hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aki legyőzte a Gonosz Birodalmát
Búcsú Ronald Reagantől

2004. 06. 14.
Most, hogy az Egyesült Államok negyvenedik elnöke, Ronald Wilson Reagan halott, nem hallani azokat a jelzőket, amelyekkel a volt elnököt saját hazájában is, külföldön pedig még inkább jellemezték. E vélemények szerint Ronald Reagan nem volt különösebben tehetséges, egyesek butának is nevezték, ami pedig távol áll a valóságtól. Ronald Reagan elnöknek született, ha úgy tetszik, született elnök volt: ifjúkorában a főiskolai diákönkormányzat, a negyvenes-ötvenes években a Filmszínészek Szakszervezetének elnöke, a hatvanas-hetvenes években Kalifornia állam, 1980-tól nyolc éven keresztül pedig az Egyesült Államok első embere volt.



Elnöki tablókép 1990-ből. Bush, Reagan, Carter, Ford, Nixon: négy republikánus mellett egy demokrata Fotó: Reuters

Ronald Reagan tipikus vezető volt, aki zseniálisan találta meg a módját annak, hogy hogyan bátorítsa, buzdítsa hallgatóságát. Főiskolás korában egy sztrájk megszervezésével bízták meg, aminek következtében a főiskola elnöke lemondott. "Életemben először éreztem, hogy a szavaim elérik és megragadják a hallgatóságot" – írta visszaemlékezéseiben. Nem utoljára történt ez meg vele: 1964-ben Barry Goldwater szenátor kampányát támogatva briliáns szónoklatban fogalmazta meg későbbi politikájának – a kisebb államnak és az adócsökkentésnek – az elveit. Ennek a beszédnek is köszönhető, hogy bár Goldwater veszített, de Reaganre felfigyeltek, és néhány gazdag kaliforniai republikánus támogatásával 1966-ban ő lett Kalifornia állam kormányzója. Reagan beszédeit tanulmányozva el kell ismernünk, hogy különleges szónok volt, világosan fogalmazta meg mondanivalóját. (Több mint húsz év után is beleborzong az ember, ha meghallgatja klasszikussá vált beszédét, amelyben a Szovjetuniót a "Gonosz Birodalmának" nevezte.)

Reagan kormányzóként és elnökként tovább élte azt a szerepet, amelyet több mint ötven filmjében korábban már eljátszott: ő volt a tipikus hős, aki a reménytelen helyzet ellenére sem adja fel. Az Egyesült Államoknak pedig pont ilyen hősre volt szüksége, Reagan ugyanis – Bob Woodward, a Washington Post újságírójának visszaemlékezése szerint – "erővel beszélt és erősnek látszott". 

Amerika nehéz és depressziós időket élt át Reagan színre lépése előtt. A hetvenes évek csupa olyan üggyel szolgált, amely elbizonytalanította a nemzetet: a vietnámi fiaskó, a Nixon lemondásához vezető Watergate-ügy, a Carter-korszakot jellemző gyengekez? kormányzás, majd az ezt betetőző iráni túszejtés megrendítette az amerikaiak optimizmusát. Ronald Reagan azonban gyökeres változást hozott. Alapelvei világosak és könnyen érthetőek voltak: kisebb államra, alacsonyabb adókra, reményre, hitre, erőre van szükség. Neki pedig volt hite is és ereje is, az ebből fakadó optimizmus és tettrekészség pedig egy idő után ráragadt a nemzetre is. 

Reagan politikája – ahogyan beszédei is – világos és lényegretörő volt, ami elsősorban személyes hitének és világnézetének volt köszönhető. Bár a hit kérdése az ő hivatali idejében nem volt annyira központi kérdés, mint Jimmy Carter esetében, Reagan újjászületett és Bibliában hívő kereszténynek vallotta magát. A Gonosz Birodalma cím? beszéde például az Evangéliumi Hívők Nemzeti Szövetségének gyűlésén hangzott el. Egy közel húsz évvel ezelőtti interjúban, amikor még nem volt világos, hogy elnöksége egy történelmi korszakot fémjelez majd, Pat Robertsonnak, a CBN műsorvezetőjének Reagan kifejtette: azért optimista, mert az ország Isten kezében van, és Isten segíteni fog. 

Reagan értelmezésében "a kormány nem megoldás a problémáinkra, a probléma maga a kormány", és nekilátott, hogy a túl nagyra nőtt kormányt – ahogyan beiktatási beszédében nevezte – összezsugorítsa. 

Reagannek a nemzetközi közösség számára is volt világos üzenete, amelyben kifejtette, hogy Amerika vonakodása a konflikustól nem jelenti azt, hogy nem akar és nem tud harcolni, majd bebizonyította, hogy ez így is van, akár személyes életéről, akár Amerikáról van szó. Amikor 1981-ben az elmebeteg John Hinkley merényletet követett el az elnök ellen, és egy golyó a szívétől alig néhány centiméterre fúródott be, Reagan a szokásos humorával kezelte a helyzetet: "Elfelejtettem lehajolni – szabadkozott a felesége előtt, a műtétre készülő orvosoktól pedig megkérdezte: – Ugye, önök republikánusok?" 

A műtét után gyorsan felépült – a közvélemény számára ez is azt mutatta, hogy erős és energikus személyiség –, és "gőzerővel" látott neki a gazdaság talpra állításának. Három év alatt 25 százalékkal csökkentette az adókat, és a két számjegy? inflációt is sikerült letörnie. Ennek ellenére a nyolcvanas évek elején az ország gazdasága recesszión ment keresztül, nőtt a munkanélküliség. 

Reagan szokásos optimizmusával kitartásra bíztatta a nemzetet, és a jövő végül őt igazolta. A gazdaság 1983-tól – békeidőben – korábban példa nélküli növekedésnek indult, és semmi sem akadályozhatta meg, hogy 1984-ben újraválasszák. "Újra hajnalodik, Amerika!" – hirdette Reagan, és szinte totális győzelmet aratott Walter Mondale fölött, aki csak saját államában, Minnesotában tudott győzni vele szemben. 

Elnökségének második ciklusában politikájának középpontjába elsősorban nemzetközi kérdések kerültek, ezen belül is a kommunizmus elleni harc. Reagan hitbeli és világnézeti meggyőződésének köszönhetően gyűlölte a rabságot, és mindent megtett, hogy szabadságot adjon nemcsak saját nemzetének, hanem másoknak is. "Gorbacsov úr, rombolja le ezt a falat!"– üzente a szovjet főtitkárnak a Brandenburgi kapu előtt elmondott híres beszédében 1987-ben. És a fal néhány év múlva tényleg leomlott, köszönhetően annak az offenzív politikának, amelyet folytatott. Reagan bátor fellépésével önbizalmat adott az országnak, amely korábban – a valós helyzet ellenére – úgy érezte, hogy elvesztette a fegyverkezési versenyt.

Néhány év kellett csak hozzá, és Reagan megnyerte ezt a versenyt is. Amerika békeidőben sohasem látott fegyverkezésbe fogott, 35 százalékkal növelte a hadi kiadásokat, az ország magabiztossága és biztonsága érzékelhetően nőtt. Reagan a kemény kéz politikájának híve volt, és az ellenfelek értették az üzenetet: 1983-ban az amerikai csapatok bevonultak Grenadába, 1986-ban bombázta Líbiát, mert líbiai terroristák Nyugat-Berlinben megöltek három amerikai katonát. A mostanában "jó útra térő" Kadhafi továbbra is keserűen emlékezik a volt elnökre, véleménye szerint kár, hogy Reagan elnök meghalt, mielőtt bíróság elé állhatott volna Líbia bombázásáért. 

Ha ezért nem is, de egy másik ügyben az elnöknek valóban bíróság elé kellett állnia, ez volt a híres Irán-kontra ügy. Érdekes, hogy amíg arra mindenki emlékszik, hogy az ügy árnyékot vetett Reagan elnökségére – a kongresszusi vizsgálat azt akarta kideríteni, hogy támogatta-e a kormányzat törvénytelen módon a nicaraguaiakat –, azt már jóval kevesebben tudják, hogy a Lawrence Walsh független ügyész által vezetett vizsgálat 1994-ben azzal a végeredménnyel zárult, hogy Reagan és alelnöke, idősebb George Bush nem követtek el semmilyen törvénytelenséget. Az Irán-kontra ügy ellenére Reagan széles kör? külpolitikai sikereket ért el, ezek közül a legnagyobb az amerikai–szovjet megbékélés, aminek következtében felengedett a hidegháborús fagy, új időjárás köszöntött Európára. 

Reagan 1985 novemberében találkozott először Gorbacsovval Genfben. Ezt még több találkozó követte, majd 1987-ben aláírták a középhatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló egyezményt. Reagan emlékiratainak írásakor felidézte Michael Kordának (a híres filmrendező unokaöccse), hogyan zajlott le Gorbacsovval való első találkozása. Reagan elmondta Gorbacsovnak, hogy mindketten családfők és apák, ezért családjuk, nemzetük érdekében egyezségre kell jutniuk. Reagant mellesleg körülvette egy kedves családfői légkör, 1987-ben, a Challanger tragédiájakor a "nemzet apjaként" vigasztalta a gyászoló országot, az 1983-as bejrúti merénylet után, amelyben 241 amerikai tengerészgyalogos vesztette életét, minden családtagot személyesen vigasztalt. Oliver North ezredes a CBN-nek nyilatkozva elmesélte, hogy amikor a gyászszertartás után a családtagokkal találkozott, "egy négy-öt év körüli kisfiú egyszer csak megkérdezte: elnök úr, haza tudná hozni az apukámat? Megdöbbentő pillanat volt. Lehet, hogy nála kisebb formátumú emberek egyszerűen továbbsétáltak volna. Az elnök azonban lehajolt, felemelte és magához szorította a kisfiút, és miközben a könnyei folytak, azt mondta: bárcsak tehetném, bárcsak megtehetném. Szem nem maradt szárazon. A haditengerészet parancsnoka, a nemzetbiztonsági tanácsadó, Reagan asszony és az elnök, mindenki sírt. Ez egy nagyon megható pillanat volt, az elnök mint főparancsnok őszinte együttérzést tanúsított azok iránt, akik életüket áldozták, és a családtagok felé, akiket hátrahagytak."

Elnökségének végén, 1988-ban Ronald Reagan győztesen hagyta el a Fehér Házat. Mozgalmas időszak állt mögötte, amelyet ma már egyszerűen csak úgy hívunk, hogy a Reagan-korszak. 93 évesen, tíz évnyi betegség után, az Egyesült Államok legidősebb elnökeként távozott az élők sorából múlt szombaton. 

Újkori Mózes

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!