalékára rúgnak.
Paradox módon a fejlődő világban épp Kína rendelkezik a legjobb és legkiterjedtebb környezetvédelmi szabályozással. A probléma azonban az, hogy ezek nagy részét a gyakorlatban figyelmen kívül hagyják. Azok a gyárak, amelyek megvásárolják a szükséges berendezéseket sokszor költségcsökkentés céljából nem helyezik üzembe a gépeket, mások pedig olyan sokáig működtetik azokat, hogy balesetveszélyessé válnak. Hiába a központi szabályozás, ha helyi szinten az a nyomás helyeződik a vezetőkre, hogy tovább kell fokozni a növekedést, és meg kell tartani a munkahelyeket. S miközben a harbiniek továbbra is gyanakodva vizsgálgatják poharuk tartalmát, a pekingiek azt lesik, hogy a Góbi sivatagból érkező szél mikor szállítja el végre a felhőkarcolók tetejét eltakaró sárgás-barnás szmogfelhőt.
2005. 12. 02. (IX/48)
